Vizin újra IRC-pontszerző

A nyolcadik helyen végzett Vizin László és Zsiros Gábor az IRC-sorozat utolsó állomásán, a Ciprus Ralin, amellyel a dupla szorzó miatt nyolc pontot szereztek. Ezzel a Jalta Ralin elért harmadik helyezésük után az idén másodszor szereztek IRC-pontot. Számításaink szerint Vizin László a vezetők bajnokságában 23 ponttal a bajnokság 16. helyén végezett.*

Vizin László: – Úgy vágtunk neki a versenynek, hogy ha az első tízben végzünk és újra IRC-pontot szerzünk, akkor az már nagyon szép eredmény. Volt egy titkos vágyunk, hogy az első hétbe kerüljünk, mert akkor a bajnokság első tíz helye körül végezhettünk volna. Ettől a céltól egy helyezéssel elmaradtunk, nyolcadikok lettünk, de én így is nagyon elégedett és boldog vagyok.

Ma két feladatunk volt: Harry Huntot kellett megelőznünk és biztonsággal célba kellett érnünk. Mind a két feladatot teljesítettük. Egy ciprusi versenyző kiesett előlünk, így lettünk nyolcadikok.

Nagyon kemény verseny volt. Ilyen pályákon két nap alatt 260 km gyorsasági szakaszt teljesíteni komoly feladat. Fizikailag is nagyon fárasztóak a pályák, de hát éppen ez okozta a kihívást. A Szuper–2000-es mezőny nagy része már az első nap elhullott, de így is megmaradt Al-Attiyah, Mikkelsen és Wiegand, akik nagyon jó és nagyon gyors versenyzők, velük nem tudom és nem is akarom felvenni a versenyt. Rajtuk kívül az N-es mezőny is erős volt, Arai, Nikara, Kremer szenzációsan mentek. Nagyon jó volt ilyen erős mezőnyben versenyezni, mert igazán így tudod megmérettetni magad.

Nem csak a versennyel, az egész szezonnal elégedett vagyok. Már az is nagy dolog volt a számomra, hogy egy Szuper–2000-es autóban ülhettem. A Skoda Fabiával minden egyes métert nagyon élveztem. Szenzációs autó, a három verseny alatt egyetlen egyszer sem volt vele semmi problémánk.

Kétszer szereztünk IRC-pontot az idén, azt hiszem, ennél többet nem is kívánhattam volna.

*Az IRC hivatalos honlapján lévő bajnokság állása hibás, a bajnokság végső sorrendjének hivatalos megerősítése a sajtóanyag kiküldéséig nem történt meg.

Eurosport TV-közvetítés a Ciprus Raliról
november 4, vasárnap 23:00–23:30 2. nap összefoglaló
november 6, kedd 23:45–00:15 Inside IRC magazin
november 7, szerda 23:45–00:15 Inside IRC magazin ismétlése

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT., RUTIN KFT.GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.

További információk: vizinrally.wordpress.com

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Zsírpapa akkumulátorral tolta le a VFTS-t

Óriási versenyben volt Zsiros Imre és Mészáros Sándor a Mecsek Rallyn, ahol nem volt kisebb a tét, mint historic HE5 kategóriájának második helye. Az utolsó gyorsaságin azonban elromlott a Lada VFTS generátora, így Zsírpapa akkumulátorból tolta le. A második hely ugyan nem lett meg, a harmadik viszont igen! 

„Figyelj ide, ez egy jó verseny volt! – szögezte le Zsírpapa mindjárt az elején. – Jó volt a rendezés, jók voltak a pályák, jó volt a hangulat, minden nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy Wirtmann a rajtdobogó után kiállt. Mondtam is neki, hogy biztos megijedt, hogy most szétcsapom a száját. Mondjuk, ez volt a terv, de látod meg is ijedt tőle. 

Az volt a szerencse, hogy egy szálláson laktunk és legalább a verseny előtt meg a két nap között jókat bandáztunk velük. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Nálunk minden rendben volt, még ezt a marha nagy meleget is jól bírtuk Meszessel, pedig a VFTS is termeli a meleget, csak egy vaslemez van a motor és köztünk, úgyhogy nem kellett aggódnunk, hogy lefagy a szélvédő. 

Viszont nagyon komolyan mentünk. Ezzel a Benjivel (Schwalm Benjamin) meg a Plesz Márkkal nem bírok. Mind a kettő nagyon gyors, ráadásul fiatalok is. De Kelemen Csabinak mondtam, hogy Miskolcon megvert, úgyis pécsi, majd itthon jól kikap. Így is volt, adtam neki kettőt, adott egyet, adtam kettőt, megint adott egyet. 

Az utolsó gyors előtt már fényévekkel – 0,5 másodperccel – vezettünk előtte, amikor tönkre mente a generátorunk. Öt kilométerrel a rajt előtt bedobtunk egy új akkumulátort az Öreglányba, azzal toltam le. Egy baj van ilyenkor, hogy ha nem kap töltést, akkor hatezer fölé nem megy, így végül nem tudtam megverni Kelemen Csabit, de nem baj, majd jövőre, jobb ha már most készül rá. 

Zsirpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Mecsek Rally 2025

Várjál, gyorsan elmondom a szponzorokat, köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek, hogy támogatnak. 

És képzeld el, nem csak kategóriában lettünk harmadikok, hanem abszolútban is ötödikek, 30 célba érkezőből. Azért az nem rossz. Mondjuk sokan kiestek az élmezőnyből. 

Köszönöm mindenkinek a versenyt, Markó Tibi rendezőnek különösen, a versenyzőtársaknak, mert nem hiszed el, milyen jó volt a hangulat, legszívesebben mentem volna még egy napot, nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a szurkolóknak, a csapatomnak, Hosszú Tibinek, Zsoltinak és Lipinek, anyának, meg mindenkinek, aki ott volt. Ettől volt jó a verseny. 

Nem tudom, hogy most mi van ezzel a Fehérvár Rallyval, de mondtam Wirtmann-nak, hogy kapja össze magát, mert nagyon elhúztam a bajnokságban, bár nem tudom, hány pontom van, de biztosan több mint neki. 

Ha lesz Fehérvár, ott találkozunk, ha nem, akkor meg a következő rallyn. Addig vigyázzatok magatokra, puszi a csajoknak!“