Wirtmann: A fiatalok nem tisztelik az öregeket

Újra kölcsönnavigátorral áll rajthoz Wirtmann Ferenc, akinek az Országos Historic Rallybajnokság második futamán, a Boldogkő Rallyn is Nyirfás Julianna fogja olvasni az itinert. Állandó társa, Kerekes Joti pedig továbbra is Schneer Lászlónak navigál. A Ford Escort készen áll, fék is van rajta, Wirtmann-nak egyedül a fiatalok tiszteletlensége nem tetszik. 

„Nagyon szerencsés vagyok, mert az Orfű Rally után megint három navigátorom rajthoz áll a versenyen“ – nevet Wirtmann, utalva arra, hogy Schneer László hosszú évekig olvasta mellett az itinert, ám az idén egy gruppe 2-es Zsiguli volánja mögé ült. 

„Schneer Laci mindig mindent nagyon komolyan vett az életben. Most is már napok óta szegelik a Zsigulit Benitó főmérnökúrral. Szerintem most már gyorsabb lesz, de arra kért, hogy hadd menjen még egy versenyt Kerekes Jotival. Mondtam, hogy rendben, de csak akkor, ha Nyirfás Juli vállalja a beugrást. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

Fel is hívtam gyorsan, mondtam Julinak, hogy rajtad áll Schneer Laci versenye. Mondta, hogy ha ekkora a tét, akkor jön.

Kivételesen az Escortra is jutott időnk. Egy kő szétvert valamit a fékrendszeren, így az egészet cseréltük. Remélhetőleg most már lesz fékünk, nem úgy, mint az Orfű Rally utolsó gyorsaságiján

A Boldogkő Rally pályáin még nem mentem, vannak emlékeim azokról az utakról, de közelebbit majd a pályabejárás után tudok mondani. 

Fotó: Wirtmann Ferenc

Zsírpapa nem indul, pedig nagy szükség lenne a segítségére, talán vele együtt a két öreg jobban elbírna a fiatalokkal, akik nem nagyon tisztelik a kort és egyre gyorsabbak – nevet megint Wirtmann. – Érdi Tibi ha beletalál a Sierrába, ellene nem sok esélyünk lesz, de Kreicsi Bálint is nagyon ügyes és ahogy nézegettem Kóka Tamást, ő is jó időket autózik, fel kell kötnünk nekünk is az Escort kipufogóját, ha lépést akarunk tartani velük. 

Nagyon jó és szoros versenyre számítok a Boldogkő Rallyn.“

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

2008. C csoport magyar bajnok
2009. C csoport magyar bajnok
2010. C csoport magyar bajnok
2011. C csoport magyar bajnok
2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2013. Historic CEZ bajnok
2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4.
2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2.
2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2.
2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok

Még a fotós is Wirtmann autóját javította a Győr Rallyn

Régen volt már olyan kalandos versenye Wirtmann Ferencnek és Kerekes Józsefnek, mint a Győr Rally. Az első gyorsasági után még csak betolni kellett a Ford Escort Mk II-est, a második körben azonban teljesen elnémult. Kisebb konzíliumot tartottak felette, hogy megtalálják a hibát, amiben még egy fotóst is bevontak. Végül némi telefonos segítséggel sikerült újra életre kelteni az autót. Ez után már csak az egész historic mezőnyt kellett utolérni etapon, ledolgozni egy büntetést és a célban pezsgőt locsolva megünnepelni a bajnoki címet.

„Tényleg kalandos verseny volt – nevetett Wirtmann. – Az első gyorsaságin letört az önindító kábele. Csak betolással indult az Escort. Szerencsére a historic mezőnye nagyon segítőkész volt. Idén már többször is volt önindító problémánk, úgyhogy rutinjuk van a betolásban. Ezúton is hálásan köszönöm a segítségüket. A szervizparkban megjavították a srácok, ezzel többet nem volt problémánk.“ 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Viszont nagy sietségükben a szervizparkból kifelé jövet kihagyták a tankoló zónát, ami miatt 30 másodperc büntetést kaptak, így váratlanul szorossá vált a verseny. 

„Navigátor hiba volt – szögezte le Kerekes Joti. – Egy pillanatra kizökkentem, Feri jó helyre fordult, de mondtam, ne oda menjen, eggyel arrébb. Amikor rájöttem a hibára már késő volt.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Wirtmann nem bosszankodott, de volt egy pillanat, amikor felmerült benne, lehet, hogy elúszott a győzelem: 

„Én is hibázhatok, Joti is. Elég rég óta versenyzek, nekem is tudnom kellett volna, hogy be kell menni a tankoló zónába. A büntetéssel az előnyünk el is úszott, 11 másodperccel vezettünk Müller Roland Zsigulija előtt. Ráadásul Kalapács Zsolt a Rábaringen nagyon letalált az Opellal, adott nekünk hét másodpercet, ami rengeteg. Akkor éreztem, hogy nem annyira biztos ez a győzelem.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Pedig az igazi riadalom még hátravolt. Az ötödik gyorsaságin, Sokorópátkán egyszer csak leállt a motor. 

„Jotival próbáltunk kapcsolgatni mindent, nagy nehezen életre kelt, de aztán megint leállt és akkor már nem is tudtuk újra indítani. 

Szerencsére lejtett a pálya, így begurultunk a célba. A két szervizesünknek Farkas Ferikének és Pál Lacinak még a fotós Zentai Gábor is próbált segíteni, ő elektromos szerelő. Végül felhívtuk Papp Arnit, aki az Escort elektromos rendszerét készítette, és közös erővel találtuk meg a leszakadt testkábelt. Miután meglett a hiba, ideiglenesen megoldottuk és mehettünk is. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Akkorra viszont az egész historic mezőny elment már mellettünk, úgyhogy etapon igyekeznünk kellett, de végül késés nélkül értünk a következő időellenőrzőre.“

Wirtmannék versenye ezután konszolidálódott és végül több mint egy perc előnnyel nyertek. 

„Mindent egybevetve izgalmas verseny volt. Nem csak Kalapács, a zsigulisok is nagyon jól mentek, nehéz dolgunk volt ellenük. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Az etapokat kicsit hosszúnak éreztem, már elszoktunk a 7–800 kilométeres versenyektől. Volt a murvás etap és a felhordásos gyorsasági is, azt nem nagyon szerettem. Nagyon jó ötlet volt viszont a szalmabála lassító, aminek az érintéséért nem járt büntetés.

A rendezés jó volt, a rajt-cél ceremóniának és a győri városi szakasznak is megadták a módját.“

Wirtmann Ferenc és Kerekes József is megadták a módját, hiszen a Győr Rallyn aratott D csoport és a D2-es kategória győzelmükkel mind a két bajnokságot megnyerték. Az idei Wirtmann 9. D csoportos bajnoki címe, és zsinórban a 17. szezonját zárja bajnokként.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk2, Győr Rally 2024, győztes és Historic Bajnok
Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort MkII

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei
  • 2008. C csoport magyar bajnok
  • 2009. C csoport magyar bajnok
  • 2010. C csoport magyar bajnok
  • 2011. C csoport magyar bajnok
  • 2012. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2013. Historic CEZ bajnok
  • 2014. D csoport magyar bajnok, Historic Eb C csoport 4. 
  • 2015. C csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2016. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ bajnok
  • 2017. D csoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  • 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb D csoport 2. 
  • 2019. D csoport magyar bajnok, Historic CEZ D csoport 2. 
  • 2020. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2021. Historic abszolút magyar bajnok, D csoport magyar bajnok
  • 2022. D csoport magyar bajnok
  • 2023. D csoport magyar bajnok
  • 2024. D csoport magyar bajnok
A Textura Sport Club partnerei: Textura Zrt., Valvoline és Sonax