Vizin: A legnehezebbet is ki kell próbálni

A világ egyik legnehezebb versenyének tartják a Korzika Ralit, amelyet 1956-ban rendeztek meg először Napóleon szülőszigetén. 1973-tól, a rali-világbajnokság megszületésétől egészen 2008-ig a vb meghatározó része volt. 2011-től pedig az IRC, illetve az idei évtől az Európa-bajnokság futama. Az ezer kanyar versenyének is nevezett „Tour de Corse” szűk, sziklafalakkal, kőkorláttal, esetenként szakadékkal határolt, kanyargós pályái hatalmas kihívást jelentenek a versenyzőknek és a navigátoroknak is. Az utak nehézségére jellemző, hogy a tavalyi versenyen az élmezőnyből valaki etapon ütötte ki a futóművét. Ezt a ralit vette célba Vizin László és Zsiros Gábor Subaru Impreza R4-esével.

Vizin_esp_18 (Medium)

Vizin László: – Az Európa-bajnokság első felében az Ypres és a Korzika Rali jöhetett szóba, mint aszfaltos verseny. Belgiumban már többször is jártunk, gondoltuk, hogy az idén kipróbáljuk a Korzika Ralit.

Sokan mondták, hogy ez az Eb legnehezebb versenye, és hogy a helyismerettel rendelkező franciák mellett nem fogunk labdába rúgni, de ez csak fokozta az érdeklődésünket, elvégre a legnehezebb versenyt is ki kell próbálni. A Korzika Rali az Eb egyik leghíresebb futama és nagyon kíváncsiak vagyunk, mire vagyunk képesek rajta.

Én már szombaton (május 11-én) kiutazom, vasárnap pihenek, Zsiros Gabi, pedig, aki a hétvégén a Miskolc Ralin versenyez, hétfőn érkezik.

Vizin_esp_11 (Medium)

A Kanári-szigetek Rali óta felújították a Subarunk váltóját, illetve a kulisszát úgy alakították át, hogy nagyobb legyen a távolság az egyes fokozatok között, így nehezebben fordulhat elő olyan félreváltás, mint az idei első Eb-futamunkon.

Eredményre most nem tippelnék, mert legutóbb komoly célokat tűztem ki és már a verseny elején szétugrasztottam a váltót. Ha sikerülne minden gyorsaságit teljesítenünk és pontokat szereznénk a szériaautó-kupában, akkor azzal (Zsiros) Gabikával mind a ketten elégedettek lennénk.

Vizin_esp_19 (Medium)

A Korzika Rali programja:

május 17. péntek
GY1 Le Fangu–ND de la Serra (27,53 km) 8:23
GY2 Erbajolo–Pont d’Altiani 1 (24,57 km) 11:06
GY3 Barchetta–La Porta 1 (23,24 km) 14:18
GY4 Taverna–Pont de Castirla (15,28 km) 15:21
GY5 Barchetta–La Porta 2 (23,24 km) 18:01
GY6 Erbajolo–Pont d’Altiani 2 (24,57 km) 20:06

május 18. szombat
GY7 Carbuccia–Tavera 1 (16,89 km) 10:48
GY8 Sarrola–Liamone 1 (26,70 km) 12:06
GY9 Marato–Acqua Doria (22,47 km) 13:37
GY10 Carbuccia–Tavera 2 (16,89 km) 16:40
GY11 Sarrola–Liamone 2 (26,70 km) 18:06

A szériaautó-kupa mezőnye:
16 Bonnefis–Fournier, Renault Mégane RS
17 Aigner–Heigl, Subaru Impreza STI R4
18 Consani–Gorczyca, Renault Mégane RS
28 Lionis–Murat, Mitsubishi Lancer R4
29 Sanchez–Scelo, Mitsubishi Lancer Evo X R4
30 Tempestini–Pulpea, Subaru Impreza
31 Ayme–Ayme, Mitsubishi Lancer R4
32 Vizin–Zsiros, Subaru Impreza STI R4
33 Maresca–Itu, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
34 Quilici–Gorguilo, Renault Mégane RS
35 Moreau–Baron, Renault Mégane RS

Vizin_esp_16 (Medium)

Szériaautó-kupa állása (versenyzők):
1. Orsák 42, 2. Aigner 39, 3. Harrach 38… 17. Vizin 16

Szériaautó-kupa állása (navigátorok):
1. Smeidler 42, 2. Heigel 39, 3. Welsersheimb 38… Zsiros 25

A csapat együttműködő partnerei:
AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL LTD., DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.
További információk: vizinrally.wordpress.com

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax