MHH Kart Team: Fodor Géza újra győzött, Menya és Levi küzdött

Alaposan megizzasztotta az MHH Kart Team versenyzőit a Central European Rotax Max Challenge (CEE) második fordulója Trinecben. Krózser Menyhért a warm upon ütközött és az elgörbült váz nem akart működni a versenyen. Losonczy Levente szintén hol a vázzal, hol pedig a motorral küzdött. Fodor Géza viszont kölcsön felszereléssel győzött és vezeti továbbra is a CEE, DD2 Masters bajnokságát.

Nem először fordult elő az idén, hogy Fodor Géza szállította a legjobb eredményt az MHH Kart Team csapatában. Ezúttal azonban ehhez egy kis szerencse is kellett.

„Vasárnap azon gondolkoztam, hogy többet így nem vállalok be versenyt, ehhez képest a DD2 Masters első helye nem is rossz eredmény – mondta Fodor. – A kálváriám azzal kezdődött, hogy kedden este kiderült, hogy a VPD nem tud vázat biztosítani erre a hétvégére. Szerda este találtunk egy 2018-as Sodi vázat amelyet ki tudtunk bérelni.

Állandó szerelőm, Zozó térdét hétfőn megműtötték, amely egy tervezett beavatkozás volt, de mivel a VPD nem jött, így szerelőt is kellett keressünk. Balu barátunk ajánlására egy Trinec közelében lakó cseh szerelő ugrott be. Mivel a vázat régóta nem használták szinte az egész péntek arra ment el, hogy minden rendben működjön rajta. Ráadásul a beállításokban sem tudtak segíteni a KSCA-sok, mivel ők 2020-as vázzal mennek.

Mondanom sem kell, teljes káosz volt a hétvégém. Az időmérőt elrontottam, hátulról rajtoltam. Az elődöntőben megforgattak, az utolsó helyről kapaszkodtam fel a DD2 Masters negyedik helyére.

A döntőben harmadik lettem, de mivel beesett az első ütközőm a büntetéssel negyedik helyen rangsoroltak. A szuperdöntő első körében szintén belekeveredtem egy balesetbe, azt hittem nem tudom folytatni, de minden működött így próbáltam előre menni és a DD2 Mastersben sikerült a második helyre feljönnöm.

A szuper-döntőből a győztes versenyzőt technikai probléma miatt kizárták, amelyet ők megóvtak. Ha az óvást elutasítják akkor mi nyertük a hétvégét, ha azonban helyt adnak neki akkor harmadik helyen zárjuk. A verseny tanulsága, hogy az időmérőre sokkal jobban fel kell készülni, mert a mezőny utolsó harmadából indulva nehéz túlélni a rajtokat és feljönni.”

De nem csak Fodor Géza küzdött derekasan, hanem Krózser Menyhért is, aki a Junior kategóriában az első CEE futamról sérülés miatt visszalépett. Most nagyon szépen építették fel az edzéseit, a warm upon azonban nekimentek és valószínűleg elgörbült a váza, mert innentől kezdve nem volt meg a tempója.

„Az edzéseken jó volt a tempóm, de az időmérőtől kezdve csak küszködtem. Az időmérőn és az elődöntőben is nyolcadik lettem, a döntőben és a szuperdöntőben hetedik – mesélte Menya. – Ez a görbe vázzal nagyon jó eredmény volt, de az edzések után ennél többre számítottam.“

Szintén küzdelmes hétvégéje volt Losonczy Leventének a Senior kategóriában. Neki először a motorja nem akart menni, majd a vázzal adódtak problémái. A szuperdöntőben azonban nagyon szép versenyzést láthattunk tőle.

„Az edzések jól sikerült, harmadik idő körül teljesítettem, de szombaton sok motor és váz problémám volt – mondta Levi. – Ezek nagy részét megoldottuk, az időmérőn három tizeddel maradtam el a legjobb időtől és 12. lettem, az elődöntőben 11.

A döntőben egy előzős után nekiütköztek a gokartomnak, aminek az eleje megszorult, ezért kiestem. A szuperdöntőben nem volt semmi problémám és az utolsó helyről a 10.-re jöttem fel. Ebben a hétvégében sokkal több volt, de most csak ennyit tudtunk kihozni belőle.

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Junior Max
Résztvevők: 19
Összesített: 6.
Szuperdöntő: 7.
Döntő: 7.
Elődöntő: 8.
Időmérő: 8.

Losonczy Levente, Senior Max
Résztvevők: 19
Szuperdöntő: 10.
Döntő: kiesett
Elődöntő: 11.
Időmérő: 12.

Fodor Géza DD2 Masters
Résztvevők: 7 (DD2 23)
Szuperdöntő: 1. (DD2 9.)
Döntő: 4. (DD2 17.)
Elődöntő: 4. (DD2 18.)
Időmérő: 4. (DD2 18.)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program