Vizin újra itthon

Három év szünet után újra hazai pályán versenyez Vizin László, aki a Mecsek Ralin régi-új-beugró navigátorával, Csökő Zoltánnal áll rajthoz. Állandó IRC-navigátora, Zsiros Gábor ugyanis a pécsi futamon Turán Frigyesnek olvassa majd az itinert. Csökő Zoltán nem ismeretlen Vizin László számára, hiszen tíz évvel ezelőtt már versenyeztek együtt. Tavaly a Ciprus Ralin szintén Csökő ugrott be egy versenyre, aki Vizin idei két IRC-futamán mint csapatvezető vett részt.

Vizin László: – Jó volt újra hazai pályán tréningezni. Kicsit furcsa is volt, hogy tudok beszélgetni a sportbírókkal és ismerős versenyzőkkel találkozunk. A Mecsek Rali számomra hazai verseny, nagyon örülök neki, hogy újra itt versenyezhetünk. Amikor legutóbb indultam a Mecsek Ralin, akkor az abszolút második helyen végeztem, ezt most aligha tudjuk megismételni.

– A pályabejárást egy kicsit elhúzta a rendező. Ma két pályát kétszer tréningeztünk le. Ha nem alszunk be, akkor akár három óra alatt is végezhettünk volna vele. A Jalta Ralin az egész pályabejárást biztosan egy nap alatt bonyolították volna le.

– Brutális mennyiségű lassító és kigumizás van a pályán. Kíváncsi vagyok rá, hogy lesz-e mindegyik mellett sportbíró. Nagyon hosszú és nagyon nehéz versenyre számítok. Nagyon észnél kell lenni, ha valaki célba akar érni.

Csökő Zoltán: – Nagyon örülök neki, hogy újra Vizin Laci bácsival versenyezhetek. Az összeszokással nem volt gond. A tavalyi Ciprus Rali nincs olyan messze. Az idén pedig Laci bácsi mind a két IRC-futamán ott voltam, mint csapatvezető.

– Aki ismer, az tudja rólam, hogy Subaru-mániás vagyok, de a Volkswagen Polót is ugyanúgy élveztem volna. Mindenesetre az autóváltás izgalmasabbá teszi a dolgot. Nagyon örülök annak is, hogy újra Leitgeb Jani csapatával dolgozhatunk együtt. Amikor tíz éve Laci bácsival versenyeztünk, akkor is ők készítették fel az autónkat.

– A pályákkal szerintem nem lesz gond. Most csak kétszer tréningeztünk le őket, de Laci bácsi is és én is mentünk már rajta vagy „négyszázszor”.

A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT.

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program