Ma tartotta az MNASZ az éves rali díjkiosztót, ami hűen tükrözte a sportágban uralkodó állapotokat. Egy kétszáz férőhelyes sörsátorba próbáltak bezsúfolni ötszáz embert. Az egymás hegyén-hátán álló vendégek kizárólag úgy tudtak megmozdulni, ha a mellettük álló lábára léptek.
Elképzeltem, hogy ha mondjuk egy versenyző szponzora lennék, és az meghívott volna adíjkiosztójára, hogy legyek jelen akkor, amikor az éves teljesítményét díjazzák, azt hiszem, hogy már az ajtóból visszafordultam volna, és többet a környékére se mentem volna egy ilyen komolytalan sportágnak.
Lehet, hogy kicsit naiv vagyok, de amikor mondjuk színházba megyek, mindig öltönyt veszek és ha csak az előadás az ellenkezőjét nem kívánja, nyakkendőt is kötök. Nem azért, mert ez az elvárás, hanem azért, mert számomra ünnep színházba menni.
Ugyanígy ünnepnek kellene lennie a rali díjkiosztónak is, ahol megtiszteljük a versenyzőket, szponzorokat, az MNASZ képviselőit, és általában a RALI-t azzal, hogy a bajnokság rangjának megfelelő környezetben és módon ünnepeljük meg őket.
Persze tudom, hogy recesszió van, és nincs pénz, de akkor sem hívunk meg ötszáz embert kétszáz férőhelyre. Mert ez egész egyszerűen illetlenség és a rali lejáratása. Erről a helyszínről pedig már előre lehetett tudni, hogy totálisan alkalmatlan ilyen rendezvény megtartására.
Ezzel a díjkiosztóval még az MNASZ is mélységesen alulmúlta magát.
