MHH Kart Team: Kettős dobogó a CEE-n

CEE 3. forduló, Kecskemét, 2019. július 26–27.

Egy első és egy második helyezéssel zárta az MHH Kart Team a CEE harmadik fordulóját, Kecskeméten.

A Mini Max kategória elődöntőjét, döntőjét és a szuperdöntőjét is megnyerte Krózser Menyhért a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) magyarországi fordulóján, így maximális pontszámmal zárta a hétvégét.

Szintén remekül szerepelt Fodor Géza a DD2 Masters mezőnyben, ő az elődöntőt megnyerte, a döntőben és a szuperdöntőben második lett, de a DD2-es mezőnyben több fiatal versenyzővel is fel tudta venni a tempót és úgy tűnik, régi formája kezd visszatérni.

„Az időmérőt elrontottam, belehibáztam a gyors körömbe, és mivel a gumi csak egy körre jó, már nem tudtam javítani, így harmadik lettem – mesélte a 11 éves Menya. – Az elődöntőben a harmadik helyről rajtoltam, az első kanyarban az élre álltam és nyertem.

A döntőben a rajtnál megelőztek, beszorultam két kart közé és visszaestem a harmadik helyre, de sikerül visszaelőznöm és nyertem, a szuperdöntőt pedig végig vezettem.“

Idei legjobb formáját hozta Fodor Géza, aki a hétvégén nem csak az ellenfelekkel, hanem egy vírussal is küzdött, ami miatt több edzést ki kellett hagynia. A versenyre azonban feltámadt.

„Nagyon élveztem a versenyzést, a betegség ellenére is sokkal jobban bírtam, mint egy hete a magyar bajnokin – mondta Fodor. – Új, Sodi vázzal indultam, mert a világdöntőn is ezt fogják használni és nem tettem le róla, hogy ticketet szerzek rá.

Az időmérőn én is hibáztam, az elődöntő jó volt, a döntő fantasztikus, a szuperdöntőre, viszont szellemileg és fizikailag is elfáradtam.

Nagyon motiváló hétvége volt, megmutattam, hogy fel lehet venni a versenyt akár a fiatalokkal is, csak bátornak kell lenni. Nagyon várom a következő CEE futamot és nagyon szeretnék győzni a DD2 Mastersben.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

  • Résztvevők: 11
  • Szuperdöntő: 1.
  • Döntő: 1.
  • Elődöntő: 1.
  • Időmérő: 3.

Fodor Géza, DD2 masters (DD2)

  • Résztvevők: 18
  • Szuperdöntő: 2. (9.)
  • Döntő: 2. (8.)
  • Elődöntő: 1. (7.)
  • Időmérő: 2. (11.)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax