Újra historic bajnoki futamon indul Wirtmann

Három és fél hónap szünet után folytatódik az Országos Historic Ralibajnokság a Vác Ralival. Wirtmann Ferenc és Barna György így a Saturnus Rali Európa-kupa futam és az Árpádtető Ralisprint után végre újra historic bajnoki versenyen vehet részt. Mivel a Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros célja a historic C csoportjának bajnoki címe, ezért Vácra ezúttal nem az Escort Protóval látogatnak el, hanem visszatérnek a megszokott kék, Mk 1-es Escorthoz.

„Nagyon örülök neki, hogy végre újra historic bajnoki futamon indulhatunk, és hogy komoly összefogással sikerült megmenteni az Országos Historic Ralibajnokságot” – mondta Wirtmann Ferenc.

„A Mecsek Rali óta indultunk Szlovéniában a Saturnus Ralin, de az is jó régen volt már, úgyhogy nagyon ki vagyunk éhezve a versenyzésre. A többiek is hasonló cipőben járhatnak, mert 17-en neveztek historicban, ami azt mutatja, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is fejlődőben van a szakág. Ennyi résztvevővel pedig a hangulat garantált, ami legalább annyira hiányzott az elmúlt hónapokban, mint a versenyzés.”

„A Vác Ralin már kétszer indultunk, úgyhogy nem lesz újdonság számunkra. Tavaly és tavalyelőtt a turbós Escorttal mentünk, de most, hogy bajnoki futam lesz, az Mk 1-essel neveztünk. A Mecsek Rali szerencsésen alakult a számunkra, így elég nagy fölénnyel vezetjük a bajnokságot. Ezt az előnyünket szeretnénk megtartani, illetve, ha lehet, tovább növelni.”

„A harmadik futamon, a Komló Ralin még biztosan ezzel az autóval indulunk, de ha ott sikerülne megnyerni a bajnokságot, akkor Tatabányán, ami várhatóan a historic idei negyedik versenye lesz, újra megmutatjuk a Protót.”

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Kumho

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program