Az FIA Historic Rali Európa-bajnokság D korcsoportjának harmadik helyén végzett Bazsó Ildikó a navigátorok versenyében, aki ezért Párizsban, az FIA-gálán vehetett át díjat. Rajta kívül még három magyar versenyzőt díjaztak, Wirtmann Ferenc a D csoportban lett második, míg a Mekler László–Mekler-Mikó Edit páros a C csoport harmadik helyén végzett.
Bazsó Ildikó Leitold Károllyal, Fiat 131 Abarth-tal kilenc Eb-futamon indult tavaly és a sorozatos műszaki problémák ellenére a korcsoport negyedik legeredményesebb párosa lett. Technikai okok és a speciális pontozás miatt Bazsó Ildikó végül eggyel előrébb lépve, a harmadik helyen végzett.
Bazsó Ildikó: – Nagyon sajnálom, hogy Karcsi negyedik lett az Eb-n, abszolút megérdemelte volna az előkelő dobogós helyezést, hiszen nagyon sok munkája és energiája volt az elmúlt szezonban.
Kilenc versenyen indultunk, sajnos műszaki hiba miatt több versenyt fel kellett adnunk, de akkor is mind a kilenc versenyre keményen felkészülnünk. Mind a ketten nagyon megdolgoztunk ezért az eredményért.
A díjkiosztó fantasztikus volt. Párizsban, a Champs-Elysée-n egy rendezvény központban tartották, professzionális szervezéssel, nagyon megadták a módját. Gyönyörű, nagyon igényes díjat kaptunk és még arra is figyeltek a szervezők, hogy kifelé menet, a ruhatárban kaptunk hozzá egy speciális dobozt, amiben repülőn kézipoggyászként hazaszállíthattuk.
Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek.
„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.
A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni.
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka
Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem.
Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.
A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka
Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“
Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák.
„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített.
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka
Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele.
Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.
Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én.
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka
Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára.
Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“