Rali világbajnoki programja mellett két IRC-futamot is tervez Federico Villagra.
A Munchi’s–Ford negyven éves argentin versenyzője az idén is a dél-amerikai Ford-csapatot erősíti majd a vb-n, ahol egy 2009-es specifikációjú Focus WRC-vel áll rajthoz várhatóan hét versenyen.
Emellett a hazai bajnokságában egy N-es Mitsubishi Lancerral fog szerepelni, és mivel az Argentin Rali az idén az IRC bajnokságba számít be, ebbe a sorozatba is kiruccan. Szintén szóba került nála a másik dél-amerikai IRC-futam, a brazil Curitiba Rali. Ennek időpontja azonban ütközik a Mexikó Rali vb-futaméval, ami szerepel a Munchi’s-csapata tervei között.
Federico Villagra 2001 és 2005 között öt alkalommal lett argentin N csoportos bajnok, majd 2006-ban és 2007-ben is megnyerte az Argentin Rali vb-futam N-es értékelését, amelyet követően került a Munchi’s-csapatba.
A 2007-es Japán Ralin szerezte meg első vb-pontját egy hetedik hellyel. 2008-ban már rendszeres pontszerző volt a vb-n, amelynek egyéni értékelésében a 14. helyen végezett.
Tavaly, a harmadik vb-szezonján, az Argentin, majd az Akropolisz Ralin is az igen figyelemreméltó negyedik helyen végzett, a világbajnokságon pedig 16 pontjával a kilencedik helyet szerezte meg.
A kétkerék-hajtású kategória két legendája, Zagyva Lajos és Spitzer Gábor nyerték a Győr Rallyn a 2wd, az RC4 és a Peugeot Kupát is, ám miután nem akarták befolyásolni az utánpótlás kategória bajnokságát, a céldobogón leadták menetlevelüket, így végül nem értékelték őket a versenyen. Mégis győztek.
„Az utolsó pillanatban dőlt el minden – magyarázta Zagyva Lajos. – Eredetileg (Zagyva) Dorkát neveztük a Peugeot Kupába, azonban az egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott rajthoz állni. Aki ismeri Dorkát, az tudja róla, hogy él-hal a rallyért, de az egyetemet is komolyan veszi, így most az utóbbit választotta.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
Nem is nagyon foglalkoztunk a Győr Rallyval, amíg észbe nem kaptam, hogy hiszen mi vállaltuk, hogy a Veszprém Rally után három Peugeot Kupa futamon indulunk. Gyorsan felhívtam Spitzer Gabit és beneveztünk.“
Bár Zagyva Lajos és Spitzer Gábor is évtizedeken keresztül számítottak a magyar kétkerekes mezőny legkiemelkedőbb sofőrei és navigátorai közé, sohasem versenyeztek együtt. Gyerekeik, Zagyva Dorka és Spitzer Frida viszont a rallyn keresztül nagyon jó barátok lettek, ami a két családot is összehozta.
Fotó: Pál Bence // Spitzer Gábor
„Az utóbbi évben sok segítséget kaptunk (Spitzer) Gabitól, most már ő navigál Dorkának. Egy ideje beszélgettünk róla, hogy menni kéne egyet nekünk is együtt, az élet pedig hirtelen megadta ezt a lehetőséget.
Mondtam Gabinak, hogy csak úgy megyek, ha tisztességesen felkészülünk, de a verseny végén kiállunk, hogy ne befolyásoljuk az éves bajnokságot. Annyit válaszolt, ő is így gondolja.
Na innentől viszont nem volt könnyű dolgunk, mert meg kellett nyerni a versenyt, hogy a végén úgy tudjunk kiállni, hogy a sorrendet ne borítsuk fel.
A pályabejáráson a két napot maximálisan kihasználtuk. A versenyen volt úgy, hogy átszóltam Gabinak, húzzon még egyet az övön, mert ez kemény lesz. Ráhúzott és mondta, mehetünk.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
Határ Attilával és Bertalan Marcival nagyon jót vívtunk. Minden tudásunkra szükség volt, hogy felvegyük velük a versenyt. Büszke vagyok a két srácra, mert egy éve őket szemeltem ki, hogy menjenek helyettem az Oroszlány Rallyn a Peugeot-val. Akkor azt mondtam, azért kapják, mert szerintem ők lehetnek a Peugeot Kupa két sztárja, és egy év múlva ez be is jött.
Végül 3,3 másodperccel – ami nem mondható soknak – mi voltunk a leggyorsabbak. Sőt, nagyon is benne volt, hogy a fiatalok elvernek minket. Ahogy Gabival megbeszéltük, a célban leadtuk a menetlevelünket, de annyira elbénáztam, hogy rossz embernek adtam le, ezért kaptunk 20 másodperc büntetést, de végül is ez már nem számított.“
A Zagyva–Spitzer páros így a kétkerék-hajtású, az RC4-es és a Peugeot Kupa győzelméről is lemondott, plusz a Peugeot Kupa pénzdíjáról, de ezt egyáltalán nem bánják.
Fotó: Pál Bence // Zagyva Lajos
„Nagyon sokan gratuláltak nekünk, hogy ez kemény munka volt. Az egyik legkedvesebb megjegyzés az volt, hogy a magyar rallysportban pár embernek le van betonozva a neve, és mostmár az enyém is. Én nem így gondolom, de jól esett. Ez a sok gratuláció nekünk Gabival felért egy győzelemmel. A fiatalok meg hadd gyűjtsék a serleget, a jövő az övék, őket kell segíteni.
Azért azt el kell mondanom, hogy ez a négy nap kivégzett rendesen. Ma (hétfő) reggel felkeltem, ó mondom, nincs semmi baj, megyek dolgozni, de délben hazajöttem, mert elfáradtam. Ezzel együtt nagyon megérte, jól esett Gabival mind a kettőnk lelkének.“