MHH Kart Team: Fodor Géza újra győzött

Central European Rotax Max Challenge 1. forduló, Kecskemét, 2020. június 21.

Megtartotta kiváló formáját Fodor Géza, aki a magyar bajnokság után a CentralEuropean Rotax Max Challenge első futamán is megnyerte a DD2 Masters értékelést, amivel vezeti a bajnokságot. Losonczy Leventét nyakfájás hátráltatta, míg Krózser Menyhért az edzések során szenvedett balesetet, ami miatt visszalépett.

Ezúttal is Fodor Géza volt az MHH Kart Team legsikeresebb versenyzője, aki a DD2 Masters időmérőjén a negyedik, az elődöntőben és a döntőben a harmadik helyet szerezte meg, míg a szuperdöntőt megnyerte. Ezzel a hétvége legeredményesebb versenyzője lett és vezeti a CEE bajnokságot.

„Az időmérőt szokás szerint, elrontottam – mesélte Fodor Géza. – Az elődöntő jó volt, a döntőben az első kanyarban belém jöttek, beletoltak, az előttem lévőbe, beesett a spoilerem, ami miatt büntetést kaptam.

A szuperdöntőre leesett az eső, az volt a legizgalmasabb. A rajtnál itt is beletoltak az előttem levőbe, ami miatt biztos volt a büntetés. Valószínűleg itt sérült meg a fékem, a bal oldal jobban fogott, ráadásul a karburáción is elrontottunk valamit.

A harmadik körre szedtem össze magam, akkor gondoltam, azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. A DD2 mezőny 16. helyén álltam és sikerült felküzdenem magam az 5.-re, amiből a büntetés után 8. lett, a DD2 Masterst pedig megnyertem.

Újra a régi Fodor Géza volt a pályán, aki ésszel tudott menni a vízen. Nagyon nagy élmény volt újra a fiatalok ellen versenyezni. A bajnokságot vezetem, de ennél sokkal fontosabb, hogy annyira felpörgetett ez a hétvége, hogy már alig várom két hét múlva a folytatást.“

Szintén nagy reményekkel érkezett a versenyre az MHH Kart Team Junior versenyzője, Krózser Menyhért, aki azonban pénteken balesetet szenvedett.

„Edzésen szállt el Menya fékpedálja és ütközött a gumifalba – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Elvittük kórházba, ahol megállapították, hogy nincs sérülése.

Még megpróbálkozott egy bemenetellel, de érezte a bordáját, ezért kiállt. A héten megyünk speciális vizsgálatra, hogy a lehető leggyorsabban felépüljön és újra versenyezhessen.

Ameddig ment az edzésen, addig jó volt, minden. Bízunk benne, hogy hamarosan visszatérhetünk a versenyzéshez.“

Nyakfájással küzdött egész hétvége alatt Losonczy Levente, aki emiatt az elődöntőt fel is adta.

„Egy csőd volt az egész hétvégénk – mondta Levi. – Mivel a gokartom Ausztriában volt, nem tudtam vele edzeni és ez a nyakizmaimon meg is látszott. Annyira fájtak, hogy az elődöntőben ki is kellett állnom.

A döntőre, kockáztattam és esőgumit raktam fel. A felvezetőkörben leesett az eső, amiben hatalmas előnyben voltam a slickkel versenyző ellenfelekkel szemben. Három kör után szakították meg a versenyt, akkor 10. voltam, de ha még egy kört megyünk az élre állhattam volna. Az újraindításnál a hatodik helyig jöttem fel, de kicsúsztam és sokat veszítettem és 15. lettem.

A Szuperdöntőben már mindenki esőgumival ment, de nekünk nem volt jó a beállításunk, így csak 18. lettem.

Hasznos tapasztalatokat szereztem, de most már jó lenne egy tiszta hétvége. A következő versenyre szeretnék fizikálisan tökéletes állapotban kerülni.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Junior Max
Időmérő: nem indult

Losonczy Levente, Senior Max
Résztvevők: 27
Szuperdöntő: 18.
Döntő 2: 15.
Elődöntő: kiesett
Időmérő: 22.

Fodor Géza DD2 Masters
Résztvevők: 8 (20 DD2)
Összesített eredmény: 1.
Szuperdöntő: 1. (8. DD2)
Döntő: 3. (12. DD2)
Elődöntő: 3. (13. DD2)
Időmérő: 4. (13. DD2)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Zsírpapa: Négy poroltó ment a VFTS-re

Szerencsés kalandot élt át Zsírpapa és új navigátora, Csoknyai Attila az Oroszlány Rallyn, amikor az első gyorsaságin árokba estek, és kigyulladt a Lada VFTS. Összesen négy poroltót fújtak rá, mire sikerült megfékezni a lángokat. A motortérben lévő összes műanyag alkatrész elégett, de úgy tűnik, a motor és a karosszéria is megmenekült, és a Győr Rallyra akár el is készülhet az autó.

„Az első gyorsasági hetedik kilométerénél voltunk, egy jobbosban egy picit megcsúszott az Öreglány, én ellenkormányoztam és mint egy kezdő bedobtam az árokba, egyenesen a susnyásba. 

Zsírpapa, Oroszlány Rally 2026

Próbáltam előre–hátra menni, gondoltam, ahol bement ott ki is jön, de nem hiszed el, az erdő közepén az árok nem földből van, hanem ki van betonozva. Amikor beestünk a beton kitörte a bal első kereket. 

Ahogy ott próbálok kijönni, szólnak, hogy gyertek kifelé, mert ég a kocsi. Akkor már láttam a padlólemeznél a lángot. Mondom Csokinak gyerünk! Ráfújtuk a poroltónkat, jött a Krampek Nándi, a Lévai Feri, ők is odaadták a poroltójukat és még kaptunk egy negyediket is, de nem tudom kitől, úgyhogy ha olvassa, jelentkezzen, mert megveszem a poroltóját. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Ezzel a negyedikkel sikerült eloltani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megmenteni az Öreglányt, nélkülük biztos leégett volna. A kábelköteg, a lámpa, a kiegyenlítő tartály, az ékszíj, minden elégett, de a motor és a karosszéria megmaradt.

Most kezdtük szétszedni, Sanyika a jövő héten megcsinálja a villamosságot, még Kasza Zolival kell beszélnem, nézze át, mi menthető. 

Viszont a szponzormatricák, képzeld el, nem sérültek, tudod, a Fazekas Kft., a Javipa Kft.,  az Etikett Kft., meg az új szponzor, a D-Works, ezekre mind nagyon vigyáztam. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Hogy miért estünk be, azt nem tudom. Azért mentünk Oroszlányba, hogy az új motort kipróbáljuk és Csoknyai Attilát teszteljem, hogyan mondja. Minden jól működött, csak én voltam balfasz, valószínűleg túlságosan is Csokira, meg a motorra koncentráltam, ahelyett, hogy a versenyzéssel foglalkoztam volna, és beestünk, mint egy amatőr. 

De ilyen is kell, nem lehetek mindig profi, nem? Na, megyek, kipakolom a buszt, mert csak leraktam este, Győrben találkozunk, addig is puszi a csajoknak.