Egy 2,1 és egy 5,5 km-es városi gyorsasági szakasszal vette kezdetét péntek délután az IRC-sorozat tizedik fordulója, a Jalta Rali. Vizin László és Zsiros Gábor egyetlen célt tűzött ki erre a napra: a járdaszegélyek között nem hibázni, épségben célba vinni az autót. Ez sikerült is nekik és az abszolút kilencedik helyről várhatják a szombati, 130 km-es második versenynapot.
Vizin László: – Nagyon vigyáztunk ma az autóra. Mind a két gyorsasági szakasz városban, járdaszegélyek között, fényes aszfalton zajlott, úgyhogy minden hibázási lehetőséget el akartam kerülni.
– Az elsőhöz képest 18 másodperc a hátrányunk, de a negyedik helytől csak hat másodpercre vagyunk. Az igazi verseny holnap (szombaton) kezdődik, mindjárt egy 17 km-es gyorsaságival, ott szerintem sokkal nagyobbak lesznek a különbségek. Továbbra is az első ötben szeretnék végezni.
– A két gyorsasági után volt a ceremoniális rajt, amit nagyon jól megszerveztek. Két óriási színpad között van felállítva a rajtkapu. Hatalmas hangulat volt, tíz-húszezer ember előtt rajtoltunk. Még most is megy a show. Mind a három napon más zenekar lép fel. Nagyon nagy ünnepet csináltak a raliból.
A csapat együttműködő partnerei:
AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.
További információk: vizinrally.wordpress.com