Wirtmann dobogóval kezdett

Technikás pályákon, nagyon jó mezőnnyel vette kezdetét az idei historic rali-Európa-bajnokság, a spanyolországi Costa Brava Ralin. Wirtmann Ferenc és Kerekes József a D csoport és a D3-as kategória második helyét szerezte meg Ford Escort MkII-essel, így a bajnokságban is a második helyen állnak.

Magyar siker született csapat értékelésben is, ahol a Wirtmann—Kerekes és a Mekler—Mekler párosok alkotta Scuderia Coppa Amici nyert.

„Nagyon jó, de nagyon fárasztó verseny volt — mondta Wirtmann Ferenc. — Körülbelül 7800 kanyar volt a pályákon, összesen három, száz méternél hosszabb egyenessel. Kerekes Joti mondta, hogy az itinerben oldalak teltek el anélkül, hogy egyenest írtunk volna. Az utak jó minőségűek, de a váltót és a difit így is nagyon igénybe veszik. A végére nekünk is meghibásodott a difink, az utolsó gyorsokon vissza is kellett vennünk.

Szenzációsan jó volt a mezőny. Összesen 172-e indultunk, ebben voltak az Eb, a spanyol bajnokság, a legend és a regularity résztvevői is. Az Eb-n még talán soha sem versenyeztünk ilyen erős mezőnyben. D csoportban a helybéli Jesús Ferreirótól kaptunk ki, aki a miénkhez hasonló Escorttal versenyzett, nyilván ezekre a pályákra építették, de ördögien gyorsan ment. Összesen hat Escort indult az Eb mezőnyben, amiből mi voltunk a második legeredményesebbek.

A gátlónk nem volt igazán ezekre a pályákra való, rendeltünk újat ugyan, de nem érkezett meg a versenyre. Talán jobb is így, ha keményebb gátlónk van és gyorsabban tudunk menni, akkor nem hat, hanem csak négy perccel kapunk ki, ami nem változtatott volna semmin.

Egy kalandunk volt az éjszakai szakaszon, ahol valakinek vagy a motorja vagy a váltója robbant fel, de tele volt olajjal a pálya. Először csak vízfoltot láttam, de gyanúsan sötét volt. Egy picit el is emeltem a lábam a gázról, ez volt a szerencsénk, mert a következő pillanatban már forogtunk. Éppen elkerültük a szalagkorlátot és sikerült jól kijönnünk belőle, de csak a szerencsének köszönhetjük.

Mekler Laciék is jól mentek, aminek köszönhetően megnyertük a csapatversenyt. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Spanyolországban egy magyar csapat volt a legeredményesebb.

WIRTMANN FERENC 2018-AS EREDMÉNYEI:

Costa Brava Rali: Historic Eb. D csoport és D3-as kategória 2. hely, csapatverseny 1. hely

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  • 2008. C korcsoport magyar bajnok
  • 2009. C korcsoport magyar bajnok
  • 2010. C korcsoport magyar bajnok
  • 2011. C korcsoport magyar bajnok
  • 2012. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2013. Historic CEZ-bajnok
  • 2014. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  • 2015. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  • 2016. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  • 2017. D korcsoport magyar bajnok, Historic abszolút magyar bajnok

A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Ford Hovány

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Zagyva Dorka: Zagyvaróna csodálatos gyorsasági

Rengeteget tanult Zagyva Dorka pályafutása első ORB2-es és egyben első komoly aszfaltos rallyversenyén, a Salgó Rallyn. Édesapjával, Zagyva Lajos csak a célba érkezésre és a tapasztaltszerzésre koncentráltak, ám ezt jócskán túl teljesítették, hiszen a Citroën C2 R2 Max-szal az abszolút értékelés 11., még az RC4-es kategória 7. helyén végeztek. 

„Nagyon boldog vagyok – kezdte Zagyva Dorka. – Régen versenyeztem már aszfalton, ilyen gyors és komoly pályákon pedig még soha sem mentem, ezért nagyon izgultam a verseny előtt.

A két pálya közül Szuhától tartottam egy kicsit, mert felhordásos, szűk, fák között kell menni… De amikor először lejöttünk rajta, apával egymásra néztünk és azt mondtuk, ez nagyon jó pálya. Zagyvaróna pedig csodálatos: gyors, technikás, nagyon tudni kell rajta helyezkedni. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Ez első körben még egy kicsit tapogatóztam, de aztán egyre jobban kezdtem használni az autót. Be mertem menni tőre, tudtam improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nagyon élveztem. 

Ha az időeredményünket nézed, akkor látszik, hogy van hová fejlődnöm, de így első lépésnek ez nagyon jó volt. Büszke vagyok apára is, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, és nem sokkal több rutinja van a navigálásban, mint nekem a vezetésben, ennek ellenére hibátlan munkát végzett.

A következő verseny a Mecsek Rally lehet, ami közvetlenül a szóbeli érettségi után lesz. Nem tudom, hogy bevállaljuk-e. Utána viszont szeretnék minél többet időt autóban tölteni, minél többet tanulni a rallyról.

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy elrajtoljak életem első Salgó Rallyján, köszönöm a szurkolást, a jókívánságokat, a lájkokat. Nagyon jól estek.“

Dorkánál csak édesapja, Zagyva Lajos volt elégedettebb, akinek szintén ez volt az első Salgó Rallyja, de úgy tűnik nem az utolsó, hiszen nagyon megtetszettek neki a pályák. 

„Nagyon pozitív tapasztalatokkal és mondhatom azt is, hogy élményekkel lettem gazdagabb – mondta. – Dorka ahhoz képest, hogy élete első ORB2-es versenye volt és most ment először gyors, valódi aszfaltos pályákon, szerintem nagyon jól teljesített. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Az első körben tapogatóztunk. Megbeszéltük, hogy nem megyünk gyorsan, a tapasztalatszerzés a cél, de Dorka betegesen nézi az időket. Szerinte nagyon rosszul jöttünk, de mondtam, hogy ne foglalkozzon vele. 

Zagyvarónán első körben 10:16-ot jöttünk, másodikban 10:04-et, harmadikban 9:59-et. Ez még messze nem pályacsúcs, de látszik rajta az egyenletes fejlődés.

Ami engem illet, rettenetesen koncentráltam a számolásra, de a navigálásra is. A gyorsaságin csak az itinert tudtam diktálni, ott semmire nem volt idő, hogy itt engedd ki, vagy oda helyezkedj. Etapon meg tudtuk beszélni a tapasztaltainkat, de már közel van Dorka ahhoz, hogy egy profi navigátor többet tud segíteni neki, mint én. 

Fotó: Pál István Bence // Zagyva Dorka

Bármennyire is hihetetlen, még én sem versenyeztem a Salgó Rallyn. Valahogy mindig kimaradt, de már látom, hogy nagy hiba volt. Mind a két pálya nagyon tetszett, nekem Szuha talán még jobban. Az pedig, hogy többször is keresztezzük a Zagyva folyót, megint csak nagyon különleges dolog volt számomra. Szerintem nem most jártam itt utoljára. 

Ahogy Dorka is mondta, a következő hetekben a tanulásra koncentrál, az a fontosabb. Ha az érettségi után készen áll a Mecsek Rallyra, akkor ott indulunk, ha nem, akkor megyünk a következő versenyen.“

Zagyva Dorka együttműködő partnere a Vértes és Vidéke Kft.