Mekler: Három verseny öt hét alatt

Sűrű programmal kezdte az idei rali szezont Mekler László, aki öt hét alatt három versenyen vett részt, két különböző autóval és két különböző navigátorral. Március elején a spanyol historic Eb-futamon, a Costa Brava Ralin kezdett, majd Ausztriában egyik kedvenc versenyén, a Rebenland Ralin vett részt és végül a másik kedvenc Eb-futamán, az olasz Sanremo Storicón zárt.

SONY DSC
SONY DSC

Costa Brava Rali, abszolút 6., 2-es csoport 3., C3 kategória 1. hely

„Három nagyon jó versenyen indultunk” – mondta Mekler. „A Costa Braván Sárdi Zoli navigált, (Mekler-Mikó) Edit nem tudott eljönni, mert az egyik gyerekünket műtötték. Zoli, Kátai Tomival ment már az Eb-n, úgyhogy tapasztalat, nagyon jó navigátor, de az a fajta összeszokottság, ami Edittel kialakult az elmúlt öt évben, természetesen nem volt meg.

Ez volt az piros Alfánk első versenye azóta, hogy tavaly az Alpi Orinetalin kiütöttem a futóművét. A télen alaposan felújítottuk, hibátlanul üzemelt, abszolút hatodikok lettünk, a kategóriát pedig megnyertük.”

Rebenland Rali, 8.3-as kategória 3. hely

Egy héttel utána már Ausztriában álltunk rajthoz, ott a fehér Alfával és Edittel mentem. Azért indultunk, mert nagyon nehéz versenynek tartom és tetszik ez a fajta kihívás. Sajnos a pályákat eléggé kijárta a mezőny, előttünk elment az osztrák első osztályú bajnokság is. Rosszabb volt a pálya minősége, mint az Akropoliszé. Mi nem tudjuk azokat az íveket használni, mint a modern kocsik, ezért elég sokat kellett lerakni az Alfát.

unnamed (Medium)

Sanremo Rali, abszolút 23., C3 kategória 4. hely

A Sanremón visszatértünk a piros Alfához. Ez az egyik legnehezebb verseny, ahol van minden, napsütés, köd, eső. Az első nap a38.-nak rajtoltunk és beraktak elénk egy TR8-as versenyzőt, akiről tudni lehetett, hogy a pálya felénél utolérjük. Reklamáltunk, a második gyorsaságitól kaptunk két percet (rajtidőt), de így is utolértük őt. A Sanremo Ralin pedig nem tudsz félre állni, mert az út szélén vagy sziklafal vagy szakadék van. Az első nap ezzel buktunk egy percet az olasz Rino Righihez képest, aki kettővel előttünk rajtolt Escorttal.

Másnap leugrott az eső meg a köd, amiben hoztuk a formánkat. Az első nap az abszolút 33. helyen voltunk, másnap tíz helyet javítottunk úgy, hogy nem estek ki előlünk senki. Righivel szemben megmaradt az egy perc hátrány, így kategória negyedikek lettünk. Ha nem érjük utol a TR8-ast, akkor talán a dobogóért harcolhattunk volna. Az első két helyen két fiatal srác végzett Fiat 124 Abarthtal, akik mint az állat, úgy mentek, őket nem tudtuk volna megfogni.

A Sanremo Ralin volt egy elég ciki szituációnk, etapon nekimentem a korlátnak. Ilyen sem volt még, hogy valaki etapon törje össze a kocsit. Köd volt, bepárásodott az ablak, én meg nem figyeltem és egyszer csak azt láttam, hogy hoppá, elfogyott az út. Szerencsére csak kozmetikázni kellett a karosszériát, nagyobb baja nem esett a kocsinak.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“