Új kihívás előtt áll a vb-ezüstérmes Hideg Ádám

Az OK Junior kategóriában elért FIA világbajnoki második helyezése után idén új kihívás előtt áll Hideg Ádám. A HUMDA Academy 15 éves versenyzője maradt a világ egyik legnagyobb gokart gyártója, a Sodikart gyári csapatában, de kategóriát váltott, így OK-ban már a felnőttek között bizonyíthat. 

Február 2-6-a között rendezik a négyfutamos WSK Super Master Series első versenyét, az olaszországi Lonatóban. Bár Hideg Ádám és a Sodikart gyári csapata is az FIA rendezvényekre (Champions of the Future, Európa-bajnokság, és világbajnokság) koncentrál, az igen rangos WSK sorozat kiváló felkészülést jelent. 

Ádám a szeptemberi FIA világbajnokság után váltott OK kategóriára, ahol a váz ugyanolyan, mint az OKJ-ben volt, a motor azonban erősebb, ezért egészen más versenyzői felkészültséget igényel. Nem beszélve arról, hogy több ellenfele már három–négy év rutinnal rendelkezik ebbe a kategóriában. 

Hideg Ádám
Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám

Tavaly ősszel két WSK-futamon indult OK-ban, januárban pedig a Sodikart gyári csapatával háromnapos teszten készült az idei szezonra, ahol 450 kilométert tett meg. 

„Nagyon jól sikerült a felkészülés – mondta Hideg Ádám. – Tavaly már indultam két OK-futamon, ami alatt a kategóriát kitapasztaltam. A téli szünet után viszont mindenképpen kellett egy hosszabb teszt, hogy a mozdulatok visszajöjjenek, és a gokartozásnál használt izmokat is megmozgassam. 

Hideg Ádám
Fotó: Hideg Team // Hideg Ádám

A három nap alatt 450 kilométert tettünk meg. Komoly munkát végeztünk, hiszen a visszaszokás mellett fejlesztési teszt is volt. A Sodikart és én is nagyon szeretnénk bizonyítani az OK kategóriában, úgy érzem, az idei első versenyünk előtt mindent megtettünk, hogy felkészültek legyünk. “ 

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám szerdán és csütörtökön szabadedzéseken vesz részt. Pénteken rendezik az időmérőt és az első előfutamot, szombaton újabb három előfutam szerepel a programban, míg az elődöntőt és a döntőt vasárnap tartják. 

 

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém