Wirtmann: Az első nap dőlt el minden

A D csoportot és az abszolút értékelést is megnyerte Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Országos Historic Rallybajnokság ötödik futamán, a Győr Rallyn. A Ford Escort Mk II-essel az első napon autóztak ki megnyugtató előnyt, így másnap, a kevésbé autókímélő pályákon már beosztással tudtak menni. 

„Végre elmondhatjuk, hogy sima versenyünk volt – mondta Wirtmann Ferenc a célban. – Már az Eger Rallyn is volt egy kis olajfolyásunk a motortérben, amit a főmérnökúrnak, a Győr Rallyra sem sikerült megszűntetnie, viszont a féket meg tudta védeni attól, hogy ráfolyjon az olaj. Egyszer volt egy kis fékmelegedésünk, de ezt leszámítva, tökéletesen működött az autó. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Győr Rally 2023

Az már a verseny előtt látszott, hogy a vasárnapi pályák jobban igénybe veszik az autót, ezért úgy gondoltuk, hogy az első gyorsokon egy kicsit megnyomjuk, megpróbálunk nagyobb előnyt kiautózni, amit vasárnap be tudunk osztani. Így is történt.

Az biztos, hogy a D csoport és a D3-as kategória bajnokságát is vezetjük, de majd a jövő héten Joti kiszámolja, hogy állunk pontosan. Majd a Nyíregyháza Rally rajtjában megmondja, hogy mennyire kell nyomnom.“

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Győr Rally 2023

Kerekes Jotit – ahogy a verseny előtt mesélt róla – ezer emlék fűzi a győri versenyekhez és a jelenlegi pályákhoz. Ezúttal sem kellett csalódnia. 

„Nagyon vártam Tényőt és Olaszfalut. Régen versenyeztem rajtuk és akkor elég sok kalandunk volt itt, de most sikerült mindegyik pályán célba érni – nevet Joti. – Nagyon élveztem őket. A Rábaring most sem lett a kedvencem, bár navigátori szempontból elég munkás pálya. Sok az egyforma kanyar, a csiki-csuki, erősen kell koncentrálni, hogy ne hibázz. 

Fotó: Sári Péter // Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Győr Rally 2023

Érdekes volt Csesznek, ami gyakorlatilag a 82-es főúton zajlott. Pályabejáráskor nem értettem, de a versenyen egész élvezetes volt ez a pálya is. Jó verseny volt, szeretnénk Nyíregyházán ugyanilyen jól zárni a szezont.“

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Zrt., Valvoline és Sonax

Csomós Mixi

Csomós Mixi: Újra kölcsönadjuk Atit

A Győr Rally után a Rally Hungaryn is rajthoz áll Csomós Mixi elválaszthatatlan társa, Nagy Attila. A rutinos navigátor ezúttal a szintén Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyző Hangodi Bendegúzt segíti ki a szezonzáró rally Európa-bajnoki futamon a Peugeot 208 Rally4-ben. 

„Nagy Attila a Kanári-szigetek Rallyn navigált utoljára Csomós Mixinek, de azóta is elengedhetetlen része a csapatunknak – mondta Szabó Krisztián csapatvezető. – Minden versenyen ott van velünk, változatlanul ő készíti a ‘team plant’, hogy kinek, mikor mi a feladata, és verseny közben is sokat segít (Csomós) Mixinek és (Bán) Vityának. 

A Rally Hungary lesz Csomós Mixi pályafutásának legfontosabb versenye, ezért Ati segítségére is számítottunk. Azonban a HUMDA-tól megkerestek minket, hogy a HM Academy társunkat, Hangodi Bendegúzt ki tudjuk-e segíteni Atival, mint kölcsönnavigátorral. 

Mivel mi is sok segítséget kaptunk a HM Academytől, és a programnak az is része, hogy a benne szereplők segítsék egymást, Mixivel és Atival közösen úgy döntöttünk, hogy a Győr Rally után újra kölcsön adjuk Atit. 

Szerintem neki is jó lehetőség lesz, hogy autóba üljön, akár tanuljon és nagyon bízom benne, hogy egy tehetséges fiatal versenyző, Hangodi Bendegúz pályafutását is segíteni tudjuk.“

Fotó: Csomós Mixi // Nagy Attila

Nagy Attila ugyan nem így tervezte október első hétvégéjét, de örül a kihívásnak, amit a rá jellemző komolysággal kezel. 

„Tényleg nem terveztem, hogy a Rally Hungaryn versenyautóba ülök, de örülök a lehetőségnek – mondta Nagy Attila. – Tudom, hogy Mixinek nagyon fontos ez a verseny, hiszen hazai pálya és Vityával nagyon jó lendületben vannak, ezért az eredeti terv az volt, hogy amiben csak tudom, segítem őket.

Ugyanakkor nagyon nagy megtiszteltetés a HUMDA felkérése, hogy Hangodi Bendegúznak navigáljak. Őt nagyon céltudatos, a korához képest rendkívül komoly embernek ugyanakkor nagyon jó fej srácnak is tartom. 

A Peugeot Kupában tavaly kimagasló eredményt ért el. Idén kezdte az Eb-programot, ami nem könnyű feladat. Mi Mixivel tudnánk erről mesélni. Beni most abban a stádiumban van, mint mi egy évvel ezelőtt, úgyhogy remélem a tapasztalatommal tudok lendíteni rajta egyet. Szerintem a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy élvezzük a versenyt. Ha ez megvan, akkor az eredmény is meglesz. 

Természetesen a rajtig szeretném segíteni Mixiék felkészülését is, a team plant most is én készítem. Kicsit furcsa lesz egyszerre két csapatnak is, de ez egy olyan feladat, amivel szívesen megbirkózom. 

Még egy belső információt hadd osszak meg a szurkolókkal. Amikor végleg eldöntöttük, hogy belevágunk, akkor a menedzserünk, Szabó Krisztián megkért, hogy hadd hívja fel ő Benit. Ugyanis mindig ráhárul, hogy ha valakivel rossz hírt kell közölni, most hadd közöljön egyszer egy jót is. 

Remélem, hogy sokan jönnek ki a versenyre és szurkolnak Mixiéknek meg egy kicsit nekünk is.“

A csapat együttműködő partnerei:

HM Academy – Hungarian Motorsport Academy, RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft., Slep-Szer Kft., Cutler Fitness Veszprém