Vizin a kemény pályákon is támadni akar

Kilenc, nagyon kemény és nehéz gyorsasági szakaszt teljesített eddig Vizin László és Zsiros Gábor a Ciprus Rali, Európa-bajnoki futamon. A Peugeot 207 S2000-essel az első nap végén az abszolút 16. helyen állnak.

vizin_ciprus_d202-large

Vizin az autóval maximálisan elégedett, a nehéz feltételeket élvezi, de mivel az eredménnyel nem elégedett, holnap támadni fog az idei első Eb-pontjaiért.

vizin_ciprus_d203-large1

Vizin László: – Nagyon kemény volt az első nap. Négy teljesen eltérő jellegű pályán versenyeztünk kétszer-kétszer. Az aszfaltos részek voltak a leginkább defektveszélyesek. Sok kihordás volt rajtuk, mindenki annyira próbálja levágni a kanyarokat, amennyire csak lehet, amivel sok nagy követ forgatnak ki.

Vizin_Ciprus_D201 (Large)

Mi is kaptunk egy defektet, hat kilométert mentünk vele, de hát ez egy ilyen verseny. Én élvezem a nehéz feltételeket, igazi ralipályák voltak a maiak.

Az abszolút 16. helyezésünktől nem vagyok elájulva, úgyhogy holnap támadni fogunk és nem adtam fel a reményét az Eb-pontnak sem. Az autó nagyon jó murván, aszfalton egyaránt. A mai nap sikerült jobban belaknom murván is, úgyhogy ez sem jelenthet holnap problémát.

AUTO - ERC CYPRUS RALLY 2014

A vasárnapi pályák szerintem rosszabb minőségűek, mint a maiak voltak, nagyon észnél kell lenni rajtuk. Biztos vagyok benne, hogy még változni fog a sorrend.

A Ciprus Rali programja

  1. szakasz
  • Szerviz F – Nicosia (10 perc) 18:03
  • GY 15 Xerarkaka 2 (21,05 km) 16:25
  • GY 14 Asinou 2 (11,52 km) 15:47
  • GY 13 Tseri 2 (14,25 km) 14:19
  • Szerviz E – Nicosia (30 perc) 13:26
  • GY 12 Xerarkaka 1 (21,05 km) 11:31
  • GY 11 Asinou 1 (11,52 km) 10:53
  • GY 10 Tseri 1 (14,25 km) 9:25
  • Szerviz D – Nicosia (15 perc) 8:47
  • 2014. szeptember 21. vasárnap
  • 2. szakasz összesen: 93,64 km
  • A verseny teljes távja: 232,02 km

A Vizin–Zsiros páros idei tervezett versenyei:

április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)

június 19–21. Ypres Rali (Belgium)

szeptember 19–21. Ciprus Rali

november 6–8. Korzika Rali

Vizin_Ciprus_D103 (Large)

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT., NARTHEX 2000 KFT., VIKIV VÍZÜGYI KIVITELEZŐ KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.