Mekler újra hazai pályára viszi az Alfát

Az idén harmadik alkalommal áll rajthoz Mekler László és Mekler-Mikó Edit historic rali-Európa-bajnoki futamon Olaszországban. Ezúttal a hármas szorzójú Elba Ralira látogatnak, ami hazai pályának számít az Alfa Romeo Giulia Sprint GTA-nak, ráadásul a szűk hegyi szakaszok kedveznek is az autónak. A három héttel ezelőtti Alpi Orientalin tönkrement az Alfa motorja, amely így egy nagyobb felújításon esett át.

MeklerVltava2

A bajnokság szempontjából fontos lehet az Elba Rali, hiszen ezután lényegében már csak a szezonzáró Mecsek Rali következi. Meklert azonban az egyéni helyezése nem motiválja, viszont a Scuderia Coppa Amici a csapatbajnokságban az előkelő negyedik helyen áll, amit szeretne megőrizni.

„Ugyanazzal a céllal megyünk Elbára, mint három héttel ezelőtt az Alpi Orientalira: szeretnénk jót autózni és minél több pontot gyűjteni a Scuderia számára” – mondta Mekler László.

1SR_5789 (Large)

„A bajnokságban nekünk nincs értelme gondolkozni, a kategóriánkat szeretném megnyerni, és ha el tudunk csípni egy-két nagyobb autót, akkor már boldog leszek.”

„Az Alpi Orientali után szétszedtük a motorunkat, most már biztosan mondhatom, hogy valamit beszívott, azért görbült el egy szelep. Alaposan fel kellett újítani, remélem, most már nem lesz vele problémánk.”

SVC_3041 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása 11 futam után:

  1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 261 pont
  2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 237 pont
  3. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 156 pont
  4. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 133 pont
  5. Carlo Falcone (I) Porsche 914 133 pont
  6. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 129 pont
  7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 76 pont
  8. Pietro Corredig (I) BMW 2002 TI 53
  9. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 51 pont
  10. Danis Moynihan (IRL) Ford Escort RS 45 pont

1SR_5786 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok állása hat futam után:

  1. Esko Junttila (S) 261 pont
  2. Giulio Oberti (I) 237 pont
  3. Erik Pedersen (N) 156 pont
  4. Pietro Ometto (I) 133 pont
  5. Ingrid Johnsen (S) 129 pont
  6. Barna György (H) 85 pont
  7. Mekler-Mikó Edit (H) 76 pont
  8. Sonia Borghese (I) 53 pont
  9. Arvo Maslenikov (EE) 51 pont
  10. Gerard Conway (IRL) 45 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság csapatverseny állása 11 futam után:

  1. Historic Rally Club Finland 465 pont
  2. Tractive Motorsport 390 pont
  3. Rododendri Historic Rally 364 pont
  4. Scuderia Coppa Amici 267 pont
  5. Black Motorsport 219 pont
  6. Profil Racing Team 219 pont
  7. Winners Rally Team 207 pont
  8. Rally Club Sandro Munari 156 pont
  9. Circolo Della Biella 106 pont
  10. SK Villu 51 pont
  11. Escuderia Madrid Historicos 35 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:

  • február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
  • március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
  • április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
  • május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
  • május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
  • június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
  • június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
  • július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
  • július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
  • augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
  • augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
  • szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
  • október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
  • október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

További információ: www.scuderia.hu www.historic-racing.hu

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Zsírpapa: Négy poroltó ment a VFTS-re

Szerencsés kalandot élt át Zsírpapa és új navigátora, Csoknyai Attila az Oroszlány Rallyn, amikor az első gyorsaságin árokba estek, és kigyulladt a Lada VFTS. Összesen négy poroltót fújtak rá, mire sikerült megfékezni a lángokat. A motortérben lévő összes műanyag alkatrész elégett, de úgy tűnik, a motor és a karosszéria is megmenekült, és a Győr Rallyra akár el is készülhet az autó.

„Az első gyorsasági hetedik kilométerénél voltunk, egy jobbosban egy picit megcsúszott az Öreglány, én ellenkormányoztam és mint egy kezdő bedobtam az árokba, egyenesen a susnyásba. 

Zsírpapa, Oroszlány Rally 2026

Próbáltam előre–hátra menni, gondoltam, ahol bement ott ki is jön, de nem hiszed el, az erdő közepén az árok nem földből van, hanem ki van betonozva. Amikor beestünk a beton kitörte a bal első kereket. 

Ahogy ott próbálok kijönni, szólnak, hogy gyertek kifelé, mert ég a kocsi. Akkor már láttam a padlólemeznél a lángot. Mondom Csokinak gyerünk! Ráfújtuk a poroltónkat, jött a Krampek Nándi, a Lévai Feri, ők is odaadták a poroltójukat és még kaptunk egy negyediket is, de nem tudom kitől, úgyhogy ha olvassa, jelentkezzen, mert megveszem a poroltóját. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Ezzel a negyedikkel sikerült eloltani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megmenteni az Öreglányt, nélkülük biztos leégett volna. A kábelköteg, a lámpa, a kiegyenlítő tartály, az ékszíj, minden elégett, de a motor és a karosszéria megmaradt.

Most kezdtük szétszedni, Sanyika a jövő héten megcsinálja a villamosságot, még Kasza Zolival kell beszélnem, nézze át, mi menthető. 

Viszont a szponzormatricák, képzeld el, nem sérültek, tudod, a Fazekas Kft., a Javipa Kft.,  az Etikett Kft., meg az új szponzor, a D-Works, ezekre mind nagyon vigyáztam. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Hogy miért estünk be, azt nem tudom. Azért mentünk Oroszlányba, hogy az új motort kipróbáljuk és Csoknyai Attilát teszteljem, hogyan mondja. Minden jól működött, csak én voltam balfasz, valószínűleg túlságosan is Csokira, meg a motorra koncentráltam, ahelyett, hogy a versenyzéssel foglalkoztam volna, és beestünk, mint egy amatőr. 

De ilyen is kell, nem lehetek mindig profi, nem? Na, megyek, kipakolom a buszt, mert csak leraktam este, Győrben találkozunk, addig is puszi a csajoknak.