Vizin kalandos versenye Észak-Írországban

Kalandos körülmények között szerezte meg Vizin László és Zsiros Gábor az Ír Rali 13. helyét Peugeot 207 S2000-essel. A sima első nap után szombatra elment Zsiros hangja, ezért nagyrészt kézjelzésekkel navigált. Ez azonban még csak a kisebbik zavaró tényező volt. A második napon szinte minden gyorsaságin beesett előttük valaki, ami miatt többször is meg kellett állniuk.

VizinIr06

Vizin László: – Ilyen még a 33 éves versenyzői pályafutásom alatt sohasem fordult elő velem. Szombaton szinte minden szakaszon beesett előttünk valaki. Az első gyorsaságin volt egy felfelé ötven bukkan, jobb négy. Befordulunk, és tolat velünk szemben egy R2-es Fiesta. Megálltunk, félreállt, kikerültük.

A pályán megjavították az autót, a következő gyorsaságin elrajtoltak, és két kilométerrel a cél előtt elestek. Amikor odaértünk a balesethez, egy olyan Mitsubishi állt előttünk, amelyik három perccel korábban rajtolt, mint mi. Egyszer csak elindult és ment tovább. A célig lekísértük, előzni nem tudtunk.

VizinIr10

A harmadik gyorsaságin egy helyi fiatal srác esett egy baromi nagyot az R2-es Twingójával. Addig nagyon jól ment. Négy kanyarral korábban már a nézők álltak az út közepén, és annyira integettek, mintha meg kellene állni. Lelassítottunk, de simán el tudtunk menni mellette.

A rövid városi gyorsaságin nem esett be előttünk senki, de a pálya nem úgy volt felépítve, ahogy fel volt rajzolva, én lehúztam a hatodikat és ott volt velünk szemben a szalmabála…

VizinIr07

Közben (Zsiros) Gabika hangja reggelre elment. Az első körben csak kézzel tudott mutogatni, aztán megetettünk vele egy fél kiló mézet. A második körre valamennyire visszajött a hangja, de hát azért ilyen pályákon elég nehéz úgy versenyezni, hogy nem hallod az itinert.

Sajnálom, hogy ilyen kaotikus lett a második napunk, mert egyébként nagyon különleges, élvezetes pályákon versenyezhettünk. A Tagai Racing Technologytól kiváló autót kaptunk.

VizinIr08

Csak hát pechünk volt, de ilyen a rali, még 33 év után is tud új dolgot mutatni nekem, és végül is ezt a feladatot is teljesítettük. Az eredmény lehetett volna jobb is. Szerettem volna pontot szerezni, a következő versenyen újra megpróbáljuk.

A Vizin–Zsiros páros idei tervezett versenyei:
április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)
június 19–21. Ypres Rali (Belgium)
szeptember 19–21. Ciprus Rali
október 23–25. Valais Rali (Svájc)*
november 6–8. Korzika Rali
*tartalék verseny

VizinIr09

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing