Wirtmann a legjobb fordos volt a Bohemia Ralin

A D csoport második és a D3-as kategória első helyét szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György, Ford Escort Mk II-essel a Bohemia Ralin, a Historic Rali Európa-bajnokság kilencedik futamán. Wirtmann ezzel a D csoport bajnokságában megőrizte második helyét, míg Barna a navigátorok versenyében a harmadik helyen áll.

IMG_5974 (Large)

A Skoda autógyár közelében rendezett verseny ezúttal is méltó volt híréhez és rangjához: tökéletes szervezés, gyönyörű környezet, sok néző. A mezőnyre sem lehetett panasz, hiszen az Eb mellett – a zömében skandináv versenyzőket tömörítő – északi valamint a cseh bajnokságba is beszámított a futam.

„Nem csalódtunk az egykori Skoda Raliban. Most is nagyon komolyan veszik itt a raliversenyt és nagyon értenek is hozzá” – mondta Wirtmann. „1300 önkéntes dolgozott a versenyen, amelynek az egyik gyorsasági szakaszát felvitték a várba. Nagyon szép környezetben, sok néző előtt versenyezhettünk.”

IMG_6035 (Large)

„A historic Eb mezőnye rajtolt elől, utánunk következett a cseh rali bajnokság. Arra számítottam, hogy a második körre nagyon kijárják a pályákat, de egy-két kanyartól eltekintve, alig volt murva kihordás. Itt érdekes módon nem divat a kanyarok levagdalása.”

IMG_5981 (Large)

„Abszolút értékelésben Pedro Lancia 037-ese valamint Myrsell és Marenzana Porschéja mögött a negyedik helyen végeztünk, ami nagyon jó eredmény. Az északi bajnokságban volt több Escort Mk I-es, ugyanolyan motorral, mint a mienk, őket végig vertük. Érdekes volt, hogy két B-s Skoda 130 LR végzett mögöttünk az ötödik, hatodik helyen. Ők nagyon keményen nyomták.”

IMG_5977 (Large)

„Kicsit tartottam a versenytől, mert az új motorunk még itthon kétszer is megállt. Egyszer az autópályán járatás közben, másodszorra meg miután újra összeraktuk, gyakorlatilag a beindítás után. Ezért a régi motorunkkal indultunk, ami már eléggé viseletes volt, de becsületére legyen mondva, kibírta.”

IMG_5975 (Large)

„Egy műszaki problémánk volt, amikor zárlatos lett az áramtalanító. A fiúk az utolsó pillanatban megoldották, de így is nagyon kellett sietnünk és futópercre érkeztünk a rajtba. Mentünk is mindjárt egy olyan időt, mint az élen a Lancia.”

fotó 1 (1)

„A következő két futamot Észtországban és Finnországban kihagyjuk és csak az Alpi Orientalin indulunk legközelebb.”

Historic Rali-Európa-bajnokság D korcsoport bajnokság állása a kilencedik futam után:

  1. Carlo Marenzana, Porsche 911 SC, 88 pont
  2. Wirtmann Ferenc, Ford Escort Mk II, 70 pont
  3. Maurizio Pagella, Porsche 911 SC 51 pont
  4. Leitold Károly, Fiat Abarth 131 Rally, 15 pont
  5. Joaquin Domenech, Seat Panda 45, 2 pont

Marc Valliccioni, Renault 5 Turbo, 1 pont

fotó 5

Navigátorok:

  1. Luca Beltrame 88 pont
  2. Roberto Brea 51 pont
  3. Barna György 42 pont
  4. Bazsó Ildikó 15 pont
  5. Marie-Josée Cardi 1 pont

 

Wirtmann Ferenc 2015-ös eredményei:

Costa Brava Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Eger Rali, 1. futam C csoport 1. hely

Eger Rali, 2. futam C csoport 1. hely

Sanremo Rali, műszaki hiba miatt kiesett

Vltava Rali, D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Akropolisz Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Fehérvár Rali, C csoport 1. hely

Bohemia Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

fotó 2

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára

március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)

április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)

április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)

május 1. International Rally of the Lakes (Írország)

május 15. Rally of Spain (Spanyolország)

 

május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)

június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)

június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)

július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)

július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)

 

augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)

augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)

szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)

október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)

október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország)

 

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program