Tóth-Gili Tamás

Tóth-Gili Tamás és Aczél András kalandosan lettek E2 bajnokok

Első teljes szezonjában bajnoki címet szerzett Tóth-Gili Tamás és Aczél András. A Toyota Corolla GTI-vel versenyző páros nagyon szoros csatában és igen kalandosan nyerte meg a historic bajnokság egyik legerősebb kategóriáját, az E2-t. E csoportban az év végi második helyen, abszolút értékelésben pedig a negyedik végeztek. Pedig a Zemplén Rally második gyorsaságiján úgy tűnt, elszállt minden remény. 

Három fiatal páros között dőlt el az E2-es bajnoki cím a szezonzáró futamon, a Zemplén Rallyn. A pontversenyt Tóth-Gili Tamás vezette, de Plesz Márk és Németh Balu is esélyesek voltak még a végső győzelemre. 

Tóth-Gilinek ehhez elegendő lett volna egy kategória második hely, ám a verseny második gyorsasági szakaszán árokba estek és hat percet veszítettek. Ezzel elúszni látszott minden bajnoki remény, de a következő szakaszon legnagyobb ellenfelük, Plesz Márk is kicsúszott. Azonban még ekkor sem dőlhettek hátra, hiszen Németh Balu állt az élre, így Giliéknek a hatodik helyről a harmadikra kellett feljönniük. Végül az E2 második helyén értek célba, amivel megszerezték a bajnoki címet. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás

„Először is szeretnék gratulálni minden ellenfelemnek, elsősorban Plesz Márknak és Németh Balunak – mondta Tóth-Gili Tamás. – Hatalmasat küzdöttünk egész évben és a Zemplén Rallyn is. Mind a hárman megérdemeltük volna a bajnoki címet. Remélem, hogy hamarosan közösen tudjuk megünnepelni az idei szoros szezont. 

Már az első gyorsaságin látszott, hogy nagyon együtt vagyunk, hiszen 2,1 másodperc választott el hármunkat. A következő gyorsaságin sikeresen be is hajítottam az autót az árokba. A nézők toltak ki minket, amit nagyon köszönök. Az ő segítségük nélkül most nem lennénk bajnokok. 

Hat percet veszítettünk, nagyon le voltunk maradva Márk mögött. Ha ő nyer, nekünk másodiknak kellett volna lennünk, ami akkor teljesen kilátástalannak tűnt. Úgy voltam vele, hogy ezt elszúrtuk, innentől örömautózás lesz. Ez egészen addig tartott, amíg a harmadik gyorsaságin meg nem láttuk Márkot az árokban. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás

Ekkor viszont Balu vezetett, ha ő nyer, nekünk legalább harmadiknak kellett volna lennünk. Ehhez több mint két percet kellett ledolgoznunk, ami vasárnap az első gyorsaságira sikerült és feljöttünk a harmadik helyre. 

Vasárnap a második gyorsaságin Balunak is problémája volt, így feljöttünk a második helyre és onnantól kezdve csak a biztos célba érkezésre kellett koncentrálnunk. Ez sokkal nehezebb volt, mintha hárman küzdöttünk volna az utolsó gyorsaságiig. Amikor az ember nem a saját ritmusában megy, nagyon könnyen hibázik. Hutákon mi is majdnem összeütköztünk egy híddal. Utólag is elnézést kérek a szurkolóktól, akik kiábrándultan figyelték, hogy jön a toyotás nagyon lassú tempóban, de akkor ezt kellett tennünk.

Emlékszem, egy évvel ezelőtt pont itt, a Zemplén Rallyn szerezte meg Bertalan Marci az első ORC győzelmét. Két éves korom óta nagyon jó barátok vagyunk, emlékszem, hogy akkor könnyes szemmel vártam őt a célban. Most ő várt minket könnyes szemmel.“

Fotó: Tóth-Gili Tamás

A bajnoki cím megünneplését azonban későbbre kellett halasztani.

„A verseny ideje alatt nagyon nagy veszteség érte a csapatunkat, a családunkat és személy szerint engem is. Elhunyt az unokatestvérem, Karácsony István, akivel nagyon közeli barátok voltunk. A Mecsek Rally volt az idei évünk mélypontja, ott ő tartotta bennem a lelket. Most, amikor célba értünk, szerettem volna azonnal felhívni, de apa mondta, hogy majd később. Otthon mondta el, mi történt. Szeretném ezt a bajnoki címet neki ajánlani, ezzel is megköszönni a támogatását, a barátságát. 

Köszönöm mindenkinek az idei szezont, különösképpen a Proformance Rally Classicnak a mindig tökéletes autót. Jövőre biztosan folytatjuk, de hogy hol és hogy mivel, még nem dőlt el.“

Tóth-Gili Tamás és Aczél András együttműködő partnerei: 

Gil-Trade Kft., Proformance Rally Classic 

Fotó: Csomós Mixi

Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre

Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.

„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem. 

A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat. 

Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“

Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét. 

Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi

„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni. 

Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny. 

Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“

Fotó: Csomós Mixi // Győr Rally 2023

A Diósgyőr Rallyt szeptember 30-án rendezik, ahol Csomós Mixi és Bán Viktor mellett láthatják a szurkolók Hangodi Bendegúzt és Nagy Attilát is egy Peugeot 208 Rally4-essel. Mixi állandó navigátorát, Nagy Attilát a Rally Hungaryre adta kölcsön a csapat a szintén HM Academy versenyző Hangodinak, és ők is élnek a felkészülési verseny lehetőségével. 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém