Wirtmann dobogós a Vltava Ralin

Csak két Porsche 911-es tudta megelőzni Wirtmann Ferencet és Barna Györgyöt a historic rali-Európa-bajnokság ötödik futamán, a Vltava Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros Ford Escort Mk I-essel a C3-as kategóriában győzött, míg a C (kor)csoportban és az Eb abszolút értékelésében is a harmadik helyen végzett. Ezzel a kétszeres szorzójú versenyen 22 pontot szerzett, amivel Wirtmann Ferenc a C csoport bajnokságában a harmadik helyre lépett előre. Barna Györgynek ez volt az idén az első Eb-futama, így ő a navigátorok bajnokságában a 9. helyen nyitott.

Wirtmann_Vltava1

„Nagyon jó verseny volt, ahogyan számítottunk rá. Az első métertől az utolsóig egyenletes tempót mentünk, ez volt a sikerünk titka” – mondta Wirtmann, majd hozzátette: „Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, szerintem kihoztuk a versenyből a lehető legtöbbet, illetve úgy mondom, hogy én ennél többet nem tudtam volna kihozni belőle.”

„Két Porsche végzett előttünk, amik 336 lóerősek, a mi Fordunk 200, nagyjából azonos az autók súlya. A győztes Mats Myrsell-lel beszélgettem, aki egyébként nagyon jó fej, ő is mondta, hogy a Porschékkal ne nagyon akarjak versenyezni. Sok ellenfelünk gratulált a verseny után és nézegették az autónkat, hogy milyen szép és milyen jó. Ez mindig jól esik, mert hát ez a historic egyik lényege.”

Wirtmann_Vltava3

„A mezőny kicsit más volt, mint az eddigi versenyeinken, az olaszok nem jöttek el, volt viszont sok svéd, finn versenyző, akik pont olyan őrülten közlekedtek, mint ahogyan azt a vb-n látjuk a skandináv versenyzőktől.”

„Műszaki hibán szinte semmi sem volt, a Ford nagyon szépen muzsikált, a verseny második felében már akkora volt az előnyünk, hogy használt gumikon mentünk, az újakat pedig megspóroltuk.”

„Most lesz két hét pihenőnk, aztán következik az Akropolisz Rali, ahol két külön versenyt rendeznek. Nagyon alaposan fel kell készülnünk rá.”

Wirtmann_Vltava2

Wirtmann Ferenc 2014-es eredményei:
62. Rally Costa Brava (historic Eb): C3 kategória 3. helyezés, C csoport 6. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 1. futam: D csoport 1. helyezés
Vredestein Miskolc Rali (historic ob) 2. futam: D csoport 1. helyezés
29° Sanremo Rally Storico (historic Eb): C3 kategória 2. helyezés, C csoport 6. helyezés
Historic Rallye Vltava (historic Eb): C3 kategória 1. helyezés, C csoport 3. helyezés

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) állása öt futam után:
1. Mats Myrsell (S) Porsche Carrera 138 pont
2. Lucio da Zanche (I) Porsche Carrera 117 pont
3. Wirtmann Ferenc (H) Ford Escort RS 70 pont
4. Valter Chris Jensen (N) Porsche Carrera 66 pont
5. Anders Johnsen (S) Porsche Carrera 48 pont
6. Danis Moynihan (IRL) Ford Escort RS 45 pont
7. Mekler László (H) Alfa Romeo GTA 44 pont
8. Antonio Sainz (E) Porsche/Ford Escort RS 35 pont
9. Villu Mättik (EE) VAZ 2101 33 pont
10. Carlo Falcone (I) Porsche 914 30 pont

079B2022 (Large) 

A Historic Rali-Európa-bajnokság C korcsoport (2-es kategória) navigátorok, állása öt futam után:
1. Esko Junttila (S) 138 pont
2. Giulio Oberti (I) 117 pont
3. Erik Pedersen (N) 66 pont
4. Ingrid Johnsen (S) 48 pont
5. Gerard Conway (IRL) 45 pont
6. Mekler-Miko Edit (H) 44 pont
7. Arvo Maslenikov (EE) 33 pont
8. Pietro Ometto (I) 30 pont
9. Barna György (H) 22 pont
10. Michele Ognibeni (I) 6 pont

A Historic Rali-Európa-bajnokság 2014-es naptára:
2014. február 28., Rallye de España (Spanyolország) 2-es szorzó
2014. március 14., 62 Rally Costa Brava (Spanyolország) 3-as szorzó
2014. április 4., 29° Sanremo Rally Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. május 2., International Rally of the Lakes (Írország) 3-as szorzó
2014. május 16., 23. Historic Rallye Vltava (Csehország) 2-es szorzó
2014. június 5., 13th Historic Acropolis Rally (Görögország) két külön verseny 3-as szorzó
2014. június 20., Ypres Historic Rally (Belgium) 2-es szorzó
2014. július 3., Historic San Marino Rally (San Marino) 2-es szorzó
2014. július 18., Auto24 Rally Estonia (Észtország) 2-es szorzó
2014. augusztus 7., Lahti Historic Rally (Finnország) 3-as szorzó
2014. augusztus 28., 19° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország) 2-es szorzó
2014. szeptember 18., XXVI Rally Elba Storico (Olaszország) 3-as szorzó
2014. október 3., 6 Rallye de Asturias Historico (Spanyolország) 1-es szorzó
2014. október 17., 48. Mecsek Rallye (Magyarország) 2-es szorzó

Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
2008. C korcsoport bajnok
2009. C korcsoport bajnok
2010. C korcsoport bajnok
2011. C korcsoport bajnok
2012. C korcsoport bajnok, Historic CEZ-bajnok
2013. Historic CEZ-bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho

Krózser Menyhért

Krózser Menyhért: Lila szektor és tengelytörés

Jól kezdődött Krózser Menyhért idei utolsó versenye, a WSK Final Cup második fordulóján Franciacortában. Az időmérőn sorra szórta a lila szektorokat, az előfutamokon is jól szerepelt, ám az elődöntőben kilökték, így a KZ2 mezőny végéről kellett felküzdenie magát. 

Csípős hideg fogadta a mezőnyt Franciacortában, ahol reggel mindössze két fok volt. Ilyen körülmények között az ideális ív és a pálya többi része között egy minimális hőmérséklet különbség alakul ki, ami azt eredményezi, hogy az íven kívül nagyon nehéz betapasztani a gokartot. 

Éppen ezért volt nagyon fontos az időmérő, amelyen szárnyalt Krózser Menyhért, sorra szórta a lila szektorokat és végig a top háromban szerepelt. Az utolsó körre azonban elfogyott a tapadása, így a csoportjában a nyolcadik helyen végzett. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

A két előfutam jól sikerült, határozottan javult az elsőkörös teljesítménye, amelyen a legtöbbet szeretett volna dolgozni, így az időmérőhöz képest egy pozíciót javított. 

Az elődöntőben azonban a harmadik kanyarban balesetbe került, hátulról meglökték, eltört a felnije és a tengelye is, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

A döntőben ezért a 22. helyről rajtolt. A rutinos KZ2 mezőnyben egyébként sem könnyű előzni, most pedig a hideg aszfalt miatt különösen nehéz feladat volt az ívről lemenni. Ennek ellenére az MHH Kart Team versenyzője három pozíciót javított. 

Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

„Összességében megint csak nagyon jó hétvégénk volt – mondta Krózser Menyhért. – Az időmérőn jó volt a tempóm, egy kicsit jobban kellett volna időzíteni, de most mentem először KZ2-ben ilyen gumikon, ilyen hidegben, úgyhogy ebből is tanultam. 

Az előfutamok jobban sikerültek, mint az előző héten. Az elsőkörös teljesítményemen szerettem volna javítani. Ez sikerült, de nyilván még egy pár verseny rutinnal sokkal jobb is lehet. 

Az elődöntőben sajnos kilöktek. Ez benne van a gokartsportban. A döntőben megint csak jó volt az első köröm és három pozíciót javítani is tudtam. Az eredménnyel messze nem vagyok elégedett, sem az időmérővel, sem pedig a döntővel, de úgy érzem, hogy most is sokat fejlődtem és nagyon közel vagyok a kategória elejéhez. Még egy kis rutinnal az eredmények is jönni fognak. 

Krózser Menyhért
Fotó: MHH Kart Team // Krózser Menyhért

Szeretném megköszönni mindenkinek az idei évet. Hatalmas utat jártunk be a csapattal, rengeteget fejlődtem az elmúlt pár hónapban. Jövőre folytatjuk.“

Krózser Menyhért, MHH Kart Team, KZ2 eredmények

Résztvevők: 47
Időmérő csoport: 8.
Időmérő: 15.
BC előfutam: 10.
AC előfutam: 11.
Előfutamok összesített: 14.
Elődöntő: 23. (baleset miatt kiesett)
Összesített: 22.
Döntő: 19.

Az MHH Kart Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., BDP Team – Brilliant Driver Program