Matics szerencsésen volt szerencsétlen a Baranya Kupán

Az első gyorsasági szakaszon meghibásodott Matics Mihály és Zejda Viktória Mitsubishi Lancer Evo IX-ese a Baranya Kupán. Mint utólag kiderült, a fojtószelepből esett ki egy csavar, amit beszívott a motor. Az első gyorsaságin a gáz is fennakadt, ezt etapon Matics meg tudta javítani, a második gyorsasági utáni szervizben azonban megállapították, hogy elgörbült a szelep, ezért a verseny feladására kényszerültek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez nem az Országos Ralibajnokság soron következő futamán, a Kassa Ralin fordult elő, és csak tesztkilométereket, nem pedig bajnoki pontokat buktak vele.

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Nem sikeredett hosszúra a verseny” – mondta Matics Mihály. „Az első gyorsaságin kiesett egy csavar a fojtószelepből, a szelep átfordult és fennakadt a gáz, a motor pedig elkezdett három hengerezni. A pályáról úgy tudtunk lejönni, hogy folyamatosan le kellett kapcsolni a gyújtást, visszaváltani, majd megint ráadni. Etapon visszafordítottam a szelepet, a megmaradt egy csavart meghúztam, és gondoltam, hogy a szervizparkig elmegyünk, hátha egy gyertyacserével megússzuk. De a szervizparkban kompressziót mértünk, amiből egyértelműen kiderült, hogy görbe a szelep, így kiálltunk.”

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Aki ezer éve foglalkozik Mitsubishivel, az sem hallott még ilyet. A fojtószelepet tavaly cseréltük a házával együtt, ezt a csavart a gyárban beleteszik, és soha többet nem kell hozzányúlni.”

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészről így dobtuk a Baranya Kupát, amire nagyon készültünk, és biztos vagyok benne, hogy nagyon fog hiányozni minden egyes gyorsasági kilométer. Másrészről örülök neki, hogy itt jött ki ez a hiba és nem Kassán, egy ORB-futamon estünk ki miatta. Harmadrészről meg bennem van az is, ha még egy kört megyek a verseny előtti teszten, akkor ott esik ki a csavar, levesszük a hengerfejet és már a versenyre is jó lett volna az autó.”

Baranya Kupa 2015.
Baranya Kupa 2015.

„Most az elsődleges feladatunk a motort rendbe rakni. A kipufogó kilőtte a csavart, de átment a turbón is, úgyhogy azt is szét kell szednünk. Ha minden jól megy, akkor a Kassa Rali előtt még tartunk egy tesztet, hogy az elmaradt gyorsasági kilométereket pótoljuk.”

A Red Ribbon Team együttműködő partnerei: Sepi Trans Kft., Rother.hu Kft., Ferme Kft., Formance Kft., Molnár Zoltán e.v., NBT Capital Kft., Agro-Clean Kft., Unitranscoop Kft., Unitranscoop Logistic Kft., Onlinet, Combit, Frituspecial, Reményi Károly e.v., CargoPlaza Kft., E-Vapor, Hidvégi László e.v. Autófényező, ACJ.SK

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax