Vizin a Ciprus Ralin fejezi be az IRC-szezont

Az IRC-sorozat utolsó állomásán, a Ciprus Ralin fejezi be idei négy futamból álló szezonját Vizin László. A verseny tavaly még a rali világbajnokság része volt, és különlegessége, hogy vegyesen szerepel rajta murvás és aszfaltos talaj is. Mivel Vizin állandó navigátora, Zsiros Gábor az elmúlt héten, a Francia Ralin Turán Frigyes oldalán megsérült, nem tudta vállalni a versenyt, így Vizin az idén – Doromby Zoltán és Zsiros Gábor utána – harmadik navigátorával, Csökő Zoltánnal áll rajthoz.

Vizin László: – Az biztos, hogy eddig ez a legkalandosabb versenyem az idén. Úgy kellett neveznünk, hogy semmit sem tudtunk az útvonalról, mivel a rendező csak a héten, jóval a nevezési zárlat után rakta fel az útvonalat, most tudtuk meg azt is, hogy 236 km gyorsasági lesz.

– A rendezők egy olasz kikötőt jelöltek meg, hogy ott lehet feladni az autót, de mi találtunk egy olcsóbb megoldást. Egy negyvenlábas konténerben küldtük el két hete az autókat, a miénket és Puskádi Janiét egyben. Állítólag a rendező átveszi a konténert a helyszínen, és mivel a szervizpark a kikötőben van, egyből a szervizterületünkre teszik le, ezért abból tudunk szervizelni.

– Ennek a logisztikáját Puskádi Jani végezte, nekem viszont navigátort kellet keresni. (Zsiros) Gabika a Francia Ralin megsérült és nem tudta vállalni a versenyt. Szerencsére Csökő Zoli ráért és örömmel ugrott be. Vele tíz éve már mentem egy szezont, úgyhogy ismerjük egymást. A legnagyobb problémája az volt, hogy még nem versenyzett HANS-os sisakban, és nem tudja, hogy mennyire fogja zavarni. Mondtam neki, hogy nem fogja.

– Ma (vasárnap) indulunk Belgrádból repülővel. Budapestről csak nagyon drágán lehetett volna elutazni, nekem meg Bajáról tulajdonképpen mindegy, hogy melyik irányba indulok, Belgrád sincs messzebb, mint Ferihegy.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk II-ese egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Zsírpapa: Négy poroltó ment a VFTS-re

Szerencsés kalandot élt át Zsírpapa és új navigátora, Csoknyai Attila az Oroszlány Rallyn, amikor az első gyorsaságin árokba estek, és kigyulladt a Lada VFTS. Összesen négy poroltót fújtak rá, mire sikerült megfékezni a lángokat. A motortérben lévő összes műanyag alkatrész elégett, de úgy tűnik, a motor és a karosszéria is megmenekült, és a Győr Rallyra akár el is készülhet az autó.

„Az első gyorsasági hetedik kilométerénél voltunk, egy jobbosban egy picit megcsúszott az Öreglány, én ellenkormányoztam és mint egy kezdő bedobtam az árokba, egyenesen a susnyásba. 

Zsírpapa, Oroszlány Rally 2026

Próbáltam előre–hátra menni, gondoltam, ahol bement ott ki is jön, de nem hiszed el, az erdő közepén az árok nem földből van, hanem ki van betonozva. Amikor beestünk a beton kitörte a bal első kereket. 

Ahogy ott próbálok kijönni, szólnak, hogy gyertek kifelé, mert ég a kocsi. Akkor már láttam a padlólemeznél a lángot. Mondom Csokinak gyerünk! Ráfújtuk a poroltónkat, jött a Krampek Nándi, a Lévai Feri, ők is odaadták a poroltójukat és még kaptunk egy negyediket is, de nem tudom kitől, úgyhogy ha olvassa, jelentkezzen, mert megveszem a poroltóját. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Ezzel a negyedikkel sikerült eloltani. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített megmenteni az Öreglányt, nélkülük biztos leégett volna. A kábelköteg, a lámpa, a kiegyenlítő tartály, az ékszíj, minden elégett, de a motor és a karosszéria megmaradt.

Most kezdtük szétszedni, Sanyika a jövő héten megcsinálja a villamosságot, még Kasza Zolival kell beszélnem, nézze át, mi menthető. 

Viszont a szponzormatricák, képzeld el, nem sérültek, tudod, a Fazekas Kft., a Javipa Kft.,  az Etikett Kft., meg az új szponzor, a D-Works, ezekre mind nagyon vigyáztam. 

Zsírpapa–Csoknyai Attila, Lada VFTS, Oroszlány Rally 2026

Hogy miért estünk be, azt nem tudom. Azért mentünk Oroszlányba, hogy az új motort kipróbáljuk és Csoknyai Attilát teszteljem, hogyan mondja. Minden jól működött, csak én voltam balfasz, valószínűleg túlságosan is Csokira, meg a motorra koncentráltam, ahelyett, hogy a versenyzéssel foglalkoztam volna, és beestünk, mint egy amatőr. 

De ilyen is kell, nem lehetek mindig profi, nem? Na, megyek, kipakolom a buszt, mert csak leraktam este, Győrben találkozunk, addig is puszi a csajoknak.