Nincs élet versenyzés nélkül

Hivatalosan is megerősítette a SEAT, hogy azonnali hatállyal kiszáll a túraautó világbajnokságról. A WTCC-ben így idén egyelőre csak öt gyári autó várható, miután a BMW a tavalyi hatról kettőre csökkentette gyári autói számát, a Chevrolet marad a háromnál, a tavaly félig gyári szinten jelenlévő Lada pedig egyelőre nem nyilatkozott.

A SEAT-nál ugyan állítják, hogy továbbra is jelen lesznek az autósportban, többek között a SEAT León kupán keresztül, de a spanyolokkal megint egy autógyárat veszített a világbajnokság.

Az elmúlt, alig több mint egy év alatt hat autógyár hagyta el valamelyik FIA világbajnokságot: a Subaru és a Suzuki a raliból, a Honda, a BMW és a Toyota a Formula–1-ből, a SEAT pedig a túraautó vb-ről szállt ki.

A hat távozó után pedig mindössze hét gyártó maradt a három szakágban: kettő a raliban – Citroën, Ford – három a Formula–1-ben – Ferrari, Mercedes és már csak félig ugyan, de a Renault – kettő pedig a túraautó vb-n – BMW, Chevrolet.

A nemzetközi autósport médiában egyre inkább terjed az a nézet, hogy az autógyárakban nem lehet bízni, hiszen ők csak önön céljukra használják a versenysportot a versenyzés iránti szenvedély nélkül. Lásd a Toyota esetét, amelyik a nyáron még szerződésben vállalta, hogy 2012-ig a Formula–1-ben marad, majd az ősszel hirtelen ki is szállt onnan. Sokkal megbízhatóbbnak tűnnek az olyan cégek, mint a McLaren vagy a Williams, akik elsősorban a sport iránti szenvedélyük miatt vannak a Formula–1-ben és a gazdasági válság idején legfeljebb beljebb húznak az övön pár lyukat, ha kell, újat fúrnak rá, de ott vannak a rajtrácson. Mert szerintük nincs élet versenyzés nélkül.

Jean Todt tavalyi FIA elnöki kampánya során ellátogatott a Catalunya Ralira, ahol azzal kezdte, hogy ebben a gazdasági helyzetben örüljünk, hogy van még egyáltalán rali világbajnokság.

Tulajdonképpen igaza van, mert a vb-n megmaradt két gyári csapat, a Citroën és a Ford alatt is többször megrezgett a léc, még jóval a gazdasági válság kirobbanása előtt.

Emlékeznek még 2005 végére, amikor derült égből villámcsapásként jelentette be egyszerre a Peugeot és a Citroën, hogy kiszállnak a rali világbajnokságról? A Citroën-csapat akkori főnöke, Guy Fréquelin, aki tulajdonképpen berángatta a Citroënt a rali vb-re, akkor minden követ megmozgatott, hogy visszaterelje a gyárat a vb-re. Ez egy év kihagyás után – amikor is Loeb a Kronos-csapat színeiben nyerte meg a vb-t egy Xsara WRC-vel – sikerült is neki.

2005 volt az az év, amikor a Ford már sokadszorra jelentette be, nem tudja tovább finanszírozni a rali vb-csapatát. Ám Malcolm Wilson csapatvezető addig húzgálta a költségvetést, az olcsóbb szállodával, a kevesebb személyzettel, a fizetésen kívüli juttatások levágásával és két nagyon olcsó pilóta, Toni Gardemeister és Roman Kresta szerződtetésével, amíg a számok nem tetszettek a Fordnak.

És mind a két gyár bent maradt a vb-n. A Citroën az idén két gyári csapatot és négy autót nevezett egy kivételével az összes vb-futamra, sőt Valentino Rossinak egy ötödik gyári autót is felkínáltak, nem csak a Mexikó Ralira, de amelyik vb-futamra csak jönni akar.

A Ford összesen hét gyári autóval áll rajthoz a Svéd Ralin, és az sem kizárt, hogy a gyári csapat mellett három WRC-csapatot lát majd el Focus WRC-kkel.

Még szerencse, hogy Fréquelin és Wilson urak maguk is a raliztak korábban és még emlékeztek rá, mit jelent versenyezni a másik ellen és nem csak egy statisztikai adatként látták a rali csapatot a cég könyvelésében.

Talán ezért szeretjük annyira a Citroënt és a Fordot, mert ott is vannak olyan emberek, akik szerint nincs élet versenyzés nélkül.

Wirtmann_2026_wirtmann_kisvaszar_2026_001

Wirtmann: Most sem szeretem, de nagyon élveztem

Az R2-Historic értékelés első helyén végzett Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Kisvaszar Rallyn, de az eredménynek ezúttal semmi jelentőssége nem volt. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a Minisprint bajnokság licences „teszt“ kategóriában állt rajthoz, hogy kipróbálja az Escort új lengéscsillapítóit és formában tartsa magát a következő historic bajnoki futamra, de leginkább azért, hogy élvezze a versenyzést. 

„Nagyon élveztük! – lelkendezett Wirtmann. –  Két hónapja volt a Mecsek Rally, a következő bajnoki futamunk pedig úgy néz ki, hogy szeptemberben lesz, a Győr Rally. Három hónapot pedig nagyon nehéz kibírni, már most is elvonási tüneteim voltak, úgyhogy muszáj volt menni egyet. 

Balatonyi Árpi, Keszthelyi Robi és Kata rendezik a Minisprint bajnokságot, akik nagyon kedvesek voltak, mindenben segítették a tesztelő licenceseket. A sprintmezőny négyszer ment végig a pályán, mindig ők mentek elöl, de az egyik körben mi kétszer mehettünk, úgyhogy összesen ötször teljesítettük a pályát.

Kisvaszar most az ellenkező irányban volt, mint a (historic) bajnokin, és Árpi nagyon érdekesen, egészen másképp építette fel. Kevés padkavédelmet használt, amitől gyorsabb lett a pálya, sok porral, kihordással. 

A verseny előtt mondtam, hogy ezt a gyorsaságit kifejezetten nem szeretem, ami most sem változott meg. Nem azért, mert rossz, hanem a sok levágás, a dobálós részek nem fekszenek a Ford kis kerekeinek. Ha Escort WRC-vel mennénk, 18-as kerekekkel, ami mindenen átlép, akkor biztosan Kisvaszar lenne a kedvenc pályám. 

A rendezés ettől függetlenül nagyon jó volt, flottul ment minden, szerintem jövünk máskor is Minisprintre. 

A szurkolók talán emlékeznek, hogy Pécsen eltört az egyik lengéscsillapítónk, ezért kicseréltük mind a négyet. Mindenképpen ki akartuk próbálni az új gátlókat Győr előtt, ez volt az egyik oka, hogy most rajthoz álltunk. Tökéletesen működtek, bár erre a pályára kicsit kemények voltak. 

A hangulat is nagyon jó volt, kis Kanyik jött végig mögöttem, az összes szendvicsét megettem. Kénytelen voltam meghívni itthon egy lecsópartira, hogy leegye az adósságomat. 

Azt az egyet sajnálom, hogy Zsírpapa nem indult a versenyen. Ha valahol, akkor itt lett volna esélye megverni. Ahogy hallom, a hétvégén Oroszlányban versenyez, majd lemegyek, hogy szívjam a vérét a kiscsávónak!

Remélem, hogy Győrben találkozunk, Zsírpapával és mindenki mással is. 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax