Vizin: Taktika nincs, menni kell és kész

A gyorsasági szakaszok fele volt ismerős Vizin Lászlónak és Zsiros Gábornak, egészen pontosan ennyin tudták használni a korábbi itienerüket, a többi szakasz ismert környéken, de új kombinációban zajlik az Ypres Ralin. Csütörtök este a shake downon a Peugeot 207 S2000-est is ki tudták próbálni, sőt az éjszakába nyúló teszten még a lámpasort is feltették, ami azért nagy szó, mert Belgiumban, így az év leghosszabb napjának közeledtével este 11-kor még nem sötétedik be.

VizinIr09

Vizin László: – A pályáknak nagyjából a fele megegyezik a két évvel ezelőttivel, a másik részükön is jártunk már szerintem. Ypres környékén rengeteg mezőgazdasági kisút van, így a rendező vég nélkül tudja variálni a szakaszokat. Viszonylag kevés a támpont, úgyhogy az ember sosem tudja, hogy hol jár.

VizinIr08

A rendezés most is nagyon magas színvonalú. Éppen a shake down pályán vagyunk, ami hagyományosan helyszín az Ypres Ralin, az elmúlt tíz évben nem változtattak rajta. A szervizpontok kialakítása, a nézők parkolása, a kolbászsütők mind úgy van megszervezve, hogy minél többen jöjjenek és minél többen minél jobban élvezzék a ralit. Igazi népünnepély volt már a teszt is.

VizinIr07

Két és fél hónap után ültem újra autóba, ami elég hosszú kihagyás volt. Hármat mentem a pályán, most szerelik fel a fiúk a lámpasort, amivel még 11 óra után akarunk menni egyet. Holnap (péntek) este az utolsó gyorsasági fél tízkor kezdődik, ami azt jelenti, hogy mi 11 felé fogunk rajtolni. Ilyenkor itt még szürkület van, ha nincs felhő az égen, elég jól lehet látni, de ha beborul, akkor holnap ilyenkor már kellhet a lámpa.

VizinIr06

Nagyon nehéz verseny lesz, hiszen harminc óra alatt teljesítünk háromszáz kilométert, ahogy elrajtolunk, onnan kezdve nem sok idő lesz pihenni, vagy egyáltalán a sisakot levenni. Nem hiszem, hogy bármilyen taktika működne, menni kell és kész.

Tegnap (szerda) egy kicsi könnyebb napunk volt, ettünk természetesen belga sült krumplit és ittunk egy belga sört is, megnéztük a meccset a tévében, megvártuk a csapatot, akik este érkeztek meg az autóval. Pihentek vagyunk, készen állunk a holnapi rajtra.

VizinIr04

Az Ypres Rali programja:

JÚNIUS 20. PÉNTEK
105,38 gyorsasági kilométer

GY 1 Dikkebus 1 14,30 km, 16:51
GY 2 Wijtschate 1 23,93 km, 17:27
GY 3 Mesen 1 7,55 17:52
GY 4 Langemark 13,82 18:24
GY 5 Dikkebus 2 14,30 km, 20:08
GY 6 Wijtschate 2 23,93 km, 20:44
GY 7 Mesen 2 7,55 km, 21:09

JÚNIUS 21. SZOMBATAUTO - ERC IRELAND RALLY 2014
193,41 gyorsasági kilométer

GY 8 Reninge 1 14,61 km, 10:48
GY 9 Vleteren–Krombeke 1 14,34 km, 11:13
GY 10 Watou 1 12,44 km, 11:34
GY 11 Westouter 1 7,39 11:55
GY 12 Kemmelberg 1 14,74 km, 13:49
GY 13 Lille-Eurométropole 9,93 km, 14:52
GY 14 Hollebeke1 28,22 km, 15:43
GY 15 Reninge 2 14,61 km, 18:00
GY 16 Vleteren–Krombeke 2 14,34 km 18:25
GY 17 Watou 2 12,44 km, 18:46
GY 18 Westouter 2 7,39 km, 19:07
GY 19 Kemmelberg 2 14,74 km, 21:01
GY 20 Hollebeke 2 28,22 km, 21:30

A Vizin–Zsiros páros idei tervezett versenyei:
április 17–19. Ír Rali (Circuit of Ireland)
június 19–21. Ypres Rali (Belgium)
szeptember 19–21. Ciprus Rali
október 23–25. Valais Rali (Svájc)*
november 6–8. Korzika Rali
*tartalék verseny

A csapat együttműködő partnerei: AXIÁL KFT., EURONET, HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., MICROTERV, EKÁBEL, SECURITY.HU, NET’54 ÜZLETI KOMMUNIKÁCIÓ, PROMÉTEUSZ 82 KFT, KAPOLCSI BENZINKÚTÜZEMELTETÉS, BARBAT 2000 BT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.