Vizin Hänninen beállításaival készül Jaltára

Idei harmadik IRC-futamára készül Vizin László és Zsiros Gábor, akik szeptember 13–15-e között Ukrajnában, a Jalta Ralin állnak rajthoz. A páros a felkészülés jegyében Ózdon egy rövid teszten vett részt, ahol kipróbálhatták a Skoda Motorsport által javasolt beállításokat. Vizin Laci bácsi ezeket elfogadta, így a Skoda Fabia Szuper–2000-essel Juho Hänninen tavalyi beállításaival – egészen pontosan attól eggyel lágyabbal – fog versenyezni.

Vizin László: – Nagyon jól sikerült a teszt. Lassan három hónapja ültem utoljára a Fabiában, de még mindig fülig ér a szám, amikor kiszállok belőle. Megkaptuk Juho Hänninen tavalyi beállításait, amitől eggyel lágyabbat javasoltak a számunkra. Ezt kipróbáltuk és úgy gondolom, hogy fölösleges is lett volna hozzányúlnunk, mert az autó úgy jó, ahogy van.

– Belgiumban a verseny végére nagyon sokat gyorsultunk. Szerintem azt a tempót most is tudom majd hozni a Jalta Ralin, de természetesen szeretnék egy kicsit tovább gyorsulni. Tavaly már jártunk ezen a versenyen, ha nem is mentünk rajta sokat, azért van némi tapasztalatunk. Jaltáról is, mint minden IRC-futamról elmondható, hogy nehéz verseny és hogy könnyű hibázni rajta.

– A nevezési listát még nem láttam, de nagyon jó lenne megszerezni pályafutásom első abszolút IRC-pontját.

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

Wirtmann Ferenc

Wirtmann: Kuplung, szuperrally, de így is élveztük

Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek a Salgó Rallyn. Az Országos Historic Rallybajnokság második futamán az első öt szakaszt megnyerték és vezették a versenyt, amikor elromlott a Ford Escort Mk II-es kuplungja, így a napi utolsó szakaszt ki kellett hagyniuk. Szombaton szuperrallyval visszaálltak, de a kihagyott gyorsasági miatt annyi büntetést kaptak, hogy az abszolút értékelésben a nyolcadik, D csoportban pedig az ötödik helyre tudtak felkapaszkodni.

Jó versenyt ígért Wirtmann Ferenc a Salgó Rallyra és a műszaki hibájuk ellenére is azt gondolja, nem tévedett az előrejelzéssel. 

„Tényleg jó verseny volt, jó pályákkal – mondja. – Ceredet nem kell bemutatni, az egyik legjobb magyar gyorsasági. Kazár rettentő gyors, bár most megnövelték a hosszát. A másik két pályát Katalinaknaként ismerjük. Elég durva, de igazi rally gyorsasági. Sok volt a murvafelhordás, a sár, verseny közben is esett az eső, mégis kevés defekt volt. Mi Jotival nagyon élveztük a pályákat. 

Az első öt gyorsaságit megnyertük, de már az elején probléma volt a kuplunggal, nem emelt ki. A hatodik szakaszon nem mertünk elrajtolni, mert ha bent maradunk a pályán, akkor vége a versenyünknek. Inkább bementünk a szervizparkba, ahol kicseréltük a kuplungot, így másnap folytatni tudtuk a versenyt.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

A szuperrallyt azonban a historic szabálya komolyan bünteti. 

„A historic sajátos szabálya szerint, ha ez első nap kiesel, akkor az addigi eredményeidet törlik és a kategória utolsó idejét kapod, plusz kihagyott gyorsaságinként öt percet – vette át a szót Kerekes Joti. – Ez nekünk összességében több mint 15 perc büntetést jelentett, de legalább versenyben maradtunk. Mivel szuperrallyztunk, a megszerzett pontjainkat is felezik, így számításaink szerint három pontot kaptunk, ami még mindig több, mint ha kiesetünk volna.“

A verseny második napján, szombaton így már nem kellett sietnie a párosnak és előkerültek a használt gumik is. 

„Előszedtük az összes kopott gumit, amit egyébként versenyre már nem raktunk volna fel, és elhasználtuk őket – mondta Wirtmann. – Zagyvarónát mind a háromszor megnyertük. Szuhára nem voltak jók a széles gumik, de mivel gyakorlatilag nem számított az időeredményünk, fent hagytuk őket és azzal mentünk. Ott mind a kétszer kikaptunk. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Abszolútban 8., D csoportban 5., D3-as kategóriában pedig 4.-ek lettünk. Ennyit tudtunk kihozni a versenyből. A Mecsek Rally előtt át kell néznünk a kuplungot és a hidraulikát is. Amint megvan a hiba oka, tudjuk orvosolni. Remélem, a másik magyar klasszikus versenyen, Pécsen az eredményünk is jobb lesz. De ha csak annyira élvezzük Jotival, mint a Salgót, akkor már elégedettek leszünk.“ 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax