Matics harcolni akar Kassán

Két versennyel az idei Országos Ralibajnokság vége előtt még teljesen nyílt a 3-as kategória. Matics Mihály és Zejda Viki holtversenyben a második helyen állnak és matematikailag még akár a bajnoki címre is van esélyük, ezért komoly tétje van számukra a hétvégén zajló Kassa Ralinak.

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Még el tudtam volna viselni egy-két napot a felkészülésre. A belső kamerás felvételeket csak szerda délután kezdtem el nézni. Abból mindig lehet tanulni, de majd a pályabejárás után este bepótoljuk” – mondta Matics Mihály.

„A bajnokságban az első helyre inkább csak matematikai esélyünk van, a másodikon viszont holtversenyben állunk Rongóékkal (Rongits Attila). Azt szokták mondani, hogy ha nem vagy bajnok, akkor mindegy, hogy második vagy harmadik vagy. Ezzel én is egyetértek, de amíg van esély, küzdeni fogunk akár az első, akár a második helyért.”

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

Jó hír volt, hogy a felkészülési versenynek szánt Baranya Kupán elszabadult pillangószelep csavar végül a motorban maradt, nem ment keresztül a turbón, így csak a szelepeket kellett kicserélni a Mitsubishi Lancer Evo IX-esben.

„A Baranya Kupa után azt hittem, hogy kirepült a csavar a kipufogón, de végül megtaláltuk a szelep alatt. Ez nagy megkönnyebbülés volt, mert így a turbóban nem tudott kárt tenni, csak a szelepeket kellett kicserélni. A mérések alapján egy kicsit gyengébb lett a motorunk, de én ezt betudom annak, hogy melegben mértük.”

Matics két éve emlékezetesen nagyot esett Kassán, amikor a nézők murvát szórtak az útra. Egy ilyen esés mindenkiben nyomot hagy.

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Gondolhatod, hogy a pályabejárás alatt minden olyan kanyart meg fogok csillagozni, ami veszélyes lehet, ha a nézők murvát szórnának rá és biztos, hogy ezeken a helyeken rátartással fogok menni. De nagyon remélem, hogy mindenki tanult a két évvel ezelőtti esetből és ilyen felelőtlenség nem fog többet előfordulni.”

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei: Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK

 

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program