Matics bekeményített

A téli felújítás utáni shake downnak és az új Hankook-gumik tesztjére szánta Matics Mihály és Zejda Viktória az orfűi 123 Teszt Ralit. Mindkét célt sikerült elérniük, és bár ezúttal nem az eredmény volt a fontos, a licences versenyzők között a hatodik helyet szerezték meg a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel.

079B0759 (Large)

„Abszolút elégedett vagyok, a célt még egy kicsit túl is teljesítettük” – mondta Matics Mihály. „A télen teljes felújításon esett át az autó, ilyenkor kell egy teszt vagy még jobb egy tesztverseny, ami alatt minden alkatrész a helyére rázódik. A csavarokat újra kellett húzni, és a futóművet is folyamatosan utána kellett állítani, de ez volt az egyik célunk.”

079B1785 (Large)

„A másik pedig, hogy a Hankook-gumikat teszteljük. Részt vettünk a hivatalos teszten is, ahol nagyon jól sikerült az autó beállítása, ám azt figyelmen kívül hagytam, hogy az orfűi pályák tempósabbak, csúszósabb az aszfalt. A tesztpályára bekeményített futómű ide nem volt alkalmas, folyamatosan puhítottunk, a végén eljutottunk az eredeti beállításunkhoz, aminél még lehetett volna puhább is. Úgy tűnik, hogy ezek a gumik puhább futóművet igényelnek.”

079B0362 (Large)

„Nagyon hasznos volt a teszt, bár szerintem az első pár versenyen még sok meglepetést fog okozni az új gumi. Az autó és a csapat is készen áll az Eger Ralira, a jövő héten szeretnék egy kicsit rápihenni a versenyre, de ahogy magamat ismerem, ez úgysem fog sikerülni.”

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei: Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft.

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax