Levi kalandjai a Hungaroringen

Akár dobogóra is állhatott volna Losonczy Levente, az ESET V4 Clio Kupa szezonzáróján, ám egy kicsit türelmetlen lekörözéssel megfosztotta magát a második helytől, így két ötödik helyezést szerzett. A négy fordulós bajnokságban pedig annak ellenére, hogy a brnói hétvégét a vírushelyzet miatt ki kellett hagynia, az ötödik helyen végzett. Az eredménynél azonban sokkal fontosabb volt a rengeteg tapasztalat, amit a hazai pályán szerzett.

„Nagyon megerősödött a mezőny tavalyhoz képest – mondta az MHH Kart Team versenyzője. – Az időmérőn egyéni körrekordot futottam a Hungaroringen, ami az ötödik rajthelyre volt elég. Az autó talán most volt az idén a legversenyképesebb. Csütörtökön sikerült egy hajtás problémát megoldani, valószínűleg ez is javított rajta.

Az első futamon jól kaptam el a rajtot, és a negyedik–ötödik helyért harcoltam. A kettes kanyarban azonban meglöktek hátulról, keresztbe állt a Clio, amit vissza tudtam hozni, de sok másodpercet veszítettem vele. Az ötödik helyezettet az utolsó körben sikerült visszaelőznöm.

A második futamban esett az eső, itt már a rajtnál sikerült egy pozíciót javítani. Utána feljöttem egészen a második helyre. Próbáltam az elsőt utolérni, de nem tudtam csökkenteni a hátrányomat. Az utolsó előtti körben, a Mansell-kanyarban kicsit türelmetlenül akartam lekörözni egy jóval lassabb, Mazda kupás autót, összeütköztünk, megcsúszott az autóm hátulja, és a bukótérben lefulladtam. Visszaestem a hetedik helyre, ahonnan kettőt előzve jöttem fel az ötödikre.

Sajnálom ezt a futamot, mert meglehetett volna az idei első dobogóm, de ebből is tanultam, legközelebb türelmesebb leszek.

Nagyon pozitívan értékelem a hétvégét, sokat fejlődtem vezetéstechnikában is és az autó beállításában is. Ezt kell jövőre folytatni.

A Clio kupás szezonunk elég rövid volt, a négy versenyből csak háromszor tudtam rajthoz állni, de ez igaz a mezőny nagy részére. Grobnikban meglehetett volna a dobogó, a Slovakia Ringet én rontottam el azzal, hogy az edzésen falnak ütköztem, de mindez a fejlődési folyamat része. Ebben a mezőnyben az ötödik hely jó eredménynek számít.

Szeretném megköszönni az autót biztosító Zsille Motorsportnak valamint Váradi Attilának, Hatvani Bálintnak, Zsigrai Tamásnak, Villás Zsoltnak, Somogyi Lórántnak és Bogdán Miklósnak az egész éves munkáját. Remélem, hogy jövőre több versenyünk lesz, és még jobb eredményt fogunk közösen elérni.“

Eredmények, Losonczy Levente, ESET V4 Renault Clio Kupa, Hungaroring

2. futam: 5.
1. futam: 5.
Időmérő: 5.
Résztvevők: 8

ESET V4 Renault Clio Kupa 2020-as végeredménye

1. Tomas Pekar 190
2. Adam Rzepecki 102
3. Pawel Wysmyk 90
4. Tomasz Rzepecki 77
5. Mark Mramor 56
6. Losonczy Levente 56
7. Jonas Karklys 46
8. Miha Primozic 30
9. Andrea Tronconi 24
10. Zoran Poglajen 23
11. Alliyyah Koloc 20
12. Sandi Jeram 18
13. Thomas Fischer 16
14. Richard Meixner 16
15. Alfred Fischer 8
16. Igor Tomljanovc 4
17. Yasmeen Koloc 3

ESET V4 Renault Clio Kupa 2020-as versenynaptára

július 25–26. Grobnik (Horvátország)
augusztus 22–23. Slovakia Ring (Szlovákia)
szeptember 5–6. Brno (Csehország)
október 24–25. Hungaroring (Magyarország)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House, Solenal Organic Disinfection

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing