MHH Kart Team: Nem a versenyzőn múlott

Rotax Max Grand Festival – Bruck, Ausztria

Nagy reményekkel vágott neki az MHH Kart Team a Bruckban, gyerekek számára megrendezett Rotax Max Grand Festivalnak, amelyen tavaly Krózser Menyhért a negyedik helyet szerezte meg. Az idén akár a győzelemért is harcba szállhatott volna, ám a motorok közti különbség meglehetősen szétzilálta a mezőnyt, a döntőben pedig egy ütközés következtében kiesett.

Krózser Menyhért, Micro Max

„Erre a versenyre a rendezők biztosították a motorokat és nyilvánvalóan nem lehet 34 teljesen egyforma motort készíteni, de az idén hatalmas volt a szórás köztük – mondta Német Balázs „Balu“, Krózser Menyhért szerelője. – Először egy olyan motort kaptunk, ami három–négy tizedre volt a leggyorsabbtól, aztán kaptunk egy még rosszabbat, a harmadik motorral már lehetett volna az élmezőnyben menni, de akkora már Menya fejben feladta.

Nagyon nehéz egy ilyen helyzetet megemészteni, több gyereken láttuk, hogy szintén feladták, amit nem is csodálok, hiszen nekünk, felnőtteknek is nehéz volt feldolgozni. Bennem is felmerült, hogy ennek így nem sok értelme van és inkább menjünk haza, de nem akartam rossz példát mutatni.

Szombaton este a selejtező második felében volt Menya, vasárnap a középmezőnyben, a döntőben pedig hátulról ráfutottak, kitolták és kiesett.

Pozitívuma volt a hétvégének, hogy amikor jó volt a motor, akkor Menya odatette magát, nagyon jól fogta a szélárnyékos köröket, ebben látszik a fejlődés tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az idén lesz még olyan versenyünk, ahol megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Micro Max

  • Résztvevők: 34
  • Döntő: 33.
  • B elődöntő: 12.
  • B warm up: 7.
  • Előfutamok végeredménye: 24.
  • 10. előfutam: 13.
  • 6. előfutam: 10.
  • 2. előfutam: 11.
  • Időmérő: 24.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ

www.facebook.com/menya.hu

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“