Tóth-Gili Tamás

Tóth-Gili Tamás: Vízilabda, rally és egyetem

Komoly fába vágta fejszéjét idén Tóth-Gili Tamás, hiszen két vízilabda bajnokságban is játszik, az utánpótlás csapatot edzi, miközben az Országos Rallybajnokságban is debütál, a Peugeot Kupában. Nem mellesleg pedig egyetemi tanulmányait sem szeretné elhanyagolni. 

A hétvégi Salgó Rallyn debütál az első osztályban, a Peugeot Kupában, a tavalyi historic E2-es kategória bajnok, Tóth-Gili Tamás és új navigátora, Molnár Mózes. 

„Az ősszel döntöttük el, hogy a Historic E2-es bajnoki cím után idén az első osztályban, a Peugeot Kupában indulok – mondta Tóth-Gili Tamás. – A Grámán Rally Team meg is rendelte nekünk a Peugeot 208 Rally4-est, ami az utolsó pillanatban megérkezett, így a Salgó Rallyn már azzal állhatunk rajthoz. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás

Tavaly Aczél Andrással szereztük meg a bajnoki címet, nagyon sokat tanultam tőle, és nagyon hálás vagyok azért, hogy mellettem volt az első teljes bajnoki szezonomban. Őt azonban csak kölcsön kaptam, ezért idén mindenképpen új navigátort kellett találnom. 

Hosszútávra tervezek a rallyban, ezért egy fiatal, tanulni és sikereket elérni akaró, precíz navigátort kerestem. Molnár Mózes ezt tökéletesen hozza. Tavaly többször is beszélgettem vele, ő akkor Rally3-ban indult, én pedig még a Historicban. Az összhang az első pillanattól fogva megvolt.“

Fotó: Tóth-Gili Tamás // Molnár Mózes

Tavaly ősszel, amikor a 2023-as rallyprogramot összeállította Gili, még úgy volt, hogy poszt-Covid okok miatt nem vízilabdázhat, pedig előtte 11 évig játszott és több szezont töltött a felnőtt első osztályban. Januárban azonban megkapta az orvosi engedélyt az óvatos alapozásra. 

„A vízilabda, a rally és az egyetem szentháromsága az életem, és nagyon örülök neki, hogy visszakerült ebbe a hármas a vízilabda is. Az első edzések után még éreztem, hogy egy kicsit le vagyok maradva. Fejben már tudtam, hogy mit akarok, de alig látszottam ki a vízből. Elég, ha annyit mondok, hogy amióta edzek tíz kilót fogytam. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás

OB2-be tértem vissza és pont a hétvégén volt két fontos meccsünk, ahol négy–négy gólt lőttem, ezzel bejutottunk a döntőbe. Június 10-én lesz a döntő, ha megnyerjük, feljutunk az OB1 B-be. Ez nagyon nagy dolog lenne a csapatnak. 

Játszom az egyetemi bajnokságban is, itt másodikok lettünk, amivel kijutottunk az Egyetemi Európa-bajnokságra. Emellett elvállaltam az U15–17-es csapat edzését. Nagyon szeretek az utánpótlás srácokkal foglalkozni. 

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karára járok, ahol a sport minden oldalát tanítják. Amit az egyetemen tanulok, azt másnap már a medencében, vagy a partján, vagy akár a rallyban is tudom hasznosítani. De a rallyban is tapasztaltam már olyat, amit a vízilabdába tudtam átültetni, úgyhogy nagyon jó ez a három dolog együtt.“

Fotó: Tóth-Gili Tamás

Ebből persze az is következik, hogy Gili nem tud annyi időt szentelni a rallynak, mint ahogyan azt tavaly eltervezte. 

„Napi egy órát edzek konditeremben, kettőt pedig a vízben, havonta átlag hat meccsem van, úgyhogy nem unatkozok. Természetesen a vízlabda az első, hiszen ez az állásom, de szerencsém van, mert a csapat és az egyetem is nagyon megértő a rallyval szemben. Egyelőre úgy néz ki, hogy minden Peugeot Kupa futamon ott tudok lenni.“

Már csak egy kérdés maradt: a tavalyi historic kategória bajnoktól mire számíthatunk idén. 

„Tanulni, tanulni, tanulni! Ez a feladatom, így háromszor és egy nagy vastag felkiáltójellel a végén – nevet Gili. – Ahogy mondtam, a rallyval is hosszútávon tervezek. A vízilabdából tudom, hogy a jó eredmény eléréséhez rengeteg munkát kell tenni minden sportba. 

Fotó: Tóth-Gili Tamás

A rallyban én még nagyon az út elején járok. Tavaly bajnokságot nyertünk ugyan, de az nem jelent semmit. A Peugeot 208 Rally4 pont kétszer olyan erős, mint a Toyotám volt. 16 páros indul a kupában, teljesen egyforma autókkal, biztosan nagyon erős lesz a mezőny, de ilyen erős ellenfelek közt lehet a legtöbbet tanulni. 

Szeretem a versenyhelyzeteket, a vízilabdában és a rallyban is. Nagy megtiszteltetés, hogy azt a sportágat is elkezdhettem tanulni, ahol édesapám pár évvel ezelőtt olyan sikeres volt.

Találkozunk a Salgó Rallyn, és ha kérhetem, június 10-én is szurkoljatok az OB2 döntőjében.“

Tóth-Gili Tamás és Molnár Mózes együttműködő partnerei: Gil-Trade Kft., Alu-Redőny Kft, a német Roma árnyékoló család importőre

Fotó: Csomós Mixi

Csomós Mixi a Diósgyőr Rallyn melegít a Rally Hungaryre

Hetek óta a Rally Hungary lázában ég a HM Academy párosa, Csomós Mixi és Bán Viktor. A félkészülésük fontos állomása lesz a hétvégi Diósgyőr Rally, ahol pár nappal a magyar Európa-bajnoki futam előtt éles körülmények között tudnak melegíteni a Skoda Fabia Rally2 evóval.

„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Barum Rally célja óta csak a Rally Hungary lebeg a szemem előtt – mondta Csomós Mixi. – Nagyon szeretnénk a magyar Eb-futamon jó eredménnyel meghálálni a szurkolók, a támogatóink és a csapatunk kitartását. Hetek óta ezzel a versennyel kelek és fekszem. 

A felkészülésünk egyik legfontosabb része lesz a Diósgyőr Rally. Óriási lehetőség, hogy egy héttel a Rally Hungary előtt közel nyolcvan gyorsasági kilométert tehetünk meg a Fabiával. Egy ilyen Rally2-es versenyautó egészen másképp viselkedik, mint egy utcai autó, ezért fontos, hogy minél többet menjél és minél jobban együtt tudj élni vele. Óriási a különbség, ha úgy állsz rajthoz egy versenyen, hogy egy héttel előtte élesben mentél vagy kihagytál akár csak két-három hetet. 

Csomós Mixi
Fotó: Csomós Mixi

De nem csak a felkészülésünk miatt lesz fontos a Diósgyőr Rally. Nagyon jó dolognak tartom, hogy egy ilyen nagymúltú, több sportágat tömörítő csapat, mint a DVTK, nyitott az autósport felé. Remélem, több DVTK szurkolót tudunk megnyerni a rallynak és a rally szurkolók is jobban megismerhetnek más sportágakat. 

Köszönjük a lehetőséget, bízom benn, hogy a részvételünkkel is tudjuk emelni a Diósgyőr Rally rangját.“

Bán Viktor is természetesen a Rally Hungaryre készül, de a következő napokban Mixi belsőkamerás felvételeit fogja tanulmányozni, hogy állandó navigátora, Nagy Attila hangja alapján elkészítse a Diósgyőr Rally itinerét. 

Fotó: Csomós Mixi // Bán Viktor, Csomós Mixi

„Évtizedekig break táncoltam, most pedig edzőként dolgozom. A legfontosabb, amit ezzel kapcsolatban megtanultam, hogy a jó eredményhez nagyon sok gyakorlás kell – mondja Bán Viktor. – A Diósgyőr Rally pedig a legjobb lehetőség a számunkra, hogy a Rally Hungary előtt élesben tudjunk gyakorolni. 

Tetszik, hogy a DVTK pálya a központja a versenynek, itt lesz a versenyiroda, a gépátvétel, a szervizpark. Remélem, hogy sokéves hagyomány első állomása lesz a hétvégi verseny. 

Mixi és Ati már mentek ezeken a pályákon, ezért a belsőkamerás felvételükből, Ati hangja alapján készítek egy alap itinert, amit Mixivel a pályabejáráson fogunk leellenőrizni. A cél, hogy jó hangulatban, lazán tudjuk versenyezni, ha ez meglesz, az eredmény is jönni fog.“

Fotó: Csomós Mixi // Győr Rally 2023

A Diósgyőr Rallyt szeptember 30-án rendezik, ahol Csomós Mixi és Bán Viktor mellett láthatják a szurkolók Hangodi Bendegúzt és Nagy Attilát is egy Peugeot 208 Rally4-essel. Mixi állandó navigátorát, Nagy Attilát a Rally Hungaryre adta kölcsön a csapat a szintén HM Academy versenyző Hangodinak, és ők is élnek a felkészülési verseny lehetőségével. 

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém