Az abszolút negyedik helyet szerezte meg Matics Mihály és Zejda Viki a Baranya Kupán, ahol egyben a második legjobb mitsubishis páros és a legjobb N-es Mitsubishivel induló egység is voltak.
A verseny a Rali 2-es bajnokság mellett Mitropa Kupa-futam is volt és hagyományosan komoly mezőny állt össze első osztályú licenccel rendelkező párosokból is, aki elsősorban tesztellésre használták a versenyt. Matics különböző gumikat szeretett volna kipróbálni, ezért minden körben más abronccsal állt rajthoz, illetve az egyszerűsített itinerét is csiszolta.
„Nagyon jól sikerült a tesztünk, minden körben más gumival mentem, hogy jobban össze tudjuk hasonlítani őket – mondta Matics. – Úgy tűnik, hogy jövőre már a magyar bajnokságban is az Eb-s gumikat tudjuk használni, ezeket akartam kipróbálni. Nagyon hasznos tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.
Az eredmény most annyira nem volt fontos, hiszen akkor végig a leggyorsabb gumival kellett volna mennünk, de a körülményekhez képest így is mindig próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. Azt gondolom, hogy a mitsubishis mezőnyben jól megálltuk a helyünket.
A Fehérvár Rali óta próbálunk egy egyszerűsített itinert használni, most nem írtuk át teljesen a régieket, de kihúzgáltunk belőle egy csomó fölösleges dolgot, a Mecsek Ralira még jobban szeretném egyszerűsíteni, hogy tényleg csak a legfontosabb információk maradjanak meg.
A hétvégén rajthoz állunk Oroszlányban is egy sprinten, ahol szeretném folytatni a gumik tesztelését és persze jó felkészülési verseny lesz a Mecsek Ralira is.
A Red Ribbon Team együttműködő partnerei:
Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet Kft, Combit számítástechnikai Zrt., Frituspecial Kft., Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK, Gasztransz Kft., Garancia-Sped Kft.
Még a fotós is Wirtmann autóját javította a Győr Rallyn
Régen volt már olyan kalandos versenye Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek, mint a Győr Rally. Az első gyorsasági után még csak betolni kellett a Ford Escort Mk II-est, a második körben azonban teljesen elnémult. Kisebb konzíliumot tartottak felette, hogy megtalálják a hibát, amiben még egy fotóst is bevontak. Végül némi telefonos segítséggel sikerült újra életre kelteni az autót. Ez után már csak az egész historic mezőnyt kellett utolérni etapon, ledolgozni egy büntetést és a célban pezsgőt locsolva megünnepelni a bajnoki címet.
„Tényleg kalandos verseny volt – nevetett Wirtmann. – Az első gyorsaságin letört az önindító kábele. Csak betolással indult az Escort. Szerencsére a historic mezőnye nagyon segítőkész volt. Idén már többször is volt önindító problémánk, úgyhogy rutinjuk van a betolásban. Ezúton is hálásan köszönöm a segítségüket. A szervizparkban megjavították a srácok, ezzel többet nem volt problémánk.“
Viszont nagy sietségükben a szervizparkból kifelé jövet kihagyták a tankoló zónát, ami miatt 30 másodperc büntetést kaptak, így váratlanul szorossá vált a verseny.
„Navigátor hiba volt – szögezte le Kerekes Joti. – Egy pillanatra kizökkentem, Feri jó helyre fordult, de mondtam, ne oda menjen, eggyel arrébb. Amikor rájöttem a hibára már késő volt.“
Wirtmann nem bosszankodott, de volt egy pillanat, amikor felmerült benne, lehet, hogy elúszott a győzelem:
„Én is hibázhatok, Joti is. Elég rég óta versenyzek, nekem is tudnom kellett volna, hogy be kell menni a tankoló zónába. A büntetéssel az előnyünk el is úszott, 11 másodperccel vezettünk Müller Roland Zsigulija előtt. Ráadásul Kalapács Zsolt a Rábaringen nagyon letalált az Opellal, adott nekünk hét másodpercet, ami rengeteg. Akkor éreztem, hogy nem annyira biztos ez a győzelem.“
Pedig az igazi riadalom még hátravolt. Az ötödik gyorsaságin, Sokorópátkán egyszer csak leállt a motor.
„Jotival próbáltunk kapcsolgatni mindent, nagy nehezen életre kelt, de aztán megint leállt és akkor már nem is tudtuk újra indítani.
Szerencsére lejtett a pálya, így begurultunk a célba. A két szervizesünknek Farkas Ferikének és Pál Lacinak még a fotós Zentai Gábor is próbált segíteni, ő elektromos szerelő. Végül felhívtuk Papp Arnit, aki az Escort elektromos rendszerét készítette, és közös erővel találtuk meg a leszakadt testkábelt. Miután meglett a hiba, ideiglenesen megoldottuk és mehettünk is.
Akkorra viszont az egész historic mezőny elment már mellettünk, úgyhogy etapon igyekeznünk kellett, de végül késés nélkül értünk a következő időellenőrzőre.“
Wirtmannék versenye ezután konszolidálódott és végül több mint egy perc előnnyel nyertek.
„Mindent egybevetve izgalmas verseny volt. Nem csak Kalapács, a zsigulisok is nagyon jól mentek, nehéz dolgunk volt ellenük.
Az etapokat kicsit hosszúnak éreztem, már elszoktunk a 7–800 kilométeres versenyektől. Volt a murvás etap és a felhordásos gyorsasági is, azt nem nagyon szerettem. Nagyon jó ötlet volt viszont a szalmabála lassító, aminek az érintéséért nem járt büntetés.
A rendezés jó volt, a rajt-cél ceremóniának és a győri városi szakasznak is megadták a módját.“
Wirtmann Ferenc és Kerekes József is megadták a módját, hiszen a Győr Rallyn aratott D csoport és a D2-es kategória győzelmükkel mind a két bajnokságot megnyerték. Az idei Wirtmann 9. D csoportos bajnoki címe, és zsinórban a 17. szezonját zárja bajnokként.
Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei
2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2022. D csoport magyar bajnok
2023. D csoport magyar bajnok
2024. D csoport magyar bajnok
A Textura Sport Club partnerei: Textura Zrt., Valvoline és Sonax