Nehéz pályák Cipruson – Vizin a pályabejárás után

Feldolgozta az összes pályát Vizin László és Csökő Zoltán a Ciprus Ralin, és kicsit kalandos módon, két és fél napi utánjárással végre megkapták a versenyautót tartalmazó konténert is, így a gépátvételre éppen előkerült a Honda. A gyorsaságik Vizin szerint nagyon nehezek, mindegyiken szerepel aszfalt és durva murvás szakasz is.

„Tegnap (szerdán) befejeztük a pályabejárást” – mondta Vizin Laci bácsi. „Hát nem teljesen olyanok a gyorsaságik, mint amire gondoltam. Az első negyedük aszfalt, majd nagyon rossz minőségű murva következik, az utolsó negyedük pedig megint aszfalt. A pályák nyomvonalvezetése hasonlít a Sanremo Raliéhoz, az aszfaltos részek kicsit szélesebbek, de a murva ugyanolyan szűk. A murvás részek szerintem sokkal rosszabbak, mint a Veszprém Rali pályái. Bár az aszfalt aránya eléri az ötven százalékot, kizárt az aszfalt gumik vagy az aszfalt futómű használata. Még az autót sem lehet leültetni, mert akkor elakadsz a murvás részeken”

„Nagyon okosan kell versenyezni, eddig minden IRC-futam arról szólt, hogy túl kellett élni, de a Ciprus Ralira ez talán még inkább igaz. Már most borzasztó állapotban vannak a pályák, de hát pont ettől nehéz a verseny. Nagyon előkelő, 15-ös rajtszámot kaptunk, ezzel a helyezéssel a célban is elégedett lennék.”

„Ciprus egyébként nagyon kellemes hely, nagyon kedvesek az emberek, a vendéglátásra egy szavunk sem lehet, 26 fok van, a szerelőfiúk a tengerben is fürödtek, nekem erre még nem volt időm. Viszont a konténerünk kiadása óriási kaland volt. Vasárnap éjszaka érkeztünk meg, hétfőn reggel mentünk a konténerért, de csak szerdán délután kettőre sikerült hozzájutnunk a versenyautónkhoz, amivel fél hatra már gépátvételen kellett lenni. Nem kapkodósak a ciprusi hivatalnokok és nagyon jók abban, hogy mit hogyan ne csináljanak meg.”

„Ma (csütörtök) délelőtt megyünk a Golden Stage pályabejárására, amely vasárnap a Ciprus Rali után egy külön verseny lesz. Két szakaszból áll és élőben közvetít az Eurosport. Este pedig már a prológgal elkezdődik a verseny.”

Élő közvetítés az Eurosporton a Ciprus Raliról:

November 5, péntek

10:00–11:00 GY4 (Agioi Vavatsinias 1)

15:00–16:00 GY7 (Agioi Vavatsinias 2)

November 6, szombat

10:00–11:00 GY11 (Galataria 1)

15:00–16:00 GY14 (Galataria 2)

November 7, vasárnap Love Ciprus Golden Stage Rali:

11:00–12:00 Golden Stage 1

14:00–15:00 Golden Stage 2

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing