Wirtmann abszolút első hellyel zárta az évet

Az abszolút első helyet szerezte meg Wirtmann Ferenc és Barna György a Mecsek Rali Historic Rali-Európa-bajnoki futamon. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros ezzel idei második győzelmét aratta az Eb D csoportjában és hatodszorra voltak a leggyorsabbak a D3-as kategóriában.

Wirtmann_Mecsek 2015_3

Wirtmann az Európa-bajnokságon, a D csoport második helyén végzett (Barna nem minden versenyen navigált neki, ezért őt hivatalosan nem értékelik). A páros a Közép-Európai Zónakupa (CEZ) historic bajnokságát is megnyerte. A Historic Országos Ralibajnokságban a C csoport bajnokságát már korábban megnyerték, a Mecsek Ralin elért eredményükkel pedig a historic abszolút bajnokságban is az élen végeztek. Így összesen három bajnoki és egy második helyezést szereztek az idén.

Wirtmann_Mecsek 2015_6

„A bajnokságok nagy része eldőlt a verseny előtt, de egy Mecsek Ralit soha sem lehet félvállról venni” – mondta Wirtmann Ferenc. „Főleg nem október végén, amikor eső, sár, kihordás, páralecsapódás, sötét, minden volt, ami egy igazi, jó nehéz verseny kelléke.”

Wirtmann_Mecsek 2015_2

„A sarat külön élveztem, mert ilyenkor muszáj megúsztatni az autót és az Escorttal nagyon jó keresztbe csapatni. Egy kisebb kalandunk volt, amikor már a megúsztatás sem segített. Harminccal–negyvennel elindult az autó féktávon és úgy tűnt, hogy egyenesen megyünk az erdőig, de aztán, ha nem is az ideális íven, de sikerült befordítanom.”

Wirtmann_Mecsek 2015_5

„Győzni mindig jó és nagyon jót is autóztunk, úgyhogy a mi teljesítményünkkel elégedett vagyok. Azt sajnálom, hogy kevés külföldi jött, a csoportunkból nem voltak itt a porschések, pedig velük szívesen megmérkőztem volna hazai pályán.”

Wirtmann_Mecsek 2015_4

„A három bajnoki címmel és az Eb 2. helyezéssel ez pályafutásom legeredményesebb szezonja. Mindenkinek köszönöm, aki ehhez hozzásegített.”

Historic Rali-Európa-bajnokság D korcsoport bajnokság végeredménye:

  1. Carlo Marenzana, Porsche 911 SC, 114 pont
  2. Wirtmann Ferenc, Ford Escort Mk II, 98 pont
  3. Maurizio Pagella, Porsche 911 SC, 80 pont
  4. Leitold Károly, Fiat Abarth 131 Rally, 48 pont
  5. Joaquin Domenech, Seat Panda 45, 3 pont
  6. Marc Valliccioni, Renault 5 Turbo, 1 pont

Wirtmann_Mecsek 2015_7

Wirtmann Ferenc 2015-ös eredményei:

Costa Brava Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Eger Rali, 1. futam C csoport 1. hely

Eger Rali, 2. futam C csoport 1. hely

Sanremo Rali, műszaki hiba miatt kiesett

Vltava Rali, D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Akropolisz Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Fehérvár Rali, C csoport 1. hely

Bohemia Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Baranya Kupa, C csoport 1. hely

Alpi Orientali Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely

Mecsek Rali, D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Wirtmann_Mecsek 2015_1

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára:

  • július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)
  • július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)
  • június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)
  • június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)
  • május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)
  • március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)
  • április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
  • április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)
  • május 1. International Rally of the Lakes (Írország)
  • május 15. Rally of Spain (Spanyolország)
  • augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)
  • augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
  • szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)
  • október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)
  • október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország)

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Bertalan Márton és Paizs Róbert első Európa-bajnoki dobogója a Rally Hungaryn

Pályafutása legjobb eredményét érte el Bertalan Márton és Paizs Róbert a Rally Hungaryn, ahol óriási meglepetésre az RC4 Európa-bajnoki értékelésben a második helyen végeztek és ezzel az ERC4-es bajnokságban is, 24 ponttal a második helyen állnak. A magyar értékelésben pedig nagy fölénnyel nyerték a kétkerék-hajtásúak versenyét.

„Óriási dolog az Eb második hely – lelkendezett Bertalan Márton. – Három évvel ezelőtt a barátaimmal megnéztük a lengyel Eb-futamot. Ott azt gondoltam, hogy én soha sem fogok ilyan szintre jutni. 

A tavalyi Peugeot Kupa bajnoki cím után idén nagy bátran beneveztünk az Eb-re. Amikor megláttam a rajtlistát, hogy 22-en vagyunk, az ellenfeleink nagy része valahol már bajnok volt, akkor azt gondoltam, hogy ha ez első tízbe beférünk, akkor arra büszkék lehetünk.“ 

A büszkeségre azonban ennél sokkal több okuk volt, a harmadik Kislőtéren és a negyedik várpalotai szakaszon ERC4-ben a legjobb időt autózták. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

A Kislőtéren éreztem, hogy jót jöttünk. Amikor a beíróban néztem az időket, mindegyik 19 perccel kezdődött. A mienk 18-cal. Mondtam is Robinak, figyelj, szerintem ez jó idő, tuti top 10-es. Félreálltuk, megnéztem a telefonomon, nem akartam elhinni, hogy első idő. 

Amikor Várpalotát megnyertük már biztos voltam benne, hogy valami átverés, később mondják meg, hogy elmérték az időnket.“

De nem az volt. Már ekkor a hetedik helyen álltak, a szombati napot pedig a harmadikon zárták. Vasárnap két szakasz alatt megelőzték a svéd Calle Calberget, és feljöttek a második helyre, de az utolsó gyorsaságin jött a hidegzuhany. 

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

„Megbeszéltük (Paizs) Robival, hogy nem kockáztatunk, főleg, az utolsó gyorsaságin nem. Elrajtoltunk, de tudod, amikor azt érzed, hogy ez parádé és tudod borítani innen oda, onnan ide, akkor elhiszed, hogy bármit meg tudsz csinálni. Hát nem. 

Még öt kilométer volt hátra, emlékszem is a kőre, de már nem tudtam kikerülni. Defektet kaptunk. A balosban nem is akart elfordulni. A szakasz végén pedig azon aggódtam, hogy a visszafordítókban tolatnunk kell. Próbáltam a nyomból kijönni, nehogy a gátló megakadjon valamibe és kiszakítsa a futóművet. 

Nagyon mérges voltam magamra. Lejöttünk, nem kaptunk sokat, csak 50 másodpercet, de biztos voltam benne, hogy elúszott a második hely. Nagy bosszúsan nekiálltunk kereket cserélni, akkor jött az egyik barátunk és mondta, hogy megvan a második hely.

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Hihetetlen még most is, így két nappal később. Azt el kell mondanom, hogy a HRT csapattól nagyon jól felkészített autót és nagyon jó beállításokat kaptunk, amit ezúton is köszönök. Légrádi Zoli, a csapat tulajdonosa is majd kiugrott a bőréből a célban. 

Este sokáig ünnepeltünk hétfő reggel pedig arra ébredtem, hogy a HRT-s csapattársaink, Csomós Mixi és Nagy Ati rám ugrottak az ágyban. Egyáltalán nem volt kellemes, de ha ez kell egy Eb dobogóhoz, akkor vállalom.

Nagyon sok munkánk van ebben az eredményben, és szeretném megköszönni mindenkinek aki hitt bennünk, támogatott, segített, különösképpen édesapámnak és új csapatvezetőnknek, Szabó Krisztiánnak, ‘Sisának’.  Nélkülük nem juthattunk volna el idáig.“

Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary
Fotó: Bertalan Márton–Paizs Róbert, Rally Hungary

Paizs Róbert sem tudta leplezni örömét, bár a fáradság rajta is érződött. 

„Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, de megérte minden egyes pillanata – nevetett Paizs. – Sokkal komolyabban készültünk erre a versenyre, mint tavaly a magyar bajnokikra. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Marcin azt láttam, hogy rettenetesen odatette magát, nagyon összeszedett és koncentrált volt. 

Azért döntöttünk idén az Eb-program mellett, hogy fejlődjünk. Marcin ez a fejlődés már az első versenyen mérhető volt. Nagyon jó érzés volt ekkora nevek között versenyezni és azt mondani a Rally Hungary céljában, hogy megérkeztünk az Eb-mezőnybe.  

Idén még három Eb-futamot tervezünk, a Róma, a Barum és a Silesia Rallyt. Ott is szeretnénk megállni a helyünket, bár tudjuk, hogy idegen pályákon nehezebb dolgunk lesz, de szeretjük a kihívásokat. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást!“

Az FIA Rally Európa-bajnokság ERC4 állása a Rally Hungary után:

1. Max McRae (brit) 30 pont
2. Bertalan Márton (magyar) 24 pont
3. Jaspar Vaher (észt) 21 pont
4. Mille Johansson (svéd) 19 pont
5. Aoife Raftery (ír) 17 pont
6. Jack Brennan (ír) 15 pont

Bertalan Márton és Paizs Róbert együttműködő partnerei: 

PR-Parts Autóalkatrészek Kft., Pilis Autóüveg Kft., RI-Car Kft., Kezew Tabak Bt., Autodekor.hu, iDoctum, ZÉG Kft., Vári-Vill Kft., HRT Racing