Nagyon nehéz, de egyben élvezetes versenyen szerezte meg a H1-es kategória második helyét Schneer László és Róma Gábor Lada 21011-gyel az olaszországi Rallylegenden. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a historic abszolút értékelésben a 11. helyen végzett.
„Nehéz, fárasztó, de borzasztóan jó verseny volt a Rallylegend – foglalta össze tapasztalatait Schneer László. – A szombati 13 kilométeres pályán annyi kanyar volt, mint Magyarországon egy negyven kilométeresen. Etapon ugyan nem kellett sietni, de azok is felértek egy-egy gyorsaságival, tele kanyarral, föl a hegyre, le a hegyről. Nagyon élveztük.

A verseny csütörtökön a szokásos bohóckodással kezdődött a körforgalomban, rengeteg néző előtt. Péntek este volt az igazi rajt, majd mentünk két gyorsaságit. Mi valamikor hajnal kettőkor értünk célba.
Szombaton hat gyorsaságit terveztek – itt volt a 13 kilométeres is – sajnos az egyik a nézők miatt elmaradt. Ezen a napon követtünk el egy hibát, a legend pályán egy körrel kevesebbet mentünk. A célban feltűnően jó volt az időnk, de miután a kihagyott kör után megkaptuk a három perc büntetést, már nem álltunk annyira fényesen.

Egy autobianchis párossal versenyeztünk a kategóriánkban, akik bitang gyorsak voltak. A büntetésünk után pedig akkora hátrányba kerültünk, hogy esélyünk sem volt utolérni őket.
Vasárnap reggel, hogy könnyebb legyen a helyzetünk, leesett az eső. Legnagyobb meglepetésünkre ez kedvezett nekünk és egész jó időket tudtunk autózni. Kategóriában 2.-ok, historic abszolútban pedig 11.-ek lettünk, de a Legenden nem is annyira az eredmény a fontos, hanem, hogy milyen mezőnyben versenyzel. Szerencsém volt találkozni például az egyik legnagyobb példaképemmel, Stig Blomqvisttal.

Köszönöm a csapatomnak, Benitónak, Csukovics Istvánnak, Bodony Bélának és Takács Gergőnek a munkájukat. Illetve Szombathelyi Peti teljes csapatának. Velük együtt szervizeltünk, mindig megvártak minket is, segítettek, ahol csak tudtak.
Viszont egy valamit el kell mondanom, soha többet nem állok szóba Szombathelyi Petivel az utolsó gyorsasági előtt. Győrben is beszéltem vele, most is és mindkétszer az utolsó szakaszon esett ki műszaki hiba miatt, úgyhogy ezt a szokásunkat most egy életre befejeztük.

Aki nem volt még a Rallylegenden, csak ajánlani tudom, óriási a hangulat, a nézők és a versenyzők között is. Találkozunk a Zemplén Rallyn, de lehet, hogy előtte még gurulunk egyet a Ladával.“
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax







