Molnár Martin

Molnár Martin két előfutamot és elődöntőt is nyert – WSK

Szárnyalt Molnár Martin a kétfutamos WSK Euro Series első hétvégéjén az olaszországi Lonatóban. A HUMDA Academy versenyzője már az előfutamokban is remekelt, az OKJ kategóriában két győzelmet szerzett, majd még nagyobb fegyvertényt hajtott végre: megnyerte az elődöntőt. A döntőben sokáig a negyedik helyen állt, végül ötödik lett. A hétvége során 47 pontot gyűjtött, amivel a bajnokság igen előkelő második helyén áll.

Az FIA Európa-bajnoki sorozat lezárultával július közepén újraindult a legrangosabb gokartbajnokságnak tartott WSK sorozat. Méghozzá a kétfutamos Euro Series-zel. Ezt a bajnokságot korábban olyan nevek nyerték meg, mint Max Verstappen (háromszor), Charles Leclerc vagy Lando Norris, de a második helyezettek között is találhatunk azóta a Forma–1-ben szép karriert befutott pilótákat, mint Alexander Albon vagy Esteban Ocon. 

Az OKJ kategóriában 72 versenyző állt rajthoz. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Molnár Martin az időmérő csoportjában harmadik, összesítettben pedig kilencedik lett. Ezzel C csoportba került, amely azt jelentette, hogy az öt előfutamban háromszor belülről, kétszer kívülről rajtolt.

A belső soros rajtok remekül sikerültek, már az első előfutamon robbantott, amelyet megnyert. A második külső rajtos előfutamában második lett, az utolsóban pedig megszerezte a hétvége második győzelmét. 

A külső sor a lonatói pályán is egyértelmű hátrányban van a rajtnál, pár pozícióvesztés garantálható. Ráadásul mind a kétszer beragadt Martin sora a rajtban, így a negyedikről a 12–13. helyig esett vissza, ahonnan mind a kétszer a nyolcadikra tudott felkapaszkodni. 

Az előfutamok utáni összesítésben így a hatodik helyen állt. A B elődöntőben a harmadik helyről rajtolt, de hamar az élre állt, és megszerezte a hétvége harmadik, egyben legértékesebb győzelmét. Az elődöntő megnyeréséért ugyanis 30 bajnoki pont járt. 

A döntőben az ötödik helyről indulhatott, sokáig a negyediken állt, végül ötödiknek futott be, amiért további 12 ponttal gazdagodott. Mivel az előfutamok utáni összesített hatodik helyért is járt öt pont, így Martin összesen 47 pontot gyűjtött, amivel a WSK Euro Series bajnokságban a második helyen áll. 

Molnár Martin
Fotó: MOTAM // Molnár Martin

„Jó hétvégénk volt – monda Molnár Martin. – Az Energy Corse csapat az időmérőre új beállítással próbálkozott, ami bejött, sokat gyorsultunk vele. Az előfutamokra is megvolt a tempóm. Két győzelem és egy második hely nem rossz eredmény egy ilyen erős mezőnyben. 

Az elődöntőben a rajt után sikerült az élre állni és végig meg tudtam tartani a vezető pozíciómat. Erre a győzelmemre nagyon büszke vagyok. 

A döntőben a rajtnál az ötödik helyről sikerült feljönnöm a harmadikra, de kicsit lesodródtam, így negyediknek fordultam el. Az utolsó körig tudtam tartani a negyedik helyemet és végül ötödiknek futottam be. Nagyon szerettem volna a döntőben dobogóra állni, ez nem sikerült, ami miatt egy kicsit elégedetlen vagyok, de a hétvége többi része tényleg nagyon jó volt. 

Annak is örülök, hogy a második helyen állok a bajnokságban, ilyen előkelő pozícióm még nem volt soha a WSK-ban. Remélem, a második futamon is jól jön ki a lépés, és egy igazán jó eredménnyel tudom befejezni a Euro Seriest.“

A WSK Euro Series második és egyben záró futamát július 28 és 31-e között rendezik az olaszországi Sarnóban. 

Molnár Martin, OKJ eredmények

Résztvevők: 72
Időmérő csoport: 3.
Időmérő: 9.
CD előfutam: 1.
AC előfutam: 8.
CE előfutam: 2.
BC előfutam: 8.
CF előfutam: 1.
Előfutamok összesen: 6.
B elődöntő: 1.
Összesített eredmény a döntő előtt: 5.
Döntő: 5.

WSK Euro Series pontok: 47
WSK Euro Series helyezés: 2.  

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Wirtmann csillapítatlanul nyert

Két gyorsasági szakaszt teljesített Wirtmann Ferenc és Kerekes József bal hátsó lengéscsillapító nélkül az Historic Országos Rally Bajnokság idei második futamán, a Mecsek Rallyn. Miután a szervizcsapat megjavított a Ford Escort Mk II-est, szárnyaltak, és a C korcsoport ötödik helyéről felküzdötték magukat az elsőre. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros így a C csoportot és a 3C kategóriát is megnyerte — mindkét bajnokságban megőrizte az első helyét —, míg abszolút értékelésben ötödik lett.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

„Nagyon jó verseny volt, egy kicsit küzdelmes, elfáradtunk a végére, de minden pillanatát élveztük – mondta Wirtmann Ferenc.

Pénteken az első két gyorsasági jól sikerült, de a szombati kilenc szakasz volt a nehezebb. Reggel már az első szakaszon éreztem, hogy valami gond van, nem úgy viselkedik az autó, ahogy szokott, hamarabb csúszik, kicsit kopog is…

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Amikor a szerviz megnézte, kiderült, hogy eltört a bal hátsó lengéscsillapítónk. Benito főmérnök úr ki is szerelte gyorsan és mondta, hogy szerinte álljunk ki.

De hát egy Mecsek Rallyn nem lehet csak úgy kiállni, mondtam, hogy két gyorsaságit elmegyek lengéscsillapító nélkül, kapunk egy-egy percet, de ha a harmadikra megcsinálják, akkor még feljöhetünk a dobogóra. Ebben maradtunk.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Két gyorsaságit mentünk lengéscsillapító nélkül. Óvatosan kellett menni, mert minden gödörben felütött, a nagyobbak egy méterrel arrébb dobták az autót, fékezésnél pedig elrántott.

Jó sokat kaptunk, de Alsómocsoládra már bent volt az új gátló és elkezdhettük a felzárkózást. Az utolsó kör előtt már a harmadik helyen álltunk, gondoltam, hogy Szentkúton és Árpádtetőn behozzuk. Odaérünk Szentkútra, mondják, hogy etap. Hajjaj, baj van.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Alsómocsolád volt az utolsó előtti gyorsasági, nagyon dobálós pálya, nem is szeretem, az Escortnak sem fekszik, ráadásul itt mindig kaptunk. Gondoltam, mese nincs, át kell menni rajta. Felraktuk a 15 colos kerekeket, amik jobban átlépik a gödröket és jöttünk egy C csoport első időt.

Árpádtető volt az utolsó gyorsasági, a kedvencem, na ott tényleg lejöttünk. Csak kis Érdi a Sierrával és Cigány a BMW-vel volt gyorsabb, így sikerült megnyernünk a korcsoportot.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II – Mecsek Rally 2026

Nagyon köszönöm a szerelőimnek, Benito főmérnök úrnak, Baumann Zolinak, Egérnek, Farkas Ferikének, Láng Rolandnak és Pál Lacinak a munkát, ilyen profi csapattal és ilyen jó társaságban élmény versenyezni.

A Kaposvár Rallyn találkozunk!“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax