Vizin dobogón zárta a második napot a Jalta Ralin

Az abszolút harmadik helyen áll Vizin László és Zsiros Gábor a Jalta Rali második versenynapja után, amelyet Vizin pályafutása legnagyobb eredményének tart. A pénteki két gyorsasági szakasz után a kilencedik helyen álltak. Szombaton ígéretükhöz híven óvatosan kezdtek, de már a második gyorsaságitól felvették a ritmust. Az első kör (három gyorsasági) után a negyedik helyre léptek előre. A második kör első szakaszán pedig előttük borult fel Mikko Pajunen, amivel vesztettek egy kis időt, de a finn szupertehetség kiesése után a harmadik helyre jöttek fel. A versenyt az ukrán Yuriy Protasov vezeti a török Yagiz Avci előtt. Vizin 4 perc 12 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen, 1 perc 20 másodperccel megelőzve a kétkerékhajtású és az N-es értékelést egyaránt vezető, negyedik Robert Consanit. Vasárnap a mai hat pályát kell teljesíteni a mezőnynek, fordított irányban. Vizin célja a harmadik hely megtartása, amely nemcsak pályafutása legjobb eredménye lenne, de egyben a magyar ralisport legnagyobb IRC sikere is.

Vizin László: – Húúú, nagyon boldogok vagyunk! Borzasztóan nehéz volt a mai nap és nagyon elfáradtunk mind a ketten, de rettenetesen élveztük. A három pályából egyen 17, a másikon 20 percet mentünk, a navigátornak is nagyon sokat kellett beszélnie, mert egyik kanyarból a másikba estünk, nem volt idő pihenni. Az út nagyon dobálós, a fák között rosszak a fényviszonyok, sok forrás van az út szélén, amikből a víz átfolyik a pályán, sok az útbeszakadás, amit az árnyékos részeken nehéz látni, úgyhogy melós napunk volt.

– A terv szerint kicsit óvatosabban kezdtünk, de a második gyorsasági már rendben volt. Az első kör végén a negyedik helyen álltunk. A második kör első gyorsaságiján előttünk borult fel Pajunen, aki mellett teljesen le kellett lassítanunk és egyesben tudtuk kikerülni. Ezzel veszítettünk egy kis időt, de végül a finn kiesése után a harmadik helyre jöttünk fel, csak a két fordos áll előttünk. Protasov és Avci talán nem annyira ismert nevek, de mind a két srác nagyon ügyes és rettenetesen gyorsak. De hát fiatalok, ez a dolguk. A hetedik gyorsaságin Protasov defektet kapott, így ott sikerült egy abszolút második időt autóznunk.

– Az első két helyezettől négy percre vagyunk, velük nem tudjuk felvenni a versenyt. A negyedik helyezett Consani előtt viszont 1 perc 20 másodperccel vezetünk. Őt szeretnénk magunk mögött tartani. Holnap (vasárnap) is kemény nap vár ránk, nagyon észnél kell lenni, de szeretnénk a harmadik helyezésünket megtartani és egy igazán szép eredménnyel gazdagítani a magyar ralisportot.

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“