Krózser Menya: Vizsgák után győzelem

Több mint egy hónap szünet és az iskolai vizsgák után hármas győzelemmel tért vissza Krózser Menyhért Bruckban, a Rotax Max FIA CEZ bajnoki futamon. Az MHH Kart Team versenyzője az időmérőn harmadik lett, a három futamon azonban nem talált legyőzőre, így mind a háromszor nyert. Ezzel a hétvége összesített CEZ értékelésében is az élen végzett, amivel idei második CEZ győzelmét szerezte. A verseny jó felkészülés volt a következő hetek olaszországi futamai előtt. 

„Jó hétvégénk volt, már alig vártam, hogy a vizsgák után újra versenyezhessek – mosolygott Menya. – Új vázzal mentem, amin sok beállítást próbáltunk ki. Az időmérőre még nem volt tökéletes, de a futamokra egész jól beletaláltunk. 

A kvalifikáción harmadik lettem, így az első versenyen is a harmadik helyről rajtoltam, de már az első körben az élre tudtam állni, és nyertem. 

A második futam volt a legszorosabb. Itt az élről rajtoltam, de megelőztek. Kemény ellenfél volt, három körön keresztül mentem utána, mire találtam egy előzési pontot, és elmentem mellette. A harmadik futamon pedig sikerült rajt-cél győzelmet aratni. A három megnyert versennyel a hétvégi CEZ összesítettben is az első helyen végeztem.

Örülök a győzelemnek, jó bemelegítés volt a következő hetekre, amikor remélem, még többet versenyezhetek.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, JuniorMax eredmények
FIA CEZ, Bruck (Ausztria)

Résztvevők: 13
Időmérő: 3.
1. futam: 1.
2. futam: 1.
3. futam: 1. 
CEZ összesített: 1. 

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., MedVie healthcare solutions, Pillango GmbH, Laguna Fürdőszoba, Quality House

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program