Wirtmann az egy perc ellenére is győzött

A D csoportot és a historic abszolút értékelést is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-essel a Baranya Kupán, amelyen idei első hazai abszolút győzelmüket aratták.

A verseny nem várt izgalmakat tartogatott, hiszen tisztázatlan okból kifolyólag egy perc büntetést kaptak, amiért állítólag késleltették a rajtot. Így a harmadik gyorsasági szakaszt követően a második helyen álltak, de a kilencedik szakaszra ledolgozták a hátrányukat és visszavették az abszolút első helyet.

„Nem tudjuk pontosan, hogy miért kaptuk a büntetést – mondta Wirtmann. – A Remeterét–Hetvehelyi gyorsasági szakasz időellenőrzőjére 51-re érkeztünk, beírták a várható rajtot 54-re.

A rajtban (Kerekes) Joti szólt a bírónak, hogy a menetlevelünkön Hetvehely szerepel, nem Remeterét – két hetvehelyi menetlevelünk volt. A sportbíró kérdezett valamit Jotitól, aki nem értette, mivel már a fején volt a bukósisak. Majd 55-kor elrajtoltattak.

Ez után láttuk, hogy egy perc büntetésünk van, amit nem értettünk, ezért a versenyzői összekötőn keresztül megkérdeztük, hogy miért kaptuk.

Először azt válaszolták, hogy mert késleltettük a rajtot. Mondtuk, hogy mi nem késleltettük. Aztán azt mondták, hogy mert komótosan mentünk a rajtba. Ez sem igaz. Végül az volt az indok, hogy szemtelenek voltunk a sportbíróval. Én nem beszéltem a sportbíróval, Joti pedig csak azt mutatta neki, hogy nem jó a menetlevelünk.

Kár, mert egyébként jó verseny lehetett volna.“

CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 2019

  • március 29–30. Eger Rali
  • április 6–7. Lavanttal Rali (Ausztria)
  • április 26–27. Vltava Rali (Csehország)
  • május 3–4. Tátra Rali (Szlovákia)
  • június 28–29. Zelezniki Rali (Szlovénia)
  • július 18–20. Weiz Rali (Ausztria)
  • augusztus 30–31. Alpi Orientali (Olaszország)
  • szeptember 20–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
  • október 18–20. Kassa Rali (Szlovákia)

WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI

  • Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely
  • Vltava Rali (Csehország): műszaki hiba miatt kiesett
  • Zelezniki Rali (Szlovénia): CEZ historic D csoport 1. hely, historic abszolút 2. hely
  • Hargita Rali (Románia): historic 1. hely, I3 kategória 1. hely
  • Baranya Kupa: D csoport 1. hely, abszolút 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok
  • 2018. Historic abszolút magyar bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Hó, tükörjég, és egy majdnem medve – Wirtmann győzött a Hargita Rallyn

Győzelemmel kezdte a szezont Wirtmann Ferenc és Kerekes József a román bajnokság idei első futamán, a Hargita Rallyn. A Ford Escort Mk II-es egyszer ugyan megtréfálta őket és éppen csak elgurult a célig, a pályabejáráson pedig a hó és a jég és egy majdnem medve is rájuk ijesztett.

„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a versenyről – mondta Wirtmann. – Minden a versenyzőkért történt és minden nagyon flottul zajlott. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Szenzációs pályák voltak, egész héten egyetlen gödörrel sem találkoztunk. Egyedül az időjárás miatt aggódtunk, miután a pályabejárásra leesett a hó és tükörjég volt az aszfalt. A versenyre azonban lekotorták, felszórták, így nyoma sem maradt a hónak. A pálya széle ettől függetlenül felázott és ahol nem volt padkavédelem, ott elég kihordásossá vált. Észnél kellett lenni, de nem volt vészes. 

Az Escort jól működött, bár egyszer ránk ijesztett, amikor elment a töltés. A gyorsasági felétől dadogott a motor, majd 120-nál végleg megállt. Kiraktam üresbe és begurultunk a célba. Szerencsénk volt, mert a célvonalon még kettővel, de átgurultunk, aztán jöttek a nézők és betoltak. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Az indítómotorral szokott gond lenni, a generátorral eddig nem volt. Az Escort motorja magas fordulaton eléggé rezonál, ez okozza általában a problémát. Szerencsére hosszabb etap következett, így a gyorsasági után a srácok megjavították és késés nélkül folytathattuk.

Nagyon jó hangulatú verseny volt, Kovács Levente barátom hívott meg, aki szintén egy Escorttal versenyez Romániában. Most nem tudott indulni, ezért végig velünk volt, segített mindenben. Ezúton is nagyon köszönöm a segítségét. 

A nézők is fantasztikusak voltak, a rendezők pedig mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Szívesen megyünk vissza máskor is.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Na de mi a helyzet a medvével? Ami errefelé valóban gyakori és minden ide látogatónak felhívják a figyelmét, hogy nem játék.

„Ezt nekünk is többször elmondták – veszi át a szót Kerekes Joti. – Annyit beszéltek róla, hogy amikor a pályabejáráson az út szélén megláttam egy barna állatot, felkiáltottam, ott egy medve. Feri rám néz, azt mondja, te, az egy tehén. Tényleg az volt, csak barna. Hát így találkoztunk egy majdnem medvével. 

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Én is csak meg tudom erősíteni Ferit, hogy nagyon jól szervezett verseny volt. Az egyik etapon volt egy rövid módosítás, egy rendezvény helyszínét kellett elkerülni. Erre kaptunk több információt is, amin felül a rendező küldött egy videót, hogy pontosan merre kell kerülni. Ilyet korábban még nem tapasztaltam. 

Feri fél év nem ült autóban, de ez nem látszott rajta. Szerintem lendületesen autóztunk. Nem volt sok ellenfelünk historicban, de ennek ellenére nem rossz győzelemmel kezdeni a szezont, főleg egy ilyen jó versenyen.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Hargita Rally 2025
Escort Mk II, Hargita Rally 2025

Bár a Wirtmann–Kerekes páros az Országos Historic Rallybajnokság első futamát kihagyta, a második versenyen, a júniusi Mecsek Rallyn biztosan ott lesznek. 

„A Mecsek Rallytól a teljes magyar historic szezont tervezzük – mondta Wirtmann. – Üzenem Zsírpapának, hogy Pécsen találkozunk. Viszek neki gumit, hátha azzal meg tud verni.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax