Wirtmann 50 éve indult először a Mecsek Rallyn

Kerek évfordulót ünnepel Wirtmann Ferenc a Mecsek Rallyn, ahol először 1973-ban, vagyis 50 éve indult, akkor egy Fiat 125 Specialban navigált. A Országos Historic Rally Bajnokság idei harmadik fordulóján természetesen a volán mögött foglal helyet és Kerekes József olvassa neki az itinert a Ford Escort Mk II-esben. 

„Én is meglepődtem, amikor szembesültem vele, hogy 50 éve volt az első Mecsek Rallym. Akkor Krisztián Istvánnak navigáltam egy Fiat 125 Specialban. Később mentünk Volgával is, aztán én is a volán mögé ültem, először egy Fiatba, utána jöttek a Zsigulik. 

Pályafutásom első szakaszában is nagyon szerettem a Mecsek Rallyt. Zsigulival is voltak jó versenyeink, a historicban pedig itt értem el a legjobb eredményeimet. A historic Eb-n többször is nyertünk korcsoportot, egyszer pedig abszolútot. De az is emlékezetes marad a Mecsek Rallyról, hogy tavaly itt, a pályabejárás előtt kaptam el a Covidot, úgyhogy csupa szép emlékeim vannak – nevet Wirtmann Ferenc.

Wirtmann
Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc

Az idei verseny is nagyon jónak ígérkezik. A historic Eb-n 20 induló van, a magyar bajnokságban 35, jó erős mezőny lesz. 160 gyorsasági kilométert kell megtennünk, úgyhogy az elején nem szabad bevállalni semmit. Legalábbis most ezt gondolom, aztán majd ha ott vagyok, meglátjuk. 

A Salgón elég sok problémánk volt a kuplunggal. Benító főmérnökúr most is dolgozik rajta. Szerintem ki sem tudom próbálni az Escortot a verseny előtt. Amikor elkészült vele, majd ő megy egy kört, ha azt mondja, jó, akkor elhiszem neki. 

Sokan kérdezték a Mecsek Rallyval kapcsolatban, hogy ennyi év után nem unom-e a pályákat, de nem. Pont annyira szeretek most is itt versenyezni, mint ötven éve, sőt, szerintem a következő ötven évben sem fogom megunni őket.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém