Wirtmann autót és csoportot vált az Eb-n – Costa Brava Rali előzetes

Új autóval és új csoportban áll rajthoz az idei historic rali-Európa-bajnokságon Wirtmann Ferenc és Barna György. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros a jól megszokott Ford Escort Mk I-est egy újabb Mk II-esre cserélte, amivel tavaly már a magyar bajnokságban is láthattuk őket versenyezni. Mivel ez az autó fiatalabb homologizációjú, ezért a D korcsoportban állnak rajthoz vele. A páros első versenye a hétvégén zajló Costa Brava Rali lesz. Céljuk a versenyen és a bajnokságban is dobogón végezni.

2014BaranyaKupaWirtmann (Large)

„Már tavaly elkészült az Mk II-esünk, amivel azért mentünk a magyar bajnokságban, hogy minden hiba kijöjjön rajta és kiforrja magát” – mondta Wirtmann Ferenc. „Egy hete, még a verseny előtti teszten is fejlesztettünk rajta. A váltóval van egy kis gondunk. Kettő ment tönkre eddig az autóban, most egy harmadik van benne és a másik kettő is felújítva itt van velünk, tartalékba. Három különböző helyről szereztük be őket, úgyhogy lassan elmondhatom, nincs olyan pontja a világnak, ahonnan ne lenne egy váltónk; remélem most már működni is fognak.”

SAE_4400 (Large)

„A Costa Brava Ralin a 17-es rajtszámot kaptuk, ami nagyon előkelő, hiszen csak Lancia Delta Integrale, 037-es, Porsche 911 RS és egy Ford Sierra Cosworth van előttünk, úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk a társaságra. 110 induló van, akik közül nem nevezett mindenki az Eb-re, de így sem lesz egyszerű dolgunk.”

079B3597 (Large)

„Az elsődleges célunk, hogy minden szakaszt teljesítsünk az Mk II-essel, és ha nem lesz műszaki hibánk, akkor már elégedett leszek. Az Eb értékelésében a D csoport első három helye a cél a versenyen és a bajnokságban is.”

079B3200 (Large)

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára:

  • március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)
  • április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
  • április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)
  • május 1. International Rally of the Lakes (Írország)
  • május 15. Rally of Spain (Spanyolország)
  • május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)
  • június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)
  • június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)
  • július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)
  • július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)
  • augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)
  • augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
  • szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)
  • október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)
  • október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország

079B1994 (Large)

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. Historic Eb. C korcsoport 4.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024

Zsírpapa meghajtotta az Öreglányt

A tervezettnél rövidebbre, de nagyon jól sikerült Zsírpapa, Mészi és a GFV közös születésnapi bulija a Zemplén Rallyn. Az újjáépített VFTS kiválóan muzsikált, Zsírpapa jól meg is táncoltatta. A hármas (ez fontos) relé azonban meghibásodott, így az utolsó három gyorsaságit kihagyták. Viszont egyszer megverték Wirtmannt. Három másodperccel. 

„Képzeld el, jövünk le Mádról és elkezdett kehegni az Öreglány – vág a közepébe Zsírpapa. – A gyorsasági utána szerviz megnézte, nem találtak semmit. Bementünk a szervizparkba, kicseréltünk osztófejet, rotort, mindent. Semmi változás. Mondom, szerintetek végigbírja? Igen. Akkor go!

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Megyünk etapot, ott is keheg. Amikor kihagyott, akkor rányomtam egyet a relére és abbahagyta. De a gyorsasági előtt már megállt. Jöttek a szervizesek, de nem engedték be őket, be kellett gyalogolniuk, rövidre zárták a relét, azóta tökéletesen működik, de akkor már kikéstük az időnket és kiestünk.

Tudod mi a legszebb? Hogy a harmadik relé ment tönkre én meg az elsőt nyomkodtam, az indexét.“

Zsírpapa elszokott, de azért megverte Wirtmannt!

„Az Öreglány nagyon jó lett. A lengéscsillapítóján még puhítani kell egy kicsit, de ezt leszámítva minden nagyon zsír. Próbáltam rá vigyázni. Nagyon nyálkás volt az út, nem akartam bedobni, mint az előző VFTS-emet a Győr Rallyn. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, én viszont szarul mentem. Vissza kell szokni a tempóhoz. 

Hallod, a régi VFTS-emmel a kis gyerek (Plesz Márk) úgy megvert. Nagyon bele talált ebbe a kocsiba. Nagyon ügyes volt. 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Várjál már, mert mi meg Wirtmannt vertük meg, három másodperccel. Hát, öcsém, képzeld kapott hármat. Jó, egyszer és biztos volt valami gyíkja neki is, de a három másodperc, az akkor is három másodperc. Ne félj, egy évig ezt fogja hallgatni tőlem.

A verseny is jó volt, na de a szurkolók… 

„Nagyon jó verseny volt, én legalábbis jól éreztem magam. Jók voltak a pályák, kicsit hosszúak az etapok, de az nem számít. Anya lejött főzni, ettünk, ittunk, versenyeztünk. Mi kell még? 

A szurkolók is nagyon jók voltak, tök korrekt helyen álltak, integettek, élmény volt előttük versenyezni. Képzeld el, tréningen megyünk, egyszer csak megállítanak minket. Hát már péntek este kint volt a kemény mag sátorral. Dumáltunk velük, Meszes (Mészáros Sándor) ivott egy fröccsöt, azt mentünk tovább. Pont olyan volt, mint régen. Még most is libabőrös vagyok.“ 

Zsírpapa, Mészáros Sándor, Lada VFTS, Zemplén Rally 2024
Fotó: Bittó Zsolt // Zsírpapa

Szponzorok, család és ami igazán számít

„Most mondhatom a szponzorokat? Köszönöm az Etikett Print Kft-nek, a Box Print-FSD Packing Kft-nek, a GQS Kft-nek és az LS-P Kft-nek a támogatást, hogy rajthoz állhattunk a Zemplén Rallyn, a családomnak, hogy elviseltek, anyának, hogy itt volt velünk és istenieket főzött, mindenkinek, aki a versenyen dolgozott, a szurkolóknak, hogy szurkoltak. 

Hogy nem mentünk az utolsó három gyorsaságin, pont nem érdekel. Táncba vittem az Öreglányt, megforgattam, elfáradt a végére, de addig nagyon jó volt. Találkozunk, nem is tudom mikor és hol, de menni kéne még, mert nagyon be vagyok rozsdásodva. Majd nézünk valamit. Puszi a csajoknak.“