Ogier a Szardínia és az Ypres Ralikon

Sébastien Ogier segítheti ki az IRC-n gyengélkedő Peugeot-csapatot azzal, hogy a Monte-Carlo Rali után újabb két futamon, a Szardínia és az Ypres Ralikon is rajthoz áll.

Ogier a Citroën Junior-csapatában a világbajnokságon az egyik legígéretesebb tehetségnek számít, amit azzal is bizonyított, hogy C4 WRC-jével kis híján megnyerte az Új-Zéland Ralit.

A 2008-as junior világbajnok eddig két alkalommal indult az IRC-n, Peugeot-val. 2009-ben megnyerte a Monte-Carlo Ralit, az idén pedig két gyorsaságival a vége előtt, motorhiba miatt esett ki a második helyről úgy, hogy ő nyerte a legtöbb gyorsaságit.

A Peugeot az elmúlt három évben egyeduralkodó volt az IRC-n, az idén azonban korábbi háromautós csapatát leépítette, és szinte csak a bajnoki cím védőjére, Kiris Meeke-re építi szereplését. A Skoda viszont a két gyári valamint a brit importőr egy autójával nagyon erős csapattal rendelkezik, és 64 ponttal vezeti a gyártók bajnokságát a 33 pontos Peugeot-val szemben.

A 12 fordulóból álló IRC-sorozatban csak a hét legjobb eredményt értékelik, a Skoda eddig kétszer szerezte meg a maximális 18 pontot (kettős győzelemmel), míg kétszer 14 egységgel távozott a versenyekről. Ha még három ehhez hasonló eredményt ér el, lehetetlen lesz behozni a bajnoki pontversenyben, és nem kizárt, hogy a hetedik, nyolcadik IRC-futamon bajnokot hirdethetnek a gyártók között.

A Peugeot egyszer tudott csak 14 pontot gyűjteni, a többi alkalommal, 9, 7 és 3 pontot szereztek. Ez utóbbi három eredményüket gyakorlatilag ki is dobhatják, és amennyiben fel akarják venni a versenyt a cseh csapattal, több kettős győzelemre lesz szükségük, és nem elegendő Meeke első helyezéseire számítani. Ehhez azonban Meeke mellett még egy nagyon erős versenyzőt kell kiállítaniuk.

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax