MHH Kart Team: Sikerek az olasz bajnokságban

Tanulni ment az olasz ROK bajnokságba az MHH Kart Team mindkét fiatal versenyzője, akik nagyon szépen helytálltak.

Krózser Menyhért számára ez volt a második futam a Mini ROK kategóriában, Losonczy Levente viszont most debütált a Junior ROK-ban. Mindketten egyaránt a rendkívül erős — 39 illetve 43 fős — mezőny első felében, a 19. helyen végeztek. Azonban az eredmény mellett sokkal fontosabb volt, hogy mind a ketten nagyon sok tapasztalatot szereztek és olyan időeredményeket villantottak meg, amely bizakodásra ad okot.

„Nagyon erős mezőnyben versenyeztünk, volt szerencsénk és balszerencsénk is, de összességében elégedett vagyok Menya eredményével — mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. — A pénteki szabadedzéseket kihagytuk, csak szombaton léptünk pályára. Erre azért volt szükség, mert Menyának a versenyzés mellett az iskolában is meg kell állnia a helyét és nem akartuk túl terhelni.

Az időmérőn a 39 fős mezőnyben 19. lett, az előfutamok alapján pedig a 21. helyen jutott döntőbe. Itt pont előtte volt egy ütközés, amiből sikerült jól kijönni és sokat lépett előre, de aztán befulladt a motorja, többen elmentek mellette és végül a 19. helyen ért célba.

Nagyon sok feladata volt Menyának, hiszen ez volt a második versenye ezzel a motorral, ezzel a gumival, viccesen azt mondta, hogy még a ruha és a sisak is más ebben a bajnokságban. Fejben nem volt mindig összeszedett, ezen még javítanunk kell, viszont nagyon sokat fejlődött és voltak jó megvillanásai. Tanulni és tapasztalatot szerezni jöttünk, amit tökéletesen teljesítettünk.“

Még nehezebb dolga volt Losonczy Leventének, aki most versenyzett először Junior ROK-ban. A motor és a gumi számára is új volt, sőt, miután a teszten bejártás közben megállt a motorja, csak a hétvégén tudta először kipróbálni az új csomagot. Az első edzésen Lonatóban is még Rotax motorral ment, de aztán ő is nagyon gyorsan beletalált.

„Nagyon büszke vagyok Levire — mondta Losonczy Csaba, csapatvezető, Levente édesapja. — Ez egy nagyon erős bajnokság, ahol a 43. résztvevő is gyors. Levinek minden új volt, a motor, a gumi sőt, még ezen a pályán sem versenyzett korábban. Ehhez képest a egy—másfél tizedre volt a legjobbaktól. Az időmérőn a 43-ból 29. lett, az elődöntők után 24. volt, a döntőben pedig a 19. helyen végzett.

Csapatunk coacha, Ben George is nagyon elégedett volt vele, szerinte elképesztően jól dolgozott, hatalmas elánnal vetette bele magát a versenyzésbe és nagyon sokat fejlődött. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, de ami fontosabb, nagyon sokat léptünk előre ezen a hétvégén.“

Eredmények

Krózser Menyhért, Mini ROK

  • Résztvevők: 39
  • Döntő: 19.
  • Elődöntő sorrend: 21.
  • AC elődöntő: 14.
  • AB elődöntő: 15.
  • Időmérő: 19.

Losonczy Levente, Junior ROK

  • Résztvevők: 43
  • Döntő: 19.
  • Elődöntő sorrend: 24.
  • BC elődöntő: 17.
  • AB elődöntő: 14.
  • Időmérő: 29.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Pillango GmbH

További információ:

www.facebook.com/menya.hu

Foto: Brilliant Driver Program

Brilliant Driver Program – Why is a pre-season test important? And why do you need three of them?

As in most sports, karting is also about pre-season preparation. That’s why the Brilliant Driver Program team has prepared three themed tests for the season opener. 

With four drivers in three categories, the Brilliant Driver Program – BDP Team – will be competing in this year’s Hungarian and international karting championships. 

Last year Balázs Juráncsik competed in the SeniorMax category, this year he switched to DD2. 

Marci Fally will start his second season in JuniorMax, while his younger brother, last year’s MiniMax Hungarian champion Markó Fally will move up a category and continue in JuniorMax. All three will focus on the international series, especially the Central European Rotax Max Challenge (CEE).

Foto: Brilliant Driver Program

Joining the BDP Team this year is Marcus Papp from Sweden, who will compete in MiniMax in the Hungarian championship. 

„Preparation at the beginning of the year is also very important in karting,” said Róbert Kurgyis, team manager of the BDP Team. – Three of our four drivers changed categories, so we had to prepare even more thoroughly. 

We started testing in January in Jesolo. Here we were lucky with the weather, as the wet track required less effort from the drivers, which made it easier for them to learn. 

Foto: Brilliant Driver Program

This was followed by a test in Kecskemét, which was specifically designed to give our drivers a more serious fitness session on the dry asphalt. All of them have a fitness programme, but kart racing requires special muscles that can almost only be acquired through karting. 

Our third test was again in Jesolo, a week before the CEE Bonus Cup. Here we were in the final phase of preparation. We tried several settings on each kart. It is important to rely on the feedback of the drivers as well as the stopwatch. The whole programme was set up so that there was always progress by the end of the day. And at the end of the three-day test, all four of our drivers got out of the kart feeling satisfied and motivated. 

Balázs Juráncsik has made good progress and I think we can even fight for victory in DD2 with him. 

Foto: Brilliant Driver Program

Marci Fally and Markó Fally have also made a lot of progress. They are two very talented youngsters. Marci is getting a better lead in JuniorMax. Markó had a successful year in MiniMax last year, this year he will have a big challenge in JuniorMax, but he is making serious progress. I expect a good performance from both of them in qualifying. With them we are aiming for continuous improvement. 

Marcus Papp was with us for the two tests in Jesolo. He has previously competed in the Swedish championship. He still has a lot to learn, but he is a very intelligent and determined driver who shows a tremendous desire to improve. He’s got better and better at every entry. He will take part in two more tests in Kecskemét before the Hungarian Championships. 

In Jesolo, the BDP team was strengthened by Bertold Bors, who had a good result in DD2 at the Grand Finals last year. This time he was not a driver but a mechanic and coach. In the Brilliant Driver Programme we want to train complex drivers, and Berti’s introduction in a different role was part of this. He has done a very good job and we hope to see him in a racing overall as soon as possible.

Fotó: Brilliant Driver Program // Krózser Menyhért

It was a great pleasure for us that while he was testing for BDP Team in Jesolo, Brilliant Driver Program driver Menyhért Krózser was doing a great job in the WSK Super Master Series in Franciacorta. We would like to congratulate him.” 

The BDP Team’s first race of the year will be in Jesolo from 23-25 February, where Balázs Juráncsik (DD2), Marci Fally (JuniorMax) and Markó Fally (JuniorMax) will compete in the CEE Bonus Cup.