Vakcina és küzdelem

Dobogós reményekkel vágott neki Losonczy Levente a Central European Rotax Max Challenge első fordulójának a csehországi Trinecben, de a szerdán megkapott második védőoltás alaposan próbára tette. Az MHH Kart Team versenyzője azonban nem adta fel, hősiesen küzdött, és SeniorMaxban megszerzett nyolcadik helye és 41 bajnoki pontja most felért egy győzelemmel. 

„Szerdán kaptam meg a második védőoltást – mesélte Levi. – Az első után nem volt semmi bajom, de most reggelre belázasodtam, és egész hétvégén nagyon gyorsan elfáradtam. 

Losonczy Levente, MHH Kart Team, CEE, Trinec (Csehország) 2021. május 21–23.

Pénteken a hivatalos edzésen ahogy elkezdtem gyorsulni, két–három kör után éreztem, hogy elfogy a levegőm és az energiám. Szombaton esett az eső, ami segített, hiszen ilyenkor kevesebb erőhatás ér.

Vasárnap reggel megint kezdődött elölről a fáradság. Az időmérőm nem is sikerült valami fényesen, csak 11. lettem. Az elődöntőben a rajtnál jó döntéseket hoztam, sikerült pár pozíciót nyernem, és feljöttem a hatodik helyre. A döntőre és a szuperdöntőre azonban nagyon elfogyott az erőm, 10. és 12. lettem. Az utolsó futamon már csak arra tudtam koncentrálni, hogy megtartsam a pozíciómat, és csak azért is meg akartam mutatni, hogy be tudom fejezni a versenyt. 

Losonczy Levente, MHH Kart Team, CEE, Trinec (Csehország) 2021. május 21–23.

A bónusz kupán elért eredmények alapján szerettem volna Trinecben a dobogós helyekért küzdeni, de meg kell hogy mondjam, ezért a nyolcadik helyért most sokkal jobban meg kellett dolgoznom, mint normális körülmények között egy dobogóért. De hát ilyen az élet, ilyen a sport. 

Megpróbálom ebből a hétvégéből is a legtöbb pozitívumot meríteni. Végülis van a CEE-ben 41 pontom, amit a következő versenyeken gyarapíthatok. Most még éhesebb vagyok egy dobogós helyezésre. Június végén Kecskeméten folytatódik a CEE, amelyik pályát nagyon jól ismerem. Előtte lesz Poznanban Clio Kupa futamom, remélem pár nap pihenés után visszanyerem az erőmet, és mind a két versenyen megmutathatom a tudásomat. 

Losonczy Levente, MHH Kart Team, CEE, Trinec (Csehország) 2021. május 21–23.

Köszönöm mindenkinek, aki ezen a nehéz hétvégén mellettem állt! Hamarosan találkozunk.“

Eredmények: Losonczy Levente, MHH Kart Team, SeniorMax
Central European Rotax Max Challenge (CEE) 1. futam, Trinec, Csehország, 2021. május 21–23.

Összesített eredmény: 8.
Szuperdöntő: 12.
Döntő: 10.
Elődöntő: 6.
Időmérő: 11.
Résztvevők: 17

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., medVie GmbH, Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Losonczy Levente, MHH Kart Team, CEE, Trinec (Csehország) 2021. május 21–23.
Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.