Csordás Kornél

Mert Miskolcon minden sarkon szegelnek egy Ladát

Különleges premiert ünnepelhettünk az R-Cup Challenge negyedik fordulóján, Zagyvaróna–Cereden. A 18 éves Csordás Kornél és édesapja, Csordás Csaba először versenyezhettek igazi rallypályán. Bár most egy Citroën C2-vel indultak, igazi ladásnak tekinthetjük őket. 

Az egész úgy kezdődött, hogy a Csordás család szomszédjában egy Zsigulit szegeltek. Mi mást csinálhatnának Miskolcon a szomszédban? Na de nem csak szegelték, hanem időnként ki is próbálták, ami már Csordás Kornél kíváncsiságát is felkeltette. Addig téblábolt az autó körül, mígnem pár évvel ezelőtt ő maga is kapott egy Lada 2107-eset, amit saját maga kezdett el építeni. 

„Szerencsém volt, mert Miskolcon, ahogy mondod, szinte minden sarkon tuningolnak egy Zsigulit – meséli Csordás Kornél. – Elkezdtem én is versenyautót építeni belőle. Nagyon sok barátomtól kaptam segítséget, sokan mondták el a tutit, de mindent a saját kezemmel csináltam.“

Fotó: Csoma Marcell // Csordás Kornél

Ha pedig az embernek már megvan a Zsigulija, mit csinálna vele, ha nem versenyezne? Szerencsére Miskolcon erre is van lehetősége, többek között a Népkerti salakpályán, ahol évente többször rendeznek meghívásos versenyt, igen komoly 50–60 résztvevővel. 

„Itt próbáltam ki először a Zsigulit. Akkor is édesapám ült mellettem, azt mondta, jobb ha ott van ő is, hogy ne kapjon el a hév – nevet Kornél. – De nem kapott el, vigyázok az autóra, hiszen én építettem. A salakpálya alapvetően a látványról szól, de szerintem jól meglehet tanulni az íveket, csúsztatni az autót.“

Fotó: Pánya Péter // Csordás Kornél

A meglepetés ez után érte őket. Az EVA Racing felajánlott nekik egy Citroën C2-t az R-Cup Challenge-re, méghozzá nem is akárhová, hanem az ország egyik leghíresebb pályájára, Zagyvaróna–Ceredre. A salakpályás bemutatkozást leszámítva ez volt az első versenye mind a 18 éves Kornélnak, mind az édesapjának. 

„Először egy kicsit stresszes volt, hogy egy ilyen komoly pályán hogyan fogunk itinert írni, de aztán egész jól megoldottuk. Egy profi navigátor, Skrobák István is segített benne, átnézte, kijavítgatta, sőt, a verseny alatt is segített, hogy hol változott a pálya.“

Fotó: Pánya Péter // Csordás Kornél

Az R-Cup Challenge Street kategóriájában biztató időket autóztak, de ennél sokkal fontosabb volt a tapasztalat, amit a verseny során szereztek. 

„A következő versenyünk a Salak Királya lesz augusztus 27-én a Ladával, de szeretnénk az R-Cupon is indulni, mert nagyon jó rendezvény volt, segítőkész volt mindenki és nagy kihívás egy ilyen pályán versenyezni.“

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax