Mekler hetedik, a Scuderia harmadik lett a Sanremo Ralin

A C2-es kategóriát megnyerte, C csoportban pedig a hetedik helyen végzett Mekler László és Mekler-Mikó Edit a Sanremo Ralin. Az Alfa Romeo Giulia GTA-val versenyző páros ezzel a historic rali-Európa-bajnokság C csoportjában a pontverseny hetedik helyén áll. Szintén jól szerepelt a Scuderia Coppa Amici is, amelyben Mekleren kívül Wirtmann Ferenc és Ludwig Kuhn is pontot szereztek, így a patinás olasz futamon a magyar csapat volt a harmadik legeredményesebb, a historic Eb csapatbajnokságában pedig az ötödik helyre lépett előre.

SVC_3041 (Large)

„Örülök neki, hogy végül rajthoz álltunk a versenyen, ami jó hangulatban telt” – mondta Mekler László. „A csapat újraszervezése meghozta a gyümölcsét, ezúttal nagyobb probléma nélkül teljesítettük a versenyt, ami mutatta, hogy jó irányba léptünk, de azzal is tisztában vagyok, hogy két hét alatt nem tudtuk megtanulni mindazt, amit az ellenfeleink több éves tapasztalatból merítenek.

Az autónk is jól működött. Egyedül a vibrálással volt némi problémánk. Az egyik gyorsasági előtt például ettől lelazult a gyújtáskapcsolónk, amit Wirtmann Feri bicskájával sikerült megjavítanom. A pályák nagyon töredezettek voltak, sok helyen kerülgettem a gödröket, így viszont megúsztuk a defektet.

1SR_5786 (Large)

A mezőny eleje nagyon erős volt, a hét Lancia 037-essel, és a rengeteg Porschéval. A C2-ben sajnos csak ketten voltunk, az egyetlen ellenfelünk is kiesett, így a győzelemnek számomra nincs olyan nagy sportértéke, mint a C csoport hetedik helyének, amit sokkal erősebb autók között értünk el.

Két Alfa Romeo volt a mezőnyben, és hiába vitték el a Lanciák a show-t, amerre jártunk, mindenhol mosolygó arcokkal találkoztunk.

1MP_9844 (Large)

A mi szereplésünknél is nagyobb öröm számomra, hogy a Scuderia Coppa Amici a harmadik legeredményesebb csapat lett a versenyen és hogy a bajnokságban az ötödik helyen állunk csupa jó nevű, nagy csapat között.

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása három futam után:
1. Lucio da Zanche (I) 114 pont
2. Mats Myrsell (S) 69 pont
3. Valter Chris Jensen (N) 63 pont
4. Wirtmann Ferenc (H) 48 pont
5. Antonio Sainz (E) 35 pont
6. Carlo Falcone (I) 30
7. Mekler László (H) 24 pont
8. Anders Johnsen (S) 21 pont
9. Villu Mättik (EE) 15 pont
10. Carles Palou (E) 12 pont
11. Nicholas Montini (I) 6 pont

1SR_5789 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása három futam után:
1. Historic Rally Club Finland 170 pont
2. Rododendri Historic Rally 150 pont
3. Black Motorsport 116 pont
4. Scuderia Coppa Amici 96 pont
5. Tractive Motorsport 90 pont
= Profil Racing Team 90 pont
7. Winners Rally Team 81 pont
8. Rally Club Sandro Munari 63 pont
9. Escuderia Madrid Historicos 35 pont
10. Circolo Della Biella 30 pont
11. SK Villu 15

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország)
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország)
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország)
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország)
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország)
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium)
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino)
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország)
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország)
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország)
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország)
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország)

További információ: www.scuderia.huwww.historic-racing.hu

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax