Losonczy Levi: irány a V4 Kupa

Renault Clio teszt, Hungaroring 2020. június 11.

A V4 Renault Clio Kupában indul az idén Losonczy Levente, amelynek az első futamát július végén rendezik. Az MHH Kart Team versenyzője erre teszttel készül, kétszer járt a Pannónia-Ringen, legutóbb pedig a Hungaroringen próbálhatta ki versenyautóját.

A legfrissebb naptár szerint négy futamból áll az idei ESET V4 Renault Clio Kupa, amely júliusban a horvátországi Grobnikban veszi kezdetét, majd a Slovakia Ringen és Brnóban folytatódik, októberben pedig a WTCR-rel és a kamion-Eb-vel közös hétvégén, a Hungaroringen zárul.

„Nagyon örülök neki, hogy végre van versenynaptár és hogy másfél hónap múlva versenyezhetek is – mondta Levi. – Őrülten hosszú időnek tűnik ez, de ha az elmúlt hónapokat kibírtuk, akkor csak vége lesz ennek is.

A két Pannónia-ringi teszt után Hungaroringen is mehettem a Clióval. Ez azért is volt fontos, mert ezen a pályán versenyezni is fogunk. Szimulátoron már kívülről-belülről ismerem a Hungaroringet, ami hasznos, de semmi sem pótolhatja azt, hogy ha élőben mehetsz a pályán.

Most is sok mindent tanultam. A gokart után egészen más a Clio gumihasználata. Ott tartok, hogy két és fél kör alatt tudom megfelelően felmelegíteni őket, ezt kellene két körre, vagy az alá vinni.

A beállításokban az idén sokat léptünk előre, most már elmondhatom, hogy én vezetem a Cliót és nem az autó visz engem. Egyre több visszajelzést is tudok adni a csapatnak az autóról.

Nagyon várom már az első versenyt és szeretném a tapasztalataimat eredményre váltani.“

ESET V4 Renault Clio Kupa 2020-as versenynaptára
július 25–26. Grobnik (Horvátország)
augusztus 22–23. Slovakia Ring (Szlovákia)
szeptember 5–6. Brno (Csehország)
október 24–25. Hungaroring (Magyarország)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax