Még a negyedik gyorsasági szakasz céljában is azon füstölgött Sébastien Ogier, hogy az előző gyorsaságin havat szórtak elé. Ettől függetlenül a Monte király szakaszán, a 45,17 km-es St Pierreville-i gyorsaságin alaposan letolta a Peugeot-t és 17 másodperccel elvert mindenkit, amivel összetettben az ötödik helyre kapaszkodott fel.
Ogier mögött Meeke, Kopecky, Hirvonen volt a gyorsasági sorrendje.
A harmadik gyorsasági után még második helyen álló Sarrazin defektet kapott és visszaesett a nyolcadik helyre.
Mikko Hirvonen viszont így már 41,9 másodperc előnnyel áll a verseny élén, ahol az örök túlélő Kris Meeke valahogy megint úgy keverte a lapokat, hogy a nap végére feljöjjön a második helyre. A harmadik helytől a sorrend Hänninen, Vouilloz, Ogier, Magalhaes, Gardemeister, Sarrazin, Wittmann, Wilks.
Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük
Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.
Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel.
„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat.
Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“
Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc
A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti.
„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“
A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is.
„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk.
Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc
Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax