MHH Kart Team: Menya már 2019-re készült

47. Trofeo delle Industrie, South Garda Karting, Olaszország, 2018. október 25–28.

Profi csapatban versenyezhetett Krózser Menyhért az egyik legtradicionálisabb olasz futamon.

A 2019-es szezon felkészüléseként állt rajthoz az MHH Kart Team ifjú versenytője a Trofeo delle Industrién, amelyet a hetvenes évek óta hagyományosan az olasz gokart versenyszezon végén rendeznek.

A Mini 60-as mezőnyt 72 indulóban maximálták és gyakorlatilag itt volt mindenki, aki a különböző bajnokságokban számít, így tapasztalatszerzésre is kiválóan alkalmas volt a verseny, azonban az MHH Kart Teamnek ezúttal nem csak ez volt a célja.

„Hosszú utat jártunk be az idén az olasz bajnokságban – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Korábban mi biztosítottuk a műszaki hátteret Menyának, most azonban elérkezettnek láttuk az időt, hogy kipróbáljunk egy profi csapatot.

A tapasztalataink pozitívak, sokkal jobbak az esélyeink ilyen háttérrel. Az látszott Menya versenyzésén, hogy már csak nagyon apró hibákat követ el. Elmondása szerint soha sem ment még ilyen jó motorral, a csapat is nagyon figyelt rá, a visszajelzéseire.

Az eredményünk sajnos nem tükrözi a valós tempónkat, hiszen az időmérőn egy félreértés miatt Menya egy körrel korábban jött ki, így csak 50. lett a 71 résztvevőből, onnan pedig nagyon nehéz előre kerülni. A döntőbejutásról két helyezéssel csúsztunk le.

Összegezve a hétvége tapasztalatait, ha jövőre tovább szeretnénk fejlődni, akkor mindenképpen egy ilyen, komoly kiszolgáló csapatot kell választanunk.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini 60

  • Résztvevők: 72
  • Vigaszág: 8. (34-ből)
  • Előfutamok összesítve: 39. (71-ből)
  • BC előfutam: 25. (34-ből)
  • BD előfutam: 20. (35-ből)
  • AB előfutam: 17. (36-ból)
  • Kvalifikáció összesített: 50. (71-ből)
  • Kvalifikáció S1 futam: 17. (24-ből)

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.